50. fejezet

*Liam Payne*

Lemerevedve álltam szerelmem mozdulatlan teste előtt és csak figyeltem őt. Nem mozgott, nem lélegzett. Megéreztem, hogy könnyeim megállíthatatlanul elöntik arcomat, majd elé léptem és összeestem. Lábára hajtva fejemet zokogtam. 

-Niall!- néztem fel csukott szemeire, ekkor Zayn guggolt le mellém és gyengéden megfogta a vállaimat. 

-Nem lesz semmi baj.- suttogta a fülembe, ám mikor oldalra néztem ő is sírt, így én sem tudtam hinni szavainak. 

-Semmi nem lesz rendben.- kapaszkodtam pólójába, majd újra életem felé fordultam. Remegve szorítottam magamhoz és egyre csak szólongattam, de nem kelt fel. Tudtam, nem is fog...

*Harry Styles*

Nem tudom mikor sikerült nekem is elaludnom, de amikor felkeltem Louis halkan szuszogó alakjával találtam szemben magam. Hatalmas mosoly szökött az arcomra és csak figyeltem őt, nem bírtam levenni róla a szemem. Eszembe jutott minden egyes közös pillanatunk, rosszak és jók egyaránt. Vigyorogva idéztem fel elmémben az összes apró érintést, pillantást és szót, melyek életem legszebb pillanatai voltak, ha rosszak voltak, akkor is, mert ez mind Louishoz köthető, így fájó emlék nem lehet. Hatalmasat sóhajtva fordultam az oldalamra, így szembe kerültem életem értelmével, aki csak nem akart felkelni, amin ugyancsak mosolyogtam.
-Idegesít, hogy bámulsz.- jelent meg egy halvány vigyor arcán, mire elnevettem magam. Nagyon óvatosan magamhoz öleltem, majd mély levegőt véve fogadtam be émelyítő illatát, mely teljesen elbódította az elmémet.
-Akkor máskor ne nézzelek?- böktem meg orrommal arcát, mire felmordult.
-Álmos vagyok.- húzta a fejére a takarót, mire röhögve lerántottam róla és gyengéden ajkaira tapadtam.
-Nagyon imádlak.- hunytam le szemeimet, miközben az ajkira suttogtam a szavakat.
-Van arra szabály, hogy kórházban nem lehet?- vigyorodott el. Kérdő tekintettel vizslattam arcát, mire kuncogva a fülemhez hajolt.- Ha nincs, akkor ha jól tudom, még kórházban nem is rontottalak meg.- nyalta meg a cimpámat, mire szavainak és nyelve hatására akaratlanul is egy hatalmas nyögés hagyta el ajkaimat. Felszabadultam nevetett, miközben mérgesen néztem őt, de aranyos hangja gyorsan mosolygásra késztetett.
-Valaki nagyon kis pajkos.- kezdtem simogatni lágyan alhasát, a lehető legközelebb ágyékához, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Gyűlöllek Styles!- kapta el az arcomat és követelően tapadt ajkaimra. Egy idő után kuncogva húzódtam el tőle.
-Mi lenne ha szeretnél?- nyúltam be pólója alá és oldalán húztam fel végig a kezem, mire tiszta libabőrös lett.
-Demonstráljam?- nyalta meg a szája szélét, mire hatalmas nyeléssel válaszoltam. Egyre gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt, mivel hideg tenyere megtalálta V vonalamat és előszeretettel simította végig azt. Remegve próbáltam leállítani, de nem voltam képes, egyszerűen elvette az eszemet, mint minden nap. Ekkor a farszememben megcsörrent a telefonom.
-Ki tud ilyen tökéletes pillanatban hívni?- dünnyögtem és előkotortam a készüléket.- Mi van?- szóltam bele meg se nézve a nevet.
-Harry.- hallottam meg Zayn sírástól elhaló hangját. Elakadt a lélegzetem és csak bámultam Louist.
-Hol vagytok?- dadogtam meglepetten.
-Taylor házában.- tört elő belőle a zokogás, mire nekem is megjelent egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában. Szerelmem ijedten mászott közelebb hozzám és hüvelyk ujjával letörölte a sós cseppet.
-Mit csináltok ott?- csuklott el a hangom.- Megtaláltátok Niallt?
-Meg.- ordított fájdalmasan, mire előtört belőlem a zokogás. Mi lehet velük, ha Zayn is zokog, pedig ő aztán igazán nem az a sírós fajta. Lou ijedten kapott a mellkasomhoz és félve leste minden mozdulatomat.- Ide kell jönnötök.- szakadt meg a vonal.

*Zayn Malik*

Miután egy rendőr elvette a telefonomat bömbölve csúsztam le a fal mentén és egyre csak Liamet figyeltem, aki vörös, kisírt szemekkel ölelte szerelme derekát. Egy rendőr fogta meg Li derekát és próbálta elvinni onnan, de Liam ordítva szorította Niallt, aki nem reagált semmire. Hajamat markolva figyeltem a jelenetet könnyeim függönyén keresztül. Végül sikerült nagy nehézségek árán elrángatni őt a szöszitől, de Li tovább küzdött, ezzel megsebesítve 3 férfit is, akik próbálták lefogni. A mentősök ebben a pillanatban érkeztek meg, de egyszerűen nem voltam képes megmozdulni. A sarokban ülve egyre csak törtek elő belőlem a könnyek. Liamet kivitték a szobából, de velem nem foglalkoztak. Niallt eloldozták a széktől és egy hordágyra rakták. Elakadt a lélegzetem, nem láttam rendesen, kapkodtam a levegő után és felüvöltöttem fájdalmamban, mikor a szöszi egész testét letakarták egy fehér lepedővel. Tudtam, ez a vég...

*Harry Styles*

Némán bámultam Louis értelmetlen fejét, amin máskor nevettem volna, de most csak a könnycseppek mosták arcomat rendíthetetlenül.
-Mi történt?- simított végig nedves bőrömön alig érezhetően.
-Zayn sírt. Taylornál vannak.- nyökögtem Lou meleg nyakába, mire teljesen lesokkolva felkelt és elkezdett öltözni.- Mit csinálsz?- emeltem fel a hangomat, de nem dühből és ezt Lou is tudta.
-Oda kell mennünk.- hajtotta le a fejét és fájdalmasan felszisszent.
-Beteg vagy? Feküdj vissza! 2 bordád is törött!- ugrottam fel idegesen, de tudtam, nem cselekszek helyesen, így én is elkezdtem felöltözni. Ketten mentünk le a parkolóba, elsurranva az orvosok mellett. Némán vezettem egészen a házig, ahol már 3 rendőrautó és 1 mentő is állt. Mikor kiszálltunk mindketten ledermedtünk. Két mentős éppen egy hordágyat hozott ki, egy fehér lepedővel leterítve. Nem...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tudom, nem ez a leghosszabb rész, de ma szerettem volna kirakni, mivel ez egy szülinapi ajándék tőlem nektek. :) Ma van a szülinapom, ezért most nem vagyok képes tovább írni. :) Nemsokára folyt. köv. :D

Mikor befejeztem ezt a részt és kiraktam nem hittem el, hogy mi történt. Megvan a Bravoból a 3 részes 1D poszter és miután kiposztoltam ezt a részt, az a része a képnek, amin Niall van egyedül leesett...

49. fejezet

*Harry Styles*

1 óra elteltével könnyeimet nyelve rohantam a közös házunkba, de Louis sehol nem volt. Magamból kikelve rontottam ki a házból és csak rohantam egészen Taylor házáig. Egy egész mutatósra sikeredett rúgással döntöttem be a lakásba az ajtót, majd átugorva azt léptem be a szőnyeggel borított padlóra. Feldühödve néztem körbe, majd meghallottam egy vékony hangot a pince felől, így arra felé indultam el, ahol meg is találtam szerelmemet. Hatalmas kő esett le a szívemről, miközben átöleltem és éreztem, hogy lélegzik. 

-Harry.- nézett fel rám erőtlenül, majd hatalmasat ordított. El sem akarom képzelni, hogy milyen szörnyűségeket csinálhatott vele ez a ribanc. Kínszenvedés volt nézni, ahogy küzd a fájdalom ellen. 

-Annyira sajnálom.- töröltem le a könnyeimet és eloldoztam a kötelet, mire újra egy kiáltás tört elő belőle. Csuklóin az anyag a húsáig kidörzsölték, mire azt hittem elájulok.- Minden rendben lesz.- húztam a mellkasomra a fiút, aki remegve szorította a pólómat. 

-Meg fogok halni.- zokogta el magát újra.- Ezt nem lehet kibírni.- bújt a lehető legközelebb hozzám. 

-Nem fogsz. El fog múlni.- emeltem fel gyöngéden karjaimban, de egyre jobban ordított. Már én is üvöltöttem, mivel kibírhatatlan érzés volt, hogy fájdalmat okozok neki. Ő az utolsó ember a földön, akivel ezt meg tudnám tenni önszántamból, most mégis ezt teszem. 

-Harry! Ölj meg! Kérlek!- feszült meg karjaim között. Már a nappaliban jártam vele, ahol óvatosan leraktam a kanapéra. 

-Soha nem tudnám megtenni.-hullottak a könnyeim pólójára, amitől megszabadítottam, mivel nagyon zavarta. A szám elé kaptam a kezeimet mikor megláttam felsőtestét. Hatalmas zúzódások éktelenkedtek rajta és mély vágások. Remegve léptem egyet hátrébb, de nem bírtam tovább és elhánytam magamat. Rendíthetetlenül sírt, de természetesen megértettem. Szörnyű fájdalmai lehettek. Már felhívtam a mentőket, így szerencsére egy percen belül már hallottam is a megnyugtató sziréna hangot. 4 mentős rohant be a szobába és rögtön Louis elé léptek, akit így nem láttam, ezért kitört rajtam a pánik. Tudtam, hogy csak segítenek neki, de nem bírtam ki ezek után, hogy nem látom törékeny alakját. Egy hordágyra helyezték, majd a kocsiba cipelték, ahova én is követtem őket. 

-Kérlek, ne hagyj magamra!- fogta meg a kezemet erőtlenül.

-Soha többé nem foglak.- simítottam végig rajta másik kezemmel megnyugtatólag. Egy évnek tűnt mire végre elértük a kórházat, ahol Louist elvitték, amíg én kint vártam a folyosón és magamban sírdogáltam. Minden olyan rossz. Nekünk már soha nem lesz átlagos életünk, mégis azt hittem, hogy mi is megérdemeljük boldogságot. Vagy rosszul gondoltam? Már nagyon régóta vártam, mikor végre megjelent egy orvos, aki Lou kórterméből lépett ki.
-Mr. Styles?- mosolygott rám.- Mr. Tomlinson állapota javul. 2 bordája tört el, a jobb csuklóján elfertőződött a seb és súlyos ágyék sérülései vannak, de már jobban van és remélhetőleg csak javulni fog.
-Köszönöm.- nevettem el magamat örömömben. Soha nem gondoltam volna, hogy az a hír, hogy Louisnak eltört 2 bordája ekkora örömet fog okozni egy nap.

*Liam Payne*

A félelemtől remegve kopogtam be Niall házába. Kérlek, Istenem, legyen itt! Sajnos csalódnom kellett, mivel semmilyen válasz nem érkezett. A lábaim elgyengültek és sírva kapaszkodtam meg Zaynben.
-Maradj erős Li!- szorított magához, majd a kocsihoz támogatott és elvitt Swift házához. Mire odaértünk sikerült lenyugodnom, vagyis inkább átvette az uralmat a testem fölött a düh. Berohantam az épületbe és elüvöltöttem magam.
-Taylor Swift, te rohadék! Most azonnal gyere elő és ajánlom, hogy Niall is legyen veled!- rontottam be minden egyes szobába, de mindenhol csak az üresen tátongó terekkel találtam szemben magamat. Mikor már minden egyes helységet végigjártam egy nevetést hallottam meg a padlás felől. Reménykedve futottam fel és ahogy kinyitottam az ajtót, Taylor nyögve hasra esett. Mikor megláttam Niallt kikötözve egy székhez megállt bennem az ütő. Nem lélegzett...

*Harry Styles*

1 óra múlva bemehettem hozzá, de nagyon féltem. Mi lesz ha engem fog okolni és egy életre megutál, mert egyedül elengedtem? Rettegve léptem be a szobába, ahol csukott szemekkel feküdt az ágyon. Elakadt a lélegzetem és csak figyeltem őt. Annyira gyönyörűen nézett ki, hogy egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy hogyan szerethet pont engem, mikor én szerencsétlen, mindig csak rosszat teszek vele. Tudom, nem szokás fiúra ilyet mondani, de egyszerűen szép volt. Csak álltam az ajtóban, mint egy szerencsétlen és figyeltem tökéletesen ívelt ajkait, lassan mozgó, fedetlen mellkasát, mindenfele meredező haját, szóval Őt magát. Annyi fájdalmat okoztam már neki, hogy megérteném, ha már rég nem lett volna velem, de Ő mindig adott egy új esélyt. Én pedig mindig elszúrtam. Megéreztem, hogy könnyek kezdenek hullani az arcomról.
-Csak ott állsz és nézel, vagy végre ide is jössz?- jelent meg egy mosoly arcán, mire melegség öntötte el az egész mellkasomat. Félénken közeledtem hozzá, majd leültem az ágya szélére. Szemeit kinyitotta, mire eltátottam a számat. Emlékeztem csillogó íriszeire, de lenyűgözött, hogy kék szemei milyen elbűvölően figyelték minden mozdulatomat. Soha nem láttam hozzá fogható embert.
-Annyira sajnálom.- dadogtam halkan.
-Nem a te hibád.- fogta meg óvatosan a kezemet kissé esetlenül. Nagyon sok érzéstelenítőt kapott, tudtam.
-Nagyon féltettelek.- döntöttem a homlokomat az övéhez. Vigyorogva nézte az arcomat, mire elnevettem magamat.
-Hát még én téged.- simított végig arcomon, mire értetlenül néztem rá.
-Miért? Én csak a buszban voltam.- húzódtam kicsit hátrébb, hogy lássam szerelmem egész valóját.
-Igen, de ott volt Paul is és csak hárman voltatok.- sóhajtott hatalmasat.
-Louis.- leheltem lágy csókot ajkaira.- Én ki szeretnék lépni a bandából. Nem szeretném folytatni ezt a folytonos utazgatást és gürizést. Én csak azt szeretném, hogy nyugodt életem lehessen életem szerelmével egy vidéki, kis házban.
-Harry, tudod, hogy ez a legnagyobb álmom, de nem hagyhatjuk cserben a srácokat. Te is tudod.- mosolyodott el édesen, mire nem bírtam tovább magammal és erőteljesen tapadtam szájára. Fájdalmasan felnyögött, ettől úgy megijedtem, hogy felugrottam az ágyáról.
-Sajnálom! Nem akartam fájdalmat okozni!- jelent meg egy könnycsepp a szemem sarkában.
-Ha most azonnal nem jössz vissza, én kiakadok!- nézett rám vágyakozó tekintettel, mégis dühösen.- Leszarom, hogy fáj, érezni akarlak magamon!- kapta el a karomat és magára rántott, szerencsére még időben le tudtam tenni a kezeimet mellé, így nem estem rá teljes súlyommal. Boldogan bólintott egyet, mire kuncogva újra bevettem ajkait. Olyan édesek voltak az ajkai, mint még soha. Már remegtek a karjaim, de Ő nem engedett el, egyre vadabbul csókolt, aminek lassan érezni kezdtem az eredményét és tudtam, ha nem állunk most le, akkor nem is fogunk tudni, így fájdalmasan ugyan, de arrébb húzódtam. Csukott szemekkel, hangosan fújtatva próbáltam lenyugodni, de sajnos úgy elég nehezen ment, hogy közben Lou a combomon körözött ujjaival, egyre csak közeledve a növekvő dudorhoz gatyámban.
-Kérlek Baby! Ne csináld, nagyon kivagyok!- néztem a plafont, de ő csak nem tágított. Egy idő után megunta és nevetve elhúzta a kezét.
-Imádom, hogy ennyire képtelen vagy uralkodni a testeden.- hunyta le fáradtan a szemeit.
-Melletted senki nem tudna.- bújtam óvatosan közel hozzá, mire kicsit felszisszent.- Bocsi.- ijedtem meg.
-Ne kérj bocsánatot. Nem is fáj annyira.- mosolygott, majd lassan egyenletes lett a légzése és elaludt. Soha nem voltam még ilyen boldog, mint most. Remélem minden megváltozik és jobb lesz, mint eddig volt. 

48. fejezet

Nem értem miért tett velünk ilyet a saját testőrünk.

-Meg kell keresnünk őt.- csuklott el Harry hangja.- Nélküle nem fogunk énekelni.- rázta meg a fejét. Mindenki egyet értett, így már meg is volt a tervünk. Amikor 8 óra múlva újra tankolni kellett én nem mentem le a buszról, a srácok azt mondták, hogy alszok. Amíg állt a jármű, a sötétben kimásztam az ablakon és elbújtam a benzinkút fala mögé, ott vártam meg, hogy elmenjenek. Mikor végre egyedül maradtam egy kocsi felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy az illető Londonba tart.

-Jó estét!- kopogtattam be az ablakán. Egy 30-as éveit taposó, öltönyös úriember nézett velem farkasszemet.

-Jó estét. Louis, ha jól tudom.- nyújtotta a kezét mosolyogva.

-Igen.- ráztam meg hevesen.- Esetleg nem London felé mennek?- kérdeztem reménykedve.

-De, pont oda tartunk. Fuvarra lenne szüksége?- vigyorgott.

-Igen, ha nem lenne gond.

-Természetesen nem. Üljön csak be.- nyitotta ki nekem az ajtót. Bent már ült 1 lány, akit 12 év körülire saccoltam és egy nő, akinek köszöntem, de a nevét nem tudtam meg. 10 perc múlva már visszafelé tartottam Londonba. Ideges voltam, mégis tudtam, hogy ezt meg kell tennem, Niallért, Liamért, a bandáért. Az izgalomtól nem voltam képes elaludni, így csak a tájat figyeltem, majd már reggel volt, mikor felébredt a kislány. Meglepetten figyelt, majd előre szólt az apukájának.

-Azt hiszem betörtek, amíg aludtam.- dadogott még egy kicsit álomittasan. Elnevettem magamat, majd megnyugtattam, hogy én csak egy stoppos vagyok. Kicsit fura volt nekem a csaj, talán a legjobb szó a stílusára a rocker. Bőrkarkötő díszelgett a csuklóján ezüst szegekkel megáldva. A pólóján az Iron Maiden volt látható és szőke hajában egy fekete csík húzódott.
-Mikor érünk Londonba?- nézett rám kicsit gyanúsan.
-Fél órán belül ott vagyunk.- néztem rá az órámra. A kis "rém" betette a fülhallgatóit és csak bámult ki az ablakon. Férfiasan bevallom, kicsit paráztam tőle. Mikor végre megláttam a London Eye sziluettjét kirajzolódni egy hatalmas sóhajtás hagyta el a számat. Itthon vagyok.
-Merre laksz?- kérdezte mosolyogva az apuka.
-Nem tudom merre mennek.- nem akartam, hogy miattam kelljen egy kört menniük.
-Igazából először a Természettudományi múzeumhoz megyünk, de még van időnk.- nézte meg az óráját.
-Ott nekem tökéletes lesz!- csillant fel a szemem. Onnan a szőke ribanc 4 utcára lakik. Egyszerűen biztos, hogy az ő keze is benne van a dologban. Egy bő fél órán belül már ott is voltunk.- Nagyon szépen köszönöm.- pattantam ki a kocsimból. Előhúztam a pénztárcámat, hogy fizetek neki, de csak leintett.
-Hagyja csak! Mi is erre jöttünk, akkor meg nem mindegy, hogy 1 utassal kevesebb vagy több.- vigyorgott.
-Köszönöm, de tényleg ne?- néztem kételkedve az arcát.
-Nem. Remélem megtalálod azt, akiért jöttél.- kacsintott és elmentek. Útközben meséltem neki, hogy egy barátomat kell megtalálnom. Elkezdtem rohanni az utcán olyan gyorsan, ahogy csak bírtam. 10 perc futás után már Taylor háza előtt álltam. Mikor már egy jó ideje dörömböltem az ajtaján végre kinyitotta és egy gúnyos mosollyal a képén vizslatott.
-Mi járatban erre Tomlinson? Nem a buszon kéne ülnöd?- kuncogott.
-Fogd be a pofádat! Hol van Niall?- kaptam el a pólóját és a falnak löktem. Nevetve figyelt.
-Azt hiszed most nagy fiú vagy? Visszajöttél megmenteni a kis szöszit! A bátor hős! Nemes cselekedet, de mi van ha azt mondom, hogy akit keresel, már nem él.- suttogta a fülembe a végét. Elborult az agyam és ökölbe szorult kezemmel egy akkorát csaptam a képébe, hogy hallottam az orra reccsenését.
-Tom!- sikított, mire egy hatalmas ütést éreztem meg a fejemen és elájultam.

*Harry Styles*

Amióta Louis elment minden pillanatban elkap a sírógörcs. Mi lesz ha baja esik? A szobánkban ültem és csak bámultam a falat, mikor kopogtak az ajtónkon.
-Hol van Louis?- jelent meg Paul feje, amikor kinyitottam a nyílászárót.
-Öhm... Még alszik.- próbáltam meg minél jobban takarni előle a rálátást a szobára.
-Engedj be.- lökött arrébb.- A rohadt életbe! Tudtam!- csapott a falba.- Hova ment?- nézett rám vérben forgó szemekkel.
-Nem tudom. Csak WC-n van.- dadogtam ijedten.
-Nekem ne hazudjál Styles!- kapta el a nyakamat és olyan erővel kezdte el szorítani, hogy nem kaptam levegőt.- Nem tudom a kis rajongóid mit szólnának, ha a szeretett kis bongyori énekesük többet nem lenne csak holmi csonthalom.- vigyorgott gonoszan.- Hidd el, hogy nekem egyáltalán nem hiányozna az az egoista sztár pofád.- köpte a szavakat az arcomba.
-Azt hittem te mellettünk állsz.- nyögtem ki a szavakat, mivel egyre kevesebb oxigén jutott a tüdőmbe.
-Naivak vagytok mind az öten. Naiv kis tini fiúk.- nevetett ördögien.- Nem látjátok, hogy ki a barátotok és ki az ellenségetek.- térdelt a gyomromba, így minden levegőm elfogyott. Hörögve próbáltam meg lefejteni ujjait, de szorítása egyre csak erősödött.- Most megkegyelmezek.- engedett el hirtelen, mire összerogytam a padlón.- Ha egyikőtök is szól akárkinek, esküszöm, hogy kinyírom a One Directiont. Csak, hogy tudd, ezért a kis húzásáért Tomlinsonnal fogom kezdeni. Bár lehet, hogy nem kell a kisujjamat sem megmozdítanom az ügy érdekében. Remélhetőleg Taylor már intézkedett.- röhögött, majd egyedül hagyott. Könnyeim széles csíkokat hagytak arcomon és egyre csak remegtem. Egyre csak próbáltam biztatni magamat, hogy Louis erős srác, semmi baja nem esett, de egyre rosszabbul éreztem magamat. Nagy nehezen felmásztam az ágyamba és a párnámba fúrtam az arcomat, miközben megállíthatatlanul sírtam. Nagyon hiányzik az életem.

*Louis Tomlinson*

Fájdalmas nyögéssel nyitottam ki a szemeimet, mire hihetetlen fájdalom hasított a tarkómba. Üvöltve hajoltam előre, de nem tudtam lefeküdni a földre, mivel egy vastag kötél erősen a falhoz szögezett. Ordítva próbáltam szabadulni, de csak egyre jobban a húsomba vágott az anyag. Fáradtan ernyedt el a testem a reménytelen próbálkozások után, majd egy vékony alak jelent meg a látókörömben.
-Taylor.- nyökögtem érthetetlenül.
-Mi van Tommo? Már nem vagy olyan erős, mint az előbb?- rúgott belém egy hatalmasat, mire minden izmom összeugrott.- Ez miattad van, amit nagyon meg fogsz keserülni.- mutatott az orrára, amit egy hatalmas kötés díszített. Ekkor lábával erőteljesen ágyékomba lépett, ami olyan szörnyű volt, mint amilyet az életben nem éreztem.  Cipőjének a hatalmas sarka kibírhatatlanul nyomódott egyre csak belém. Sírástól remegve üvöltöttem, de nem hagyta abba, így az intenzív érzés sem csökkent. Hirtelen megint minden elsötétült és a fájdalomtól újra elájultam.

*Harry Styles*

-Meghalt!- ordítottam Liamnek, aki a nyugtatólag simogatta a hátamat.
-Ne mondj ilyet. Louis jól van és csak arra vár, hogy hazamenjünk hozzá.- adott egy puszit. Már visszafordultunk London felé és egyre csak közeledtünk. Nagyon rossz előérzeteim voltak szerelmemmel kapcsolatban. Akkora üresség volt a szívemben, mint még soha ezelőtt. Kisírt szemekkel néztem ki az ablakon és egyre csak zokogtam.
-Mindjárt haza érünk és hidd el, hogy Lou ott fog várni rád.- ölelte át hátulról a hasamat Zayn. Szembe fordultam vele és erősen nyakába fúrtam az arcomat. Olyan érzés volt, mintha kiszakították volna a lelkemet a helyéről és már nem is kapnám vissza soha többet...