2013. június 30., vasárnap

10. fejezet

10. fejezet

*Louis*
Csöndben léptem be a szobámba, mivel tudtam, hogy Harry ott alszik. Zayn mondta. Halkan odamentem az ágy mellé és levetkőztem. Alsógatyában befeküdtem az alvó angyal mellé. Mosolyogva figyeltem hogyan szuszog. Csak keveset láttam szerelmemből, de nekem ez is elég volt.
-Hiányoztál.- nézett rám gyönyörű zöld szemeivel melyek csillogtak a Holdfényben.
-Szeretlek.- csókoltam meg gyengéden.
-Mit csináltál?- kapaszkodott a nyakamba. Homlokunkat összenyomtuk.
-Csak elintéztem pár dolgot. Lemosattam a kocsit... semmi különöst.- éreztem émelyítő illatát. Semmihez nem fogható az az érzés mikor kitölti minden érzékszervemet Hazza.
-De ígértél valamit!- puszilgatta a nyakam.
-Kimondta, hogy nem tartom be?- vigyorogtam. Éreztem, hogy egyik lába az én lábaim közt van és igen érzékeny területet érint. Azt hittem felnyögök a tudatól! Teljesen megőrjített.
-Annyira szeretlek!- túrt a hajamba.
-Én is téged Haz!- a mai nap folyamán már harmadszorra éreztem azt, amitől simán el tudtam volna élvezni bármiféle kényeztetés nélkül. Harry teljesen felizgult. Kemény erekciója lábamnak feszült. Egyre nehezebben vettem a levegőt. Éreztem, hogy minden mozdulatomnál az ő lába is érinti az én büszkeségemet. Tudtam, hogy már az én alsóm is igencsak szűkös. Lassan puszilgattam végig izmos mellkasát. Halkan nyöszörgött.
-Louis!- szólt rám.- Emlékszel a határra?- húzott fel egy csókra.
-Persze.- mosolyogtam bele a kicsit elhúzódott csókolózásba.
-Tudod, ha most még egyszer megpuszilsz elérem azt a határt!- ahogy láttam szerelmem szemében a vágyat nem gondolkodtam és V vonalánál kezdtem el apró puszikkal behinteni.
-A kurva élet...- hörgött. Ahogy káromkodott olyan emberinek tűnt, mégis olyan volt, mint egy angyal! Hihetetlen. Fordított a helyzetünkön így ő került fölülre. Hevesen csókolta végig testem, majd boxeremnél megállt. Lassan lehúzta és mosolyogva puszit nyomott gatyámból előkerülő fenevadra. Beleremegtem puha ajkainak érintésébe.
-Haz...- suttogtam. Belemarkoltam puha, göndör hajkoronájába.
-Máris Kicsim.- kuncogott és lassan bekapta egész hosszomat. Hátrahajtottam a fejem és csak élveztem ahogy Harry feje mozog rajtam. Hihetetlen érzés volt. Halkan nyöszörögtem. Minden mozdulata egyre közelebb vitt a gyönyörhöz.
-Harry, Louis, nem jött... BAZDMEG!!!- kerekedtek el Zayn szemei ahogy ránk nézett. Harry gyorsan felpattant és ránk húzott egy takarót.- Sajnálom srácok, de máskor igazán bezárhatnátok azt a kurva ajtót!- nevette el magát, gondolom a képünkön. Riadtan figyeltük Hazzával fekete barátunkat.- Amúgy azt hiszem mentális problémáim lesznek ezután.- simogatta a tarkóját idegesen.- Bocs még egyszer.- ment ki és becsukta az ajtót.
-Sajnálom.- csókolt meg Harry. Nagyot sóhajtottam.
-Nem a te hibád. Inkább aludjunk.- keltem fel és felvettem az alsógatyámat. Harry is követett.
-Holnap bepótoljuk.- puszilt a nyakamba. Kirázott a hideg. Óvatosan végigsimított az oldalamon. Megfordultam, hogy szembe legyek vele és adtam neki egy puszit majd lefeküdtünk.
-Jóét!- húztam közel magamhoz és átöleltem.
-Neked is Kicsim!- ásított és elég gyorsan elaludtunk mindketten.

*Reggel*
-Boobear.- simogatta valaki az arcom.
-Csak még egy kicsit.- morogtam és a fejemre húztam a takaróm.
-De kihűl a reggeli.- hallottam meg Harry hangját. Mosolyogva kinyitottam a szemem.
-Anya!- ugrottam a nyakába.- Mit keresel itt?- adtam neki egy nagy puszit.
-Csak gondoltam meglátogatom a fiamat. Vagy baj? Mert akkor már össze is szedem a csajokat és megyünk is!- játszotta a sértődöttet.
-Anya!- húztam közel magamhoz.- Tudod, hogy te sohasem zavarsz!- szorítottam magamhoz. És ekkor leesett.- Itt vannak ők is?- ugrottam ki az ágyból és lerohantam. Ott voltak! Mind a négyen! Az én kis húgaim! A többiekkel szórakoztak.
-Hé!- szóltam rájuk.- Ők az enyémek!- néztem mérgesen a fiúkra.
-Értettük apa.- vigyorgott Niall, aki éppen Lottieval dumált.
-Add vissza a húgom!- húztam magamhoz.
-Tetszik a sapid.- vigyorgott és levette a fejemről. 
-Azonnal add vissza!- kezdtem el csikizni.
-Louis!- üvöltött röhögve.- Itt van a tetves sapkád, csak engedj el!- nyomta a kezembe.
-Tetves?- akadtam ki.- Még, hogy tetves! Agy állunk? Jól van Lottie! Menj csak vissza Niallhöz! Őt úgyis jobban szereted!- fordítottam neki hátat.- Fizzie!- fordultam másik húgom felé.- Nem is öleled meg a bátyád?- tartottam neki a kezeim.
-Bocs Louis, de majd később.- fordult vissza Zayn felé. Lottie folytatta a báj csevejt a szöszivel. Ikerhúgaim pedig letámadták Harryt. 
-Állj!- kiáltottam.- Miattatok!- néztem végig a srácokon.- Miattatok van! Elvettétek a húgaimat!- mérgelődtem.
-Nyugi kicsim.- ölelt át anya.- Csak haverkodnak. Szeretnek téged!
-De akkor miért nem rajtam lógnak?- kulcsoltam össze a karjaim a mellkasom előtt. 
-Mert a srácokat még nem ismerik annyira. Csak barátkoznak.- adott egy puszit és ő is csatlakozott a Phoebe, Daisy, Harry trióhoz. Hát ez hihetetlen! A fiúk ellopták a családom! Felmentem ás átöltöztem. 
-Mehetünk?- néztem végig rajtuk. Megbeszéltük, hogy elmegyünk a vidámparkba. Mind a 10-en. Érdekes mutatvány lesz! 
-Cipelj minket Louis!- rohantak hozzám az ikrek. 
-Máris hölgyeim.- kaptam fel őket.- Nyertem!- tátogtam Harrynek. Nevetve megcsóválta a fejét. Elmentünk. Hihetetlenül jó volt! Tudtam, hogy Lottie jól bírja a mindenféle gyomorforgatós játékot, így felráncigáltam mindenhova.- De még oda is!- húztam magammal az óriás hullámvasút felé. 
-De Louis! Az kisbabáknak való!- állított meg.- Én oda szeretnék!- mutatott a szabadesés felé. Hihetetlen magas torony. Felvisznek a tetejére és olyan mintha lezuhannál. 
-Oké!- csillant fel a szemem. Már rohantunk is a játék fele. Elsőként foglaltuk el a helyünket. Olyan érzés volt, mikor zuhant le, mintha a torkomban lenne a gyomrom. Állat! Lottienak is nagyon bejött, ezért még 4-szer felültünk rá. Liam nem értette mit eszünk rajta, így feljött velünk. Mikor leértünk kidobta a taccsot. 
-Jól vagy?- öleltem át a vállát.
-Mazochista állat!- nyöszörögte majd inkább csatlakozott a többiekhez. Mi Lottieval folytattuk az adrenalin körutunkat. Mindent, amiben volt valami izgalom kipróbáltunk. Nagyon jó nap volt! Este fáradtan értünk haza. Anyáéknak haza kellett menniük, így megint 5-en maradtunk. 
-Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk valami horrort.- dobtam fel az ötletet. Mindenki benne volt.- Azt mondják nem rossz film.- nyomtam be a Sinistert. A felénél úgy volt Liam és Niall, hogy elmennek hányni, aztán lefekszenek. Nem értettem mi olyan durva rajta. Jó, volt benne néhány para rész, de egyedül, egy sötét szobában jobb lett volna. Ekkor jött a fűnyírós rész. Liam felkelt és besétált a szobájába. Niall is követte a példáját. Zayn csak becsukta a szemeit, hogy ne lásson. Nem értem őket. Ez nem is az a véres horror. Majd egyszer megnézetem velük a Sziklák szemét! Tuti beszarnak! Zayn végigszenvedte. Mikor vége lett, kivettem a DVD-t és felkapcsoltam a villanyt. Harry édesdeden aludt, Zayn pedig rettegve figyelt engem.
-Én nem alszok egyedül!- adta a tudtomra. 
-Ugyan Zaynie!- vigyorogtam rá.- Ez nem is volt félelmetes! Tudok neked olyan horrort mutatni amitől esküszöm egy hétig nem alszol! Láttad már a Cannibal holocaust-ot?- ültem le mellé a kanapéra.
-Nem, de hidd el, hogy nem is akarom!- bújt közel hozzám.
-Elég ha annyit mondok, hogy megjelenésekor több országban is betiltották. Garantált álmatlanság!- simogattam a hátát.- Egyszer megnézhetnénk.
-Na meg a halál!- nézett rám ijedten. Így, egymás vállán aludtunk el. 

2013. június 26., szerda

9. fejezet

9. fejezet

-Hazza!- toltam el magamtól.
-Mi a baj? Te már nem...?- nyelt egy hatalmasat.
-Nem, Harry. Én eddig is jobban szerettelek bárkinél, de te nagy ívben szartál az érzéseimre! Jött egy csaj, rögtön dobtál. Szeretsz? Akkor miért nem mutatod? Én teljes szívemből imádlak, te pedig csak játszadozol az érzéseimmel! Hihetetlenül fáj!- kezdtem sírni.
-Lou!- ölelt volna magához, de eltoltam és felszaladtam a szobámba. Befeküdtem az ágyba és csak folytak a könnyeim. A mellettem lévő párnán éreztem Harry illatát, így azt eldobtam a szoba másik végébe. Nem jött össze neki Liliennel így jön hozzám. Nincs ló jó a szamár is, mi? Na nekem ehhez nincs kedvem! Én tényleg szeretem őt és nem csak azért kell mert nincs más!- Louis!- kopogott az ajtómon.
-Mit akarsz?- szóltam ki semleges hangon.
-Kérlek bocsáss meg! Soha nem voltam szerelmes Lilienbe! Nekem csak te kellesz!- hallottam, hogy sír.
-Harry. Én egyszerűen nem tudok bízni benned! Hihetetlenül lesüllyedtél a szememben.- suttogtam, de tudtam, hogy hallja.
-Annyira sajnálom.- csúszott le az ajtóm mentén. Kinyitottam az ajtót. Ott ült és az arcát a kezeibe temette. Sírt. A háta remegett. Leültem mellé és átöleltem a hátát. Nem bírom ki, hogy Harry szomorú!
-Hazza!- suttogtam a fülébe.- Szeretlek!
-Én is téged!- nézett rám könnyes szemekkel.
-Haverok?- mosolyogtam. Riadtan nézett a szemeimbe. Egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában, mikor látta, hogy viccelek.
-Persze!- csapott a kezembe majd gyengéden megcsókolt. Viszonoztam a gesztusát. Beletúrtam göndör hajába.- Akarlak!- nyögte a csókunkba. Elmosolyodtam.- Most!- markolt a fenekembe. Inge gallérjánál fogva behúztam a szobámba. Letoltam az ágyra és fölé másztam. Durva csókcsatába kezdtünk. Lassanként áttértem a nyakára. Letéptem róla a pólóját és végigcsókoltam tökéletes felsőtestét is. Vigyorogva figyelte ténykedésem. Leszenvedtem róla a gatyáját majd ő is levetkőztetett alsóra. Láttam, hogy alsógatyája már igen szűkös. Elmosolyodtam. Szégyenlősen elpirult. Alsón keresztül dörzsöltem büszkeségét. Kicsit nyöszörgött. Apró puszit leheltem boxerére. Megremegett. Ekkor kopogtak. Azt hittem megölök valakit!
-Majd én megyek!- kelt fel. Mikor felállt az ágyról hirtelen összeesett. Riadtan néztem rá.
-Mi bajod van?- nevettem el magam.- Ha merevedésed van nem tudsz menni?
-Begörcsölt a hasam!- röhögött. Felküszködte magát és összegörnyedve az ajtóhoz ment. Kinyitotta és Gemma állt ott. Harry nővére.
-Szia öcsi!- mosolygott.- A srácok engedtek be. Nem zavarok?
-Hát...- nézett rá Hazza.
-Nem, dehogyis!- kuncogtam. Harry fájdalmában leguggolt. Én felhúztam a térdeimet, hogy ne látszódjanak vágyaim.
-Ti meg mit csináltok alsóban? Mi a baj Harry?- próbálta felhúzni őt, nem sok sikerrel.
-Csak beszélgettünk.- legyintettem.- Meleg van.- hazudtam. Gemma elkezdett mesélni. Nem tudtam miről, mert nem figyeltem rá. Azt néztem, hogy Harry hogyan szenved. Gemma csak beszélt és beszélt. Elég lelohasztó. Már Hazza is jobban volt, így mellém ült.
-El nem tudjátok hinni miket találtam a neten!- vette elő lapokat a táskájából. Ránéztünk Harryvel a képekre. Röhögő görcsöt kaptam, Hazza pedig elpirult.
-Van több is!- mutatott egy másikat. 
-Várjatok!- kutatott a táskájában.- Ez a legdurvább!
 -Ez nem rajz, de megmutatom.- rakott elénk még egy képet.

-Miért én vagyok mindig hátul?- néztem a képeket.- Mármint ami olyan.
-Louis!- röhögte el magát Gemma.- Te komolyan ezen gondolkozol? Mutatok ilyen képeket kettőtökről, erre te csak ennyit tudsz mondani?
-Most miért? Harry is lehetne hátul!- kulcsoltam össze a kezem Harryével.
-Harry!- ijedt meg Gemma.- Ti tényleg jártok?- ijedten elkaptam a kezem. Elfelejtettem, hogy ő nem is tud rólunk.
-Dehogyis! Hülyültünk!- nevettünk együtt.
-Akkor jó.- méregetett minket gyanúsan. Megfogta a cuccát és elment. Hazzára néztem.
-Látom neked is elment a kedved.- néztem sóhajtva alsógatyájára.
-Ja.- suttogta majd lementünk a nappaliba. Mind a hárman ott fetrengtek a TV előtt.
-Hallottuk megint jóban vagytok!- vigyorgott ránk Liam.
-Ti meg... honnan?- képedtem el.
-Akarlak.- játszotta Harryt Zayn.- Most!
-Ha merevedésed van nem tudsz menni?- ismételte a szavaimat Niall.
-Nagyon vékonyak a falak srácok!- kuncogott Zayn.
-Te maradj csöndben!- nézett rá mérgesen barátom.- Te tényleg meg se szólalj!
-Nyugi Hazz!- csókoltam meg.
-Ne itt!- nyögött undorodva Niall.- Kérlek!
-Miért ne?- vigyorogtam gonoszan majd óvatosan Harry gatyájára vezettem a kezem és belemarkoltam. Mélyet nyögött.
-Menjetek szobára!- takarták el a szemüket mindhárman. Megéreztem, hogy keményedni kezd a kezemben Hazza büszkesége. Rámosolyogtam.
-Bocsi.- vigyorgott. Lassan elkezdtem simogatni. Láthatólag élvezte. Alsó ajkamba haraptam, erre felnyögött.- Van egy határ Louis.- suttogta a fülembe.- Ha átlépem, nem tudom visszafogni magam!
-Nekem is van Haz.- sóhajtottam.
-De Lou! Még 1 percig ott marad a kezed és átlépem!- nézett a szemembe. Felnevettem. Azt vettem észre, hogy Harry lassan becsúsztatja kezét a gatyámba. Felszisszentem ahogy megéreztem kezét.
-Fiúk! Basszátok meg!- ment ki Zayn.
-Az lesz.- csókoltam meg barátomat. Niall és Liam a szemüket takarva menekültek ki a nappaliból.
-Máskor majd minket is bevontok?- akadt ki Liam.
-Ha nem vigyáztok...- hülyéskedett szerelmem.
-Nézz rám!- fordítottam magam felé az arcát.- Ezt majd este folytatjuk.- húztam el tőle kezem.- Most el kell mennem valamit elintézni. Majd jövök.- csókoltam meg és elmentem.

*Harry*
Ezt nem hiszem el! Ma már másodszorra izgat fel! Kezdek ideges lenni! Itt állok a nappali közepén kielégetlenül.
-Kanos vagyok!- ordítottam Louis után, de már nem hallotta.
-Harry, Harry.- jött be Liam.- Úgy látom ebből randi lesz.- vigyorgott rám.
-És mégis ki a halállal?- akadtam ki.
-A jobb kezeddel drága!- paskolta meg az arcom. Idegesen felrohantam a szobámba és igen. Liamnek igaza lett. Fel tudtam volna pofozni Louist!

2013. június 25., kedd

8. fejezet

8. fejezet

Reggel izgatottan ébredtem föl, mert tudtam, hogy ma hazajön a világ legcsábosabb férfija. Egész nap a srácok körül pattogtam.
-Louis!- akadt ki Niall.- Állj már le!- fogott le a vállaimnál lenyomva.- Igen, Harry hazajön. Rájöttél, hogy 1 napot volt bent?
-Tudom!- mosolyodtam el.- De hazajön!
-Igen.- sóhajtott a szöszi és elengedett. Zayn nyakába vetettem magam. Már nem is zavarta, mert 10 percenként megtettem vele. Eljött a várva várt pillanat! MEGYÜNK HAZZÁÉRT!!! Ujjongva ugráltam ki a kocsihoz és elindultunk. Vigyorogva léptem be szerelmemhez. Sokkolt, amit láttam. Harry egy idegen lánnyal feküdt egy ágyban és viháncoltak. Aprót köhintettem, hogy észrevegyenek.
-Ó, szia Louis!- nézett rám Harry. A lány is aprót intett.- Ő itt Lilien.- csikizte meg a csajt.- Ma jött be meglátogatni egy ismerősét, csak rossz szobába jött be és összeismerkedtünk. Meghívtam magunkhoz, ha nem baj.- nézte ámulattal a barna hajú ismeretlent.
-Nem, persze.- sóhajtva rám nézett Liam. Bennem összedőlt egy világ. Elhozza magával. Rá vártam egész nap, erre egy lánnyal állít haza. A legrosszabb ezután jött!
-Hazz!- erőltettem magamra egy mosolyt.- Elmehetnénk moziba. Vetítik a Másnaposok 3-at.- ajánlottam barátomnak.
-Nekem nincs kedvem.- mondta LILIEN!!!- Menjünk inkább a strandra!- kérte Harryt.
-Szerintem is inkább strand.- mosolygott rá. Sokkot kaptam. Nem tudtam mozdulni. Kimentek a kocsiba. Liam átölelte a vállam.
-Sajnálom.- suttogta a fülembe. Megráztam a fejem és megtöröltem kissé könnyes szemem. Szar volt. Nagyon. Kimentem a többiek után Liammel az oldalamon. Mivel én szoktam vezetni Harry az anyósülésen szokott ülni, most viszont hátul viháncolt. Elfoglaltam a kormány mögött a helyem és rápillantottam a mellettem ülő Liamre. Biztatóan rám mosolygott. Először hazamentünk és mindenki átöltözött. Liliennél volt fürdőruha (érdekes). Lementünk a strandra. Harry mosolyogva pózolt az újságíróknak Liliennel. Azt hittem megtépem a csajt.
-Hogy hívják az új barátnődet Harry?- kérdezte egy riporter. Elállt a lélegzetem. Feszülten figyeltem Harryt. 
-Lilien.- vigyorgott. Ledöbbentem! Barátnője?- De nem barátnőm.- tette hozzá. Kicsit megnyugodtam.- Csak egy ismerős.- nézett a lányra. Elmentünk egy napozóágyhoz és lepakoltunk. Bevetettük magunkat a habok közé. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy Hazza nem figyel rám, mikor hozzá beszélek. Lilient kereste. A csaj nem volt sehol.
-Hol van Lilien?- indult el a parton. Szomorúan néztem utána. Könnyen elfelejtett. 
-Gyere Louis!- fogta meg a kezem Zayn.
-Minek?- lepődtem meg.
-Mert nem tudok úszni és nincs kedvem megfulladni!- világosított fel és bevitt a tengerbe. Jól elszórakoztunk.  Megláttam Harryt. Megtalálta drágalátos barátnőjét. Nevetgélve jöttek felénk. Gyorsan elment ez a nap. Este Harry éppen fürdött így bementem hozzá.
-Hazz!- mosolyodtam el. 
-Louis!- üvöltött rám.- Takarodj ki! Kopogni luxus?- húzta el a függönyt, ami takarta.
-Mi bajod van?- ijedtem meg.
-Mondjuk, hogy Lilien is itt van!- mutatott a csajra, aki mellette ült a kádban. 
-Sajnálom.- rohantam ki. A szobámba futottam és bevágtam az ajtót. Bezártam és levetettem magam az ágyamra. Sírtam. Mind a három srác felrohant az ajtó csapódásra.
-Louis!- hallottam meg Liam hangját.- Engedj be minket!
-Nem!- ordítottam.
-Louis!- suttogott Zayn.- Kérlek nyisd ki az ajtót.- kelletlenül felkeltem és beengedtem őket. 
-Mi van?- töröltem meg könnyes szemeim. 
-Tudjuk.- ölelt át Niall.- Harry baromira bunkó.
-Igen.- helyeseltek.- Rá kéne ébreszteni, hogy neked ez, hogy esik. Van egy ötletem.- vigyorgott Liam. 

*Koncert*
Liam kivárta a megfelelő pillanatot. A LWWY végén tartottunk, mikor már csak Zayn szólója volt. Liam Harry mellett állt. Egy jól irányzott ütéssel tökön csapta a mikrofonjával. Hazza fájdalmasan összegörnyedt. Nem tudtam sajnálni. Lement a koncert.
-Ez meg mire volt jó?- üvöltött Liamre. 
-Arra, hogy észrevedd magad!- nézte lesajnálóan.- Ha te fájdalmat okozol Louisnak, te is érezz fájdalmat!- ment el Liam a mosdóba. Rettegve figyeltem, hogy mit fog tenni. 
-Louis.- mondta halkan, de nem fordult felém.
-Igen?- sóhajtottam.
-Nem baj ha ma nem veled alszok?- játszott az ujjaival. Könnyek töltötték meg a szemem. 
-Nem.- mondtam úgy, hogy ne érezze, hogy sírok. Dehogyisnem baj! Sőt! Szörnyen éreztem magam. Liliennel alszik! 
-Köszi.- ment el. Nem tudom hova, de leszartam! Hihetetlen gyűlöletet éreztem! Nem, nem Harry iránt. Lilien volt az aki kiakasztott. 

*Este*
Sírva feküdtem az ágyamban. Nem volt mellettem Harry, hogy megnyugodjak teste melegétől. Egyedül voltam. Megfogtam a párnám és elindultam vele a folyosón. Nem hallottam Harryéktől semmit. Ha lefekszik vele, akkor vége. De nem hiszem, hogy megtették volna. Elcsoszogtam Niall ajtajáig. Halkan kopogtam. Semmi válasz. Már aludt a szöszi. 
-Gyere Louis!- fogta meg a vállam Liam, aki akkor jött ki a mosdóból. Még vizes volt rövid haja. Arcomat oldalába fúrtam és magamba szívtam tusfürdőjének illatát. Kicsit megnyugtatott. Betessékelt a szobájába és befektetett az ágyába. Lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém.- Jóét Louis!
-Jóét Liam!- mosolyodtam el. Ők soha nem hagynának cserben. Liam hátat fordított nekem. Átöleltem a derekát és magamhoz húztam. Nem ellenkezett. Így már el tudtam aludni. 

*Reggel*
-Lulu!- simogatta az arcom valaki. Kinyitottam a szemeim. Egy gyönyörű barna szempárral találtam magam szemben.
-Szia Zayn!- öleltem át a nyakát. Mosolyogva felhúzott. 
-Arra gondoltam, hogy tarthatnánk ma egy bulit.- avatott be tervébe.
-Benne vagyok! DJ Malik és DJ Tommo színre lép!- ugrottam fel.
-Az ám!- vigyorgott rám.- Hívj meg mindenkit, akit ismersz! Meg akit nem! Hívd meg egész Londont!- ugrottunk az ágyra és őrültek módjára elkezdtünk üvöltözni és lég gitározni. Ezért bírom nagyon Zaynt. Mindig fel tud dobni. 
-Hazza!- rohantam be hozzá.- Bulit csapunk!- ugrottam az ágyába. 
-Louis, az Isten áldjon meg!- ült fel. Lilien is fájdalmasan felkelt. Azt hiszem ráugrottam a kezére. 
-Bocsi.- kullogtam el szomorúan. Lent vártam őket a nappaliban. Liliennek szerencsére haza kellett mennie. Harry leült mellém.- Figyelj Hazza. Ezt meg kéne beszélnünk!
-Igen. Tudom. Sajnálom Louis, de ez kettőnk között nem fog működni. Maradjunk csak haverok!- mosolygott rám. Aprót bólintottam. Összekócolta a hajam és elment zuhanyozni. 
-Haverok.- suttogtam. 
-Meg van a kaja meg a pia.- nézte a papírját Zayn. Lehuppant mellém.- Mi kell még?
-Hangulat.- sóhajtottam és az ölébe feküdtem.
-Zene meg van! Mi a baj?- simogatta a hajam. 
-Harry szakított velem!- bámultam magam elé. 
-Istenem Louis!- ölelt magához erősen.
-2 nap. 2 nap után.- remegett az állam, de nem akartam sírni. Nem! Én többet Harry miatt nem fogok sírni! Maradjunk haverok? Nekem megfelel. 
-Tudod mit? Interjú után belevetjük magunkat a buliba és te szerzel magadnak egy jóképű fickót! Van egy ismerősöm.- húzogatta a szemöldökét. Elnevettem magam. 
-Kösz Zayn.- mosolyogtam rá. Elmentünk az interjúra. Betettük a füleseket és Paul kipróbálta, hogy működnek-e. Interjú közben éppen Harryvel dumáltam, mikor meghallottam a fülesben: "Niall! Engedd már el a farkad!" Paul véletlenül úgy látszik nekem mondta nem Niallnek. De rájöttem, hogy nem, mivel Harry felröhögött.


Mind jót nevettünk, Niall pedig elvörösödött. Szóval hozzá is eljutott az információ. "Bocs szöszi!" Hallottuk megint testőrünk hangját. Interjú után ezzel szekáltuk Niallt. 
-Miért markolásztad?- öleltem át a vállát.
-Louis, hogy dögölnél meg!- nevetett. Idegesen megvakarta a tarkóját.- Volt egy csaj.- sóhajtott. 
-Értem.- adtam neki egy puszit. Hazamentünk és belevetettük magunkat az éjszakába. Kicsíptük magunkat és már itt is voltak a vendégek. Vigyorogva köszöntöttem őket, majd DJ Malikkal az oldalamon beálltam a keverő pult mögé. Feldobtuk a hangulatot. Elég rendesen ivott mindenki. Én személy szerint már azt sem tudtam, hogy hol vagyok. 

*Reggel*
Nyöszörögve ébredtem föl. Hihetetlenül fájt a fejem. Fájdalmasat nyögve körbenéztem a szobában. Ez Zayn hálója. Mit keresek én itt? Megláttam valamit, ami nagyon nem illett a szobába (rajtam kívül). Egy lány. Mosolyogva nézett rám. 
-Szia.- jött mellém és leguggolt az ágy mellé. Egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapítót adott a kezeimbe. 
-Öhm... Hello. Nem akarok bunkó lenni, de te ki vagy?- néztem gyönyörű barna szemeibe.
-Vivien.- simogatta meg a karom.- Nem emlékszel a tegnap estére?
-Őszintén?- hajtottam le a pohár vizet.- Semmire.
-Értem.- sóhajtott és kisétált a szobából. Ez fura volt. Csak nem? Benéztem a takaróm alá. Meztelen voltam.  A mellettem lévő üres helyre pillantottam. Nem lehet! Egy használt óvszer volt az ágyon! Szám elé kaptam a kezem. Lefeküdtem Viviennel! Visszajött a csaj.
-Mi... szóval... érted!- nyökögtem és ránéztem a gumira.
-Ja nem! Dehogy is!- vigyorgott.- Tudom, hogy meleg vagy. Ezt elég erősen a tudtomra adtad tegnap, mikor  rád akartam mászni. 
-Sajnálom.- mosolyogtam.- De akkor...- nem tudtam befejezni, mert üvöltést hallottam meg az ágy alól. 
-Basszameg!- mászott ki onnan Zayn. Fájdalmasan siránkozott. 
-Te mit kerestél ott?- nevettem el magam. 
-Louis!- suttogta nekem Vivien.- Vele feküdtél le.- vallotta be. Megállt bennem az ütő. Én? Zaynnel? Az nem lehet! De biztos, mert nagyon nehezen tudott járni és fájt neki. Úgy ment, mintha biciklin ült volna 6 órát. 
-Beszélnem kell veled.- húzott magával a fürdőbe.- Louis!- simogatta a halántékát.- Gondolom rájöttél mi történt az este. Én csak onnan tudom, mert kurvára fáj.- sziszegett.- Ennek az életben nem kellett volna megtörténnie! Én heteró vagyok Louis!- nézett a szemembe.
-Zayn! Én tudom! Nem tehetek róla! Semmire nem emlékszek!- sóhajtottam. 
-Jó, akkor vegyük úgy, hogy ez soha meg sem történt!- legyintett és kiment a nappaliba. Én elmentem a szobámba. Beálltam meztelenül a tükör elé. 
-Zayn.- suttogtam és arra gondoltam, hogy este benne voltam. Olyan közel hozzá, mint fiúhoz még soha. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Zayn és Harry egymással üvöltöttek. 
-A rohadt életbe Harry!- ordított Zayn.- Részegek voltunk!
-De akkor is! Miért pont Louisal?- sírva tépte a haját Harry. 
-Tudtommal már szakítottatok, akkor meg mit érdekel?- ment el Zayn. Megtörten leültem göndörke mellé. 
-Mi bajod van?- néztem rá.
-Nem is tudom! Mondjuk este megyek hozzád, mert bocsánatot szeretnék kérni és nem vagy a szobádban. Elmegyek Zaynhez, hogy megkérdezzem hol vagy, de a szobájába lépve annyit látok, hogy te éppen tövig benne vagy és mélyeket nyögtök! Vajon mi a bajom?- fogta meg a kezem.- Lou, az isten szerelmére! Én szerelmes vagyok beléd!- tapadt ajkaimra. 

2013. június 17., hétfő

7. fejezet

7. fejezet

*Reggel*
Már ébren voltam, de a szemeimet csukva tartottam. Abban reménykedtem ha kinyitom őket Harry itt fog feküdni mellettem teljesen egészségesen. Az egész csak egy rossz rémálom volt. Óvatosan kinyitottam a szemem. Körülöttem már senki nem volt. A fiúk is itt hagytak. Éreztem, hogy elkezdenek folyni a könnyeim. Berontottam a fürdőbe. Liam éppen zuhanyzott, de nem zavart. Őt sem különösebben. Megláttam a borotva pengéket a csapon. Képek villantak a fejembe. "Egy jól irányzott vágás és elég gyorsan elvérzek."- gondoltam magamban. Lassan a kezembe vettem egyet. Csuklóm fölé tartottam. Remegett a kezem. "Csak egy vágás! Gyerünk!"- biztattam magam.
-Louis!- fogta le a kezem Liam.- Meg ne próbáld!- vette ki a kezemből a pengét.- Nehogy csinálj valami hülyeséget! Harrynek szüksége van rád!- nézett rám ijedten. Még meztelen volt és vizes volt a haja is.
-Liam, add oda!- nyúltam a borotváért.
-Louis, a kurva életbe! Nem fogod fel, hogy ettől semmi nem fog megoldódni?- akadt ki.
-Sajnálom.- mentem le a nappaliba.
-Mehetünk?- tette a vállamra a kezét Zayn. Aprót bólintottam. Beültünk a kocsiba és a kórház felé vettük az irányt. Berohantam szerelmemhez. Nem volt a szobájában! Lemerevedtem. Nem lehet! Ordítva vetettem magam üres ágyára. 
-Louis, nyugodj meg!- fogta meg a vállam Harry orvosa.- Nincs semmi baja.- mosolygott rám.- Csak egy kis emlékezet kiesés. Átvittük egy másik szobába.
-Köszönöm.- pusziltam meg. Hatalmas kő esett le a szívemről. Jól van! Rohantam Hazza új szobájába. Éppen TV-t nézett. Mosolyogva figyeltem. Odarohantam hozzá.
-Szia Lou!- terült el egy hatalmas vigyor az arcán.
-Harry!- öleltem át szorosan. Meg akartam csókolni, mire elhúzta a fejét. Meglepődve néztem rá, ahogy ő is rám.
-Mit csinálsz?- nevetett.
-De Hazz... mi a baj?- nyeltem egy nagyot.
-Mondjuk, hogy le akartál smárolni!- röhögött.- Még Taylor megtudja!
-Mi van?- kerekedtek ki a szemeim.
-Mi lenne? Taylor Swift a barátnőm. Nem emlékszel?- kócolta össze a hajam. Tehát elfelejtett! Nem emlékszik arra, hogy milyen kapcsolat van... vagyis volt köztünk. 
-De, persze. Sajnálom. Csak annyira boldog voltam.- sóhajtottam. 
-Semmi baj.- ült föl.- Az orvos szerint holnap már haza is mehetek.- kapcsolta ki a TV-t. 
-Akkor holnap majd jövünk.- mentem ki a szobából.- Szeretlek.- ezt már csak halkan magamnak jegyeztem meg. 
-Louis!- szólt utánam. Megütögette maga mellett a helyet, hogy menjek oda. Leültem mellé.- Nem lehet elfelejteni a mély torkozásod!- vigyorgott. Meglepődve elmosolyodtam. Emlékszik!
-Nem felejtetted el!- csókoltam meg. Heves csókcsatában kötöttünk ki.
-Ezt nem lehet!- simogatta a fenekem. Térde az én lábaim közt volt és az igen érzékeny területet dörzsölte, mikor mozgott. Már ettől majdnem felnyögtem. Éreztem, hogy egyre csak keményedek. Harry is észrevette, mivel elmosolyodott és lassan rámarkolt gatyámra. Úgy éreztem, hogy ennyitől el tudnék élvezni, de nem akartam ezzel beégni Hazza előtt, ezért inkább elhúztam onnan kezét és bevezettem alsómba. Értette a célzást.- Majd ha kiengedtek!- húzta ki, úgy, hogy végigsimította meredező férfiasságom. Nagyot nyögtem. 
-Nem fogom addig bírni.- tapadtam ajkaira. 
-Holnapig kell. Este skype.- kacsintott és laptopjára mutatott.- Szórakozni akarok!- csókolt meg hevesen.- De nem itt a kórházban. Ez túl morbid. De magunknak miért ne?- alsó ajkamba haraptam és figyeltem ahogy Harry végigsimítja ágyékát. 
-Oké.- ezzel kimentem, mert majdnem nekiestem Hazzának.
-Louis!- jött arra Zayn.- Mit csináltatok?- vigyorgott és gatyámra mutatott. Szemérmesen magam elé raktam a kezem.
-Épp ez a baj, hogy semmit.- sóhajtottam. Hazamentünk. 7 óra körül bevonultam a szobámba és az ölembe vettem a laptopom. Felléptem skypera és videóhívást indítottam Harryvel. Mosolyogva integetett a kamerába.- Szia!- vigyorogtam. 
-Hali! Tudod Lou...- kezdte volna, de közbe vágtam.
-Igen, tudom!- csuktam be a szemem.- Én is kanos vagyok! Ezért skypeolunk.- húztam le a sliccem. 
-Akkor jó.- hallottam meg tőle is a cipzár hangját.- Istenem Louis! Ha most ott lennék úgy leszopnálak, mint még soha senki!- csuklott el a hangja. Nekem csak ez kellett és máris dudorodni kezdett alsóm.
-Hazz...- suttogtam.- Szép lassan kényeztetnélek kézzel, ahogy szereted.
-Basszameg!- vitte hátrébb a gépet így tökéletesen láttam, hogy már ő is csak igen készen áll.- Louis! Nem látok semmit!- nézett szomorúan. Én is eltoltam a laptopot, hogy lássa, amit csinálok. Mosolyogva figyeltem reakcióját, mikor magamhoz nyúltam. Kicsit nyögött és ő is rámarkolt büszkeségére. Apró köröket írtam le makkomon. Elbűvölve figyeltem barátomat, hogyan kényezteti magát. Éreztem, hogy már nagyon közel járok, ezért egy kicsit begyorsítottam.- Louis!- nyögött nagyokat. 
-Hazz, engedd!- lihegtem. 
-Megvárlak!- már remegett a farka. Rámarkoltam az egyik herémre, mire Harry férfiasat nyögve átadta magát az élvezetnek. A látványára engem is átjárt ez az euforikus érzés. Egész testemet bejárta a gyönyör. A csúcsról visszaérve elterültem az ágyamon és Harry is. 
-Imádlak.- mosolyogtam rá.
-Én is téged Lou!- mondta csöndben. Láttam a homlokán csillogó verejték cseppeket, amiket tudtam, hogy én okoztam. Boldog voltam.- Álmos vagyok. Jóét!
-Neked is!- kapcsoltuk ki a videót. Én még felmentem youtubra. Találtam egy videót Harryről. Hihetetlenül beindultam újra. Férfiasan bevallom elélveztem rá. Hihetetlenül boldogan aludtam el.

6. fejezet

6. fejezet

-Lulu.- éreztem, hogy Harry lágyan csókolgatja fedetlen mellkasom. Libabőrös lettem, mire aprót kuncogott. -Igen?- nyitottam ki a szemem.
-Kész a reggeli.- csókolt meg. Mosolyogva felkeltem és követtem a konyhába a meztelen Hazzát. Leültem az asztalhoz, ahol már a többiek várakoztak. Megreggeliztünk, majd összekészülődtünk és elindultunk interjúra. Útközben jól elszórakoztunk. Csak a szokásos kérdések voltak, semmi érdekes. Volt egy pillanat, mikor azt hittem elsírom magam. Mikor Harryre néztem éppen Niallel szórakozott. Úgy néztek ki, mint egy igazi szerelmespár. Ez a műsorvezetőnek is feltűnt. 
-Látom Harry, jóban vagytok Niallel.- mosolygott.- Baráti kapcsolat vagy esetleg több?
-Kizárólag nagyon jó barátok vagyunk.- vigyorgott rám barátom, hogy lenyugtasson. Nem nagyon sikerült neki. Mi van ha neki Niall tetszik? Lehet, hogy én csak azért kellettem, hogy a srácok megtudják, hogy buzi és most ráhajt a szöszire! Azt nem élném túl. Azt vettem észre, hogy Zayn az arcomat ütögeti.
-Elnézést.- eszméltem föl.
-Mi a baj Louis?- nézett rám a műsorvezető, akit Conornak hívtak.
-Semmi.- hajtottam le a fejem.
-Ugyan! Nekem elmondhatod!- dőlt felém. Nem akartam senkinek elmondani, miért pont neki mondanám el? 
-Nem, tényleg semmi, csak elbambultam.- erőltettem az arcomra egy mosolyt. Hazza idegesen méregetett. Vége lett és beültünk a kocsiba. Harry hozzám sem szólt. Csöndben néztem az ablakot. Úgy tűnt, mintha kifele nézegetnék, de Harry visszatükröződött és őt csodáltam. Annyira tökéletes! Mindig azt kívántam bárcsak olyan lehetnék, mint ő. Ő hibátlan. 
-Louis.- nézett rám Liam.- Te is jössz a partra?
-Persze.- csillant fel a szemem.- Ki nem hagynám!- Hogy kihagyjam a lehetőséget, hogy Harryt félmeztelenül lássam? Soha! Már jobban éreztem magam! Elég gyorsan odaértünk. Niall és Zayn rohant előre Harryvel a nyomukban. Én Liammel sétáltam lassan. Mikor mind leértünk lefeküdtünk és csak pihentünk. Zayn rágyújtott és gondoltam egyszer már én is kipróbálom. Harry idegesen figyelt. 
-Louis!- szólt rám. A szemei szikrákat szórtak.
-Nyugi Hazz!- mosolyogtam biztatóan.- Csak egy szál!
-Nem érdekel! Azt csinálsz, amit akarsz! 21 éves vagy! Felnőtt férfi! A te életed és én nem szólok bele!- vágta a földre a törülközőjét és inkább elment Zaynnel jat-skizni. 
-Harry.- suttogtam megbánóan. Nem akartam, hogy ideges legyen rám. Eldobtam a cigit és utána mentem, de már késő volt. Elmentek kettesben. Néztem ahogy száguldanak. És akkor olyan történt, amit még az ellenségemnek sem kívánok! Harry elvesztette a hatalmát a gép fölött és egy sziklának csapódva elmerült a vízben. Összeestem a rémülettől. A földön ülve bámultam a helyet ahol eltűnt. Láttam, hogy Liam és Niall beugranak a vízbe és felhúzzák őt. Folytak a könnyek a szememből. Ordítottam fájdalmamban. Miért ő?! Zayn odarohant hozzám és átölelte a vállam. 
-Louis!- ölelt erősen magához.- Nem lesz semmi baja!- húzta fejemet az övéhez.
-Ne!- üvöltöttem, mikor megláttam a mentősöket. Hordágyra rakták.- Ne!- egyre csak kiáltoztam.
-Lou! Nyugodj meg!- simogatta a hajam egyre csak Zayn. Nem tudtam megnyugodni! Azt sem tudtam, hogy él-e még a szerelmem! Kitéptem a kezem Zaynéből és odarohantam az orvosokhoz.
-Harry!- dőltem rá meztelen mellkasára.
-Menjen arrébb!- húzott el egy mentős. Próbáltam kiszabadulni karjaiból, de csak annyit értem el, hogy elhagyott az erőm és a földre rogytam. Zokogva figyeltem, ahogy elviszik Hazzát. Nem éreztem semmit, csak azt a hihetetlen fájdalmat, ami belülről felemésztett. Végigterültem a földön és csak sírtam. Mind a hárman körém gyűltek és próbáltak megnyugtatni. Nem sikerült! Fél óra múlva rám adták a pólóm és elindultunk a kórházba. Félve léptem be Harry kórtermébe. A szám elé kaptam a kezem, mikor megláttam. Mindenhol csövek lógtak ki belőle és az arcát is egy maszk takarta. Egyenletes csipogás töltötte be a szobát. Hatalmas sebek éktelenkedtek barátom gyönyörű arcán. Zokogva magamba zuhantam. Miattam történt! 
-Annyira sajnálom.- mentem közel hozzá és a fülébe suttogtam.- Fel fog épülni?- néztem az orvosára.
-Nem tudjuk. Holnap már többet fogunk tudni. Ha fel is épül nagy eséllyel nem fog emlékezni dolgokra, mert nagyon súlyos agyrázkódása volt. Sajnálom. Holnap minden eldől.- ment el. Sokkot kaptam! Lehet, hogy fel sem épül! Elmosódva láttam alakját a könnyeimen keresztül. Nem! Ő nem halhat meg! Nála jobb embert nem ismerek! Miért pont ő? 
-Louis! Mennünk kell.- ölelte át a vállam Niall.- Holnap jövünk be újra.- húzott el Harrytől. Mellkasába fúrtam az arcom és sírtam. Megnyugtatott a közelsége. Kellemes Niall illata volt, amitől egy kicsit megnyugodtam. Tiszta könny lett zöld pólója. Hazamentünk.
-Srácok!- suttogtam, de mind a hárman meghallották.- Alszotok velem?- néztem rájuk.
-Persze!- vágták rá egyszerre. Mind lezuhanyoztunk, majd áthozták a párnájukat a szobámba és elhelyezkedtünk a 2 személyes ágyon 4-en. Nagyon jól esett a fiúk közelsége és, hogy ennyire támogatnak és segítenek mindenben egyszerűen felemelő érzés. De Harry hiányzik. Szörnyen hiányzik! 

2013. június 13., csütörtök

5. fejezet

5. fejezet

*Reggel*
Hihetetlen érzés volt úgy felébredni, hogy Harry ölelte a derekam.
-Lou!- morgott.- Aludj még.- húzott vissza, amikor fel akartam kelni. Mosolyogva megpusziltam az arcát.
-Csinálok reggelit.- keltem föl. Alsóban lementem és összedobtam egy rántottát. Fél óra múlva szerelmem is lecsoszogott. Elé raktam a tányért és vártam a véleményét.
-Louis!- ölelt át.- Isteni!- eszegetett tovább.
-Örülök.- én is elkezdtem falatozni. Mikor kész voltunk felmentünk a szobánkba és egy-egy törülközőt magunkhoz véve, elindultunk a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá. Addig Harry fogat mosott. Mikor végeztem kijöttem és beengedtem őt. Én is fogat mostam, majd megborotválkoztam. Mikor mindketten készen voltunk beültünk a kocsimba és elmentünk Paulhoz, mivel megbeszélést tartott.
-Kicsim.- suttogta Harry és kezét végigcsúsztatta a combomon egészen az ágyékomig.- Akarlak!
-Ne...- sziszegtem. Ezzel az egy szóval teljesen felizgatott. Próbáltam az útra koncentrálni, de nem nagyon ment. Éreztem, hogy a vér elvándorol a fejemből és egy igencsak lentebbi testrészemben összegyűlik. De nem csak nekem kelt útra a vérem igencsak nagy százaléka. Hazza szemérmesen próbálta eltakarni merevedését, de nem jött össze neki.- Nyugi!- mosolyogtam rá.- Én is úgy érzem magam!- mutattam igencsak dudorodó gatyámra. A fejemet közelebb húzta magához és gyorsan megcsókolt.
-Imádlak.- vigyorgott.
-Én is téged!- egyik kezemet gatyájára vezettem. Egyenletlenül kezdte venni a levegőt. Lassan lehúztam sliccét és boxeren keresztül kezdtem el simogatni. Egyre bátrabban nyögött. Megálltam egy elhagyatott helyen.
-El fogunk késni.- mosolygott.
-Úgy nézek ki, mint akit érdekel?- mutattam végig magamon. Még mindig büszkeségén pihent kezem. Megint elkezdtem kényeztetni.
-Lou!- sóhajtott.- Ne kínozz!- fogta le a kezem. Megcsókoltam, majd levettem farmerét, mellyel alsója is távozott. Lassan rámarkoltam kicsi Harryre és lassan kezdtem rajta dolgozni. Nagyokat sóhajtott. Mikor már éreztem, hogy mindjárt elmegy abbahagytam és letérdeltem elé. Lassan nyalogattam makkját. Hatalmasakat nyögött. Egy hirtelen mozdulattal bekaptam egész hosszát. Nem is hittem volna, hogy egy srác is tud mély torkozni! Erre én magam megcsináltam! Kikerekedett szemekkel figyelt.- El fogok menni!- próbálta kihúzni magát a számból. Rámarkoltam fenekére és nem engedtem neki. Próbálta késleltetni magát. Óvatosan megfogtam heréit, mire rögtön számba élvezett. A csúcsról visszaérve elterült az ülésen. Lenyeltem örömnedvét.- Ezt most miért?- csókolt meg.
-Mert imádlak!- megfogtam kezét és rávezettem igencsak feszülő gatyámra, ezzel jelezve, hogy én még igencsak ki vagyok éhezve. Szája mosolyra húzódott.
-Akkor most bevetem magam.- tépte le rólam ruháimat. Óvatosan rámarkolt meredező szerszámomra. Nagyon lassan kezdte el mozgatni kezét.
-Harry, az Isten áldjon meg!- szóltam rá.- Csinálj már valamit!- néztem szemébe. Gonoszan vigyorgott és folytatta, semmit sem változtatva a tempón.- Bassza meg!- fogtam meg a tarkóját és próbáltam magam felé húzni, de ellent tartott.
-Nyugodj meg!- kezdte simogatni a combom belső részét. Óvatosan körülvette szájával péniszem. Mérgesen néztem rá.
-Gyerünk!- sürgettem. Hirtelen teljes gyorsasággal kezdett járni feje farkamon. Elbűvölten bámultam. Fejemet hátra hajtva élveztem. Nem kellett sok idő Harry szájába élveztem. Mosolyogva felkelt és lenyelte. Megcsókoltam majd felöltöztünk és folytattuk az utunkat.
-HOL VOLTATOK???- üvöltött Paul, mikor megérkeztünk.
-Hát...- vakartam a tarkóm.
-Nem vagyok rá kíváncsi! Egymással szórakoztatok, tudom. Mindent tudok.- dörzsölte a halántékát.- Figyeljetek rám.- fogta meg a vállunkat.- Leszarom, hogy buzik vagytok, járjatok nyugodtan egymással! De ha a sajtó megtudja, addig éltetek!- fenyegetett minket.- Megértettétek?-engedelmesen bólogattunk. Csöndben ültük végig a megbeszélést. Egyszer csak észrevettem, hogy Harry nagyon feszeng. Próbálja takarni magát és markolássza a gatyáját. Kérdőn ránéztem.
-Kanos vagyok.- suttogta.
-De hát 1 órája elégítettelek ki.- néztem rá furán.
-Tudom.- sóhajtott.- De ahogy rád gondolok feláll.- csukta be a szemeit. Beharaptam az alsó ajkamat. Ne! Nekem is kezdett elég szűkössé válni a farmerom. Próbáltam Paulra figyelni de nem nagyon sikerült. Egyre csak kitörni készülő férfiasságom kezdett igencsak kényelmetlen helyzetbe hozni. Az egy kicsit megnyugtatott, hogy Hazza is ugyanígy érez. Mindketten szenvedtünk. Paul még nagyon a mondanivalója közepénél tartott. Ekkor olyan történt, ami után tudtam, hogy ha nem jutok ki a mosdóba ide fogok élvezni. Niall rámarkolt a gatyájára. Becsuktam a szemem és nagyot sóhajtottam. Nem, még egyszer mondom, nem jön be a szöszi! De ahogy megfogta! Azt hittem el fogok menni ettől a kis mozdulattól. 
-Paul.- suttogtam.
-Mi a baj Louis?- ölelte át a vállam. 
-Ki kéne mennem a mosdóba. Sürgősen!- néztem a szemébe. 
-De most nem mehetsz! Már alig van időm és még sok mindent el akarok mondani!- rázta meg a fejét. Felszisszentem. Harry minden mozdulata kínzásnak hatott. Úgy láttam ő már lenyugodott és figyelt a beszédre. Elkezdtem dobolni a lábammal. Én ezt nem bírom! 
-Mára ennyi.- kelt fel Paul és a srácok is. Én nem tudtam. A vágytól remegett az egész testem és nem bírtam mozdulni. 
-Gyere Lou!- fogta meg a kezem Harry és egy lágy csókot lehelt rá. Megremegtem.
-Hazza! Nem tudok.- dadogtam.- Kibaszottúl kanos vagyok!- haraptam az ajkamba, úgy, hogy sebes lett. Kikerekedtek Hazza szemei, majd becsukta őket.
-Kibírod hazáig?- nézte a plafont.
-Ne tudom. Vezetni biztos, hogy nem tudok.- nyúltam be a gatyámba. Hatalmasat nyögött. 
-Lou! Hagyd abba! És ha bejön Paul?- de közben ő is becsúsztatta kezét a kicsi Stylehoz. Egyszerre kezdtük el kényeztetni magunkat. Harry nem bírta és lehúzta a gatyámat. Én is megszabadítottam farmerjétől.  Egyszerre vertük egymásnak. Harry hihetetlen gyorsan elélvezett, majd én is követtem őt a csúcsra. Elterültünk Paul kanapéján. Ekkor nyílt az ajtó.
-Nyugi.- vigyorgott Zayn, mikor meglátta a riadt képünket.- Nagyfőnök már elment.- nagyot sóhajtottunk. Hazamentünk. Lezuhanyoztunk majd elég gyorsan elaludtunk. Elfáradtam. 

2013. június 9., vasárnap

4. fejezet

4. fejezet

-Sziasztok.- vigyorgott Harry. Taylor is mosolygott. Legszívesebben bemostam volna neki egyet.
-Hello.- néztem mérgesen Hazzára. Nem vette észre. Egyre csak Swiftet bámulta.
-Ő itt Taylor.- ölelte át a lányt. Azt hittem ide fogok hányni. Szerencsére nem tettem.
-Mióta vagytok együtt?- suttogtam.
-Hát...- vakarta a tarkóját barátom.- Azt hiszem már 3 hete randizgatunk.- csókolta meg a lányt. Rosszul lettem.
-Sajnálom.- rohantam ki a hasamat fogva. Berohantam a fürdőbe és kiadtam magamból mindent.
-Minden oké Louis?- hallottam meg Zayn hangját az ajtóból.
-Nem.- térdeltem a WC fölött. Elkezdtem sírni.
-Engedj be!- dörömbölt az ajtón. Remegve felkeltem és kinyitottam neki. Megfogott, hogy ne essek el.- Istenem Lou!- húzta le a WC tartalmát. Odavonszolt a mosdóhoz. Megmostam a fogam és az arcomat is.- Jobb?- fordított maga felé.
-Nem!- kezdtem megint sírni.- Miért van vele? Miért csókolja meg?
-Azért, mert fiatal és csajozik.- sóhajtott.
-Tudom.- hajtottam le a fejem.- Utál.- töröltem meg az arcom.
-Ne mondj ilyet!- nézett mérgesen Malik.- Mindenki szeret téged!- adott egy puszit.- Hogy lehetne nem szeretni egy ilyen kedves, vicces, jószívű, segítőkész és jóképű srácot?- mosolygott.
-Kihagytad a hülye buzit!- markoltam meg a hajam.
-Louis!- ültetett le a lehajtott WC ülőkére.- Nem vagy hülye buzi! Attól, mert tetszik neked Harry, nem vagy sem hülye, sem buzi. Egyszerűen egy szerelmes fiatal vagy, mint akárki más. És ha nem a másik nembe vagy szerelmes? Kit érdekel? Ha neked így jó, akkor ne foglalkozz mással! Szerintem mondd el Harrynek! Vagy inkább ne! Csináld úgy mintha egy lányt akarnál. Hódítsd meg! Érd el, hogy beléd szeressen!
-El fogom érni!- keltem föl.
-Ez a beszéd!- veregetett vállba.
-Most kimennél?- néztem rá.
-Louis!- ijedt meg.- Ugye nem csinálsz semmi hülyeséget?
-Nem.- nevettem el magam.
-Azért ezeket kiviszem.- szedte össze a borotva pengéket.
-Zayn!- röhögtem.- Pisilnem kell!- hajtottam fel a WC ülőkét.
-Legalább várd meg amíg kiérek!- ment az ajtó felé egyre gyorsabban. Jót nevettem.

*Este*
-Harry!- hallottam meg, hogy Taylor Hazza nevét nyögi. A kurva életbe! Nem igaz, hogy Harrynek mindenkivel össze kell szűrnie a levet! Idegesen mászkáltam a szobámban. A szomszéd szobából elég hangosan áthallatszottak a nyögések. Nem bírtam tovább és átrohantam Niallhöz. A szöszi éppen az ágyán ülve elégítette ki magát.
-Kopogni luxus?- üvöltött rám.
-Bocs.- suttogtam és kirohantam tőle. Beestem a legközelebbi szobába. Szó szerint elterültem a földön sírva.
-Louis!- rohant hozzám Liam ijedten.- Mi történt?
-Harry és Taylor.- szipogtam.
-Értem.- ölelt át.- Zayn mindent elmesélt.- húzott fel az ágyára.- Figyelj rám!- fogta meg két oldalról a fejemet.- Hidd el, hogy ők ketten holnap már nem lesznek együtt! Tudod milyen Harry!- nyugtatgatott.- És ha már nem lesznek együtt eljön a te időd! El kell érned, hogy Harry beléd szeressen!- adta ki a feladatot.- Oké?- mosolygott. Bólintottam.- Rendben. Akkor én megyek, mert a szöszinél maradt a telóm.- kelt fel.
-Inkább ne most!- nevettem el magam.- Niall most nem alkalmas a vendégek fogadására. Tapasztalatból mondom.- röhögtem.
-Értem.- kuncogott.- Akkor tökéletes alkalom, hogy paparazzikká váljunk.- vigyorgott gonoszan. Előkapott egy fényképezőt és a telóját is hozta. Csöndben követtem az ír manó szobájához. Résnyire kinyitotta az ajtaját és csinált vagy ötven képet. A végén elröhögtük magunkat, mire felkapta a fejét.
-Rohadjatok meg!- kerekedtek el a szemei.- Húzzatok a picsába!- húzta föl az alsóját és kirohant utánunk, mivel mi akkorra már a nappaliban menekültünk.- Liam! Louis! A kurva életbe! Azonnal töröljétek ki a képeket!
-Mi van itt?- jött be Zayn.
-Lefényképeztek!- loholt utánunk a szöszi.
-De még hogy!- röhögtem.
-Niall baba magával játszadozik!- nevetett Liam.
-Kapd be Liam!- már ő is röhögött.- Srácok!- nevetett.
-Na mi van pocok?- vigyorogtam rá.- Nem kellenek a képek?- kérdeztem rá nézve.
-Tőlem aztán meg is tarthatjátok, ha erre akartok elélvezni, csak a netre ne tegyétek föl!- fogta a hasát a nevetéstől.
-Megegyeztünk.- mosolyogtam.- Gyere Liam! Szórakozzunk Niall akt képeire!- húztam magammal. Mindenki kidőlt a röhögéstől. Ekkor lejött Harry és Taylor. Mindketten fehérneműben voltak. Éreztem, hogy elöntik a szememet a könnyek. Felrohantam a szobámba.
-Ennek meg mi a baja?- hallottam még Taylor hangját. Lefeküdtem az ágyamba és eldöntöttem, hogy nem fog érdekelni Harry!
-Louis!- kopogott Liam.- Jössz sétálni?
-Persze.- kaptam össze magam. Lementem a többiekhez. A mi kis szerelmespárunk éppen egymás ajkaival volt elfoglalva. Megint elfogott a hányinger.
-Mehetünk?- nézett szomorúan rám Zayn. Aprót bólintottam. Elmentünk a parkba. Szörnyű volt egész úton a szerelmespár enyelgését hallgatni. Legszívesebben rátapadtam volna Harry rózsaszín ajkaira. De eldöntöttem és tartani fogom magam az elhatározásomhoz. Nem fog érdekelni a srác. Elég gyorsan hazamentünk, mert nem volt valami meleg szeptemberhez képest. 
-Mit csináljunk?- néztem végig a társaságon. 
-Szerintem én megyek és bevásárolok.- kelt fel Liam.- Niall mindent fölfal!- vette a cipőjét és eltűnt.
-Nekem mennem kell.- szedte össze a cuccát Taylor. Kicsit megnyugodtam a tudattól, hogy végre elmegy. 
-Larry este?- vigyorgott rám Harry. Mérgesen ránéztem.
-Ezek után?- morogtam. Felmentem a szobámba és levetkőztem. Besétáltam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. 
-Mi a bajod? Olyan fura vagy!- jött be utánam Hazza. 
-Nem értenéd!- sóhajtottam.- Menj ki légyszíves!- nem néztem rá.
-De Louis...- próbált ellenkezni.
-Nincs semmi de! Tűnj el innen Styles!- emeltem fel a hangomat. 
-Sajnálom.- ment ki. Gyorsan lemostam magamról a tusfürdőt és beálltam a mosdókagyló elé. Kényelmesen fogat mostam, mert tudtam, hogy a többiek már végeztek, kivéve Liamet, de ő ma Daniellnél alszik, így enyém a fürdő! Magamra kaptam egy boxert és befeküdtem az ágyamba. Felléptem twitterre. Nem hittem a szememnek! Ezzel találtam szemben magam: "Köszönöm a mai napot Harry Styles, felejthetetlen élmény volt. Remélem máskor is megnézhetem a szobád! :) xxx" Írta ki Taylor Swift. A szám elé kaptam a kezem és kirohantam a mosdóba. Ahogy elképzeltem, hogy az én Harrym meg az a hárpia... Elkapott a hányinger. A WC fölé görnyedve valaki átölelt.
-Mi történt veled Lou?- suttogta a fülembe Hazza.
-Semmi.- próbáltam felkelni, de ahogy ránéztem éreztem, hogy még lesz mit kiadnom. Visszaestem és elég sokáig csak térdeltem ott. 
-Jézusom Louis!- segített föl barátom és a csaphoz támogatott. Megmosta az arcomat és a kezembe nyomta a fogkefémet. Nem engedett el.- Orvoshoz kéne menned!- méregette az arcom. 
-Nem.- szóltam rá erélyesen.- Jól vagyok!- öblítettem ki a számat.
-Miért vagy ilyen velem?- suttogta.
-Milyen?- kérdeztem semmi hangulatot sem árasztva beszédemmel.
-Ellenséges.- nézett a szemembe. Elkapott a sírhatnék. Ő ezt nem értheti! 
-Harry.- eltökéltem magamat, hogy elmondom neki az igazságot.- Én szeretlek!- hajtottam le a fejem.
-Én is téged.- ölelt át. 
-Nem!- üvöltöttem. Kibújtam kezei közül.- Harry, a kurva életbe!- csókoltam meg.- Meleg vagyok.- váltam el ajkaitól. Ledöbbenten figyelt. Elindult az ajtó felé.- Har...
-Ne!- vágott közbe.- Hagyj békén!- ment ki. Összerogytam és sírtam. Nem tudom meddig, de a végén már nem volt könnyem. Gyűlöl! Én marha meg megcsókoltam. 
-Louis.- hallottam meg az ajtóból egy vékony hangot. Megfordultam. Nem hittem a szememnek! Lux állt az ajtóban! Elmosolyodtam és kitártam a kezeim. A kislány odarohant és erősen átölelt. Ekkor Lou is megjelent az ajtóban.
-Szia Louis!- ült le mellém a földre.- Hallottam mi történt!- ölelte át a vállam.
-Szóval Harry már fűnek-fának elmondta!- hajtottam le a fejem.
-Nem. Csak a srácoknak meg nekem. Nem zavarunk? Lux látni akart!- nézett kislányára.
-Ti? Soha.- pusziltam meg mindkettejüket. Mérges voltam. Nem Harryre, hanem magamra! Elrontottam mindent! A barátságunkat tettem tönkre. Elbasztam! Lou-ék elég gyorsan elmentek, mert dolguk volt. Lemerészkedtem a nappaliba. Harry nem volt ott. Zayn és Niall valami vígjátékot néztek. Leültem közéjük. 
-Mi ez?- kérdeztem, mikor nem jöttem rá, mit nézünk. 
-Ünneprontók ünnepe.- csámcsogott Niall, mivel tele volt a szája pattogatott kukoricával. Most, hogy így mondta tényleg rémlett, mintha láttam volna már. Megnéztem velük. Egy kis időre elfeledkeztem Harryről. Jókat nevettünk. Ekkor valaki bejött a házba. Hallottam ahogy leveszi cipőjét, majd közeledik felénk. 
-Louis.- szólt halkan.- Gyere velem.- hívott, majd elindult a szobája felé. Mikor beértünk kulcsra zárta az ajtót és a kulcsot bennhagyta a zárban. Leültem az ágyára. Szó nélkül mellém jött és lesmárolt!- Szeretlek!- mosolygott bele csókunkba. Ledöbbenve hagytam, hogy ajkai az enyémeken járjanak. Nyelve bejutásért könyörgött, de nem hagytam neki. Morgott egyet. Nem tetszett neki, hogy nem irányíthat. Aprót harapott az alsó ajkamba, mire kinyílt a szám. Gyorsan lépett és egy pillanat múlva nyelveink már vad táncot jártak. 
-Harry.- húzódtam el tőle.
-Louis! Ne mondj semmit!- vigyorgott, majd lassan pólóm alá nyúlt és oldalamat kezdte simogatni. Kirázott a hideg. 
-Miért mentél el miután... elmondtam.- néztem gyönyörű zöld szemeibe.
-Mert volt egy kis dolgom.- mosolygott sejtelmesen. 
-Mi?- kérdeztem halkan.
-Szakítanom kellett Taylorral.- tapadt megint ajkaimra.- El sem tudod képzelni milyen régóta vágytam már erre.- túrt a hajamba. Azt hittem álmodok. Harry szeret engem! 

2013. június 7., péntek

3. fejezet

3. fejezet

*Reggel*
Arra ébredtem, hogy valaki dörömböl az ajtómon.
-Louis!- üvöltött is hozzá.
-Mi van?- csoszogtam oda álmosan és kitártam. Zayn állt ott alsógatyában. Harryhez képest túlöltözött volt, aki mögötte röhögött. Nem értettem mi olyan vicces.
-Kurva nagy baj van!- trappolt be a szobámba és körbe-körbe sétált. Harry a hasát fogva a nevetéstől ledőlt az ágyamba.- Lefeküdtem egy csajjal!- fogta meg a vállaimat oldalról. Mélyen a szemembe nézett.
-És?- lepődtem meg.- Ez nálad mindennapos nem?
-De, igen!- akadt ki.- De nem használtam gumit!- ordított. Harry még hangosabban nevetett.
-Istenem Zayn!- csaptam a homlokomra.- Akkor reménykedjünk, hogy nem történt semmi! Tudod a csaj számát?
-Persze.- húzott elő a zsebéből egy papírfecnit.- Felhívjam?
-Ne, nem kell. Majd egy hónap múlva elég lesz.- veregettem vállba.- Sok szerencsét!
-Kösz. Harry, a rohadt életbe!- nézett a srácra.- Hagyd már abba! Kibaszottúl nem vicces!- Harry meglepetten elhallgatott. Zayn távozott.
-Le lettél cseszve rendesen.- ültem Hazza ölébe.
-Vettem észre.- vigyorgott.- Szerinted terhes lesz a csaj?- gondolkozott el.
-Nem hiszem. Csak nem olyan szerencsétlen!- mosolyogtam.- Mit csinálunk ma?- öleltem át a nyakát.
-Arra gondoltam, hogy mondjuk elmehetnénk a strandra.- állt elő az ötletével.
-Benne vagyok!- pattantam fel. Előkaptam egy fürdőgatyát. Lerángattam magamról a boxeremmel együtt. Éreztem, hogy Harry végigmér. Elpirultam és felhúztam a fürdőnadrágot. Mosolyogva elment a saját szobájába. Mindenkit hívtunk, de Zaynnek nem volt kedve jönni, így négyen béreltünk egy hajót és kimentünk a vízre. Liam az elején csak horgászott. Én mellette iszogattam. Egy idő után megunta és inkább levetkőzött és belevetette magát a habok közé. Mosolyogva figyeltem, hogy ugrik a vízbe újra és újra. Niall inkább a hajón lévő medencét részesítette előnyben. (Fél a cápáktól!) Elsétáltam a medence mellett és a hajó végében megtaláltam Harryt. Vigyorogva figyeltem hogyan mászik ki a vízből. Mikor észrevett rám mosolygott és elment lefeküdt száradni. Elindultam utána és mellé telepedtem. Elkezdtem játszani vizes fürtjeivel. A fejére tette a törülközőt, hogy hagyjam már a haját. Hazzának hihetetlenül jó teste van. Mivel nem látta amit csinálok, a törülköző miatt végigpásztáztam egész valóját. Ahogy elértem a V vonalához, úgy éreztem a látványára el tudnék élvezni. Ahogy  eltűnik a gatyájában és tudom, hogy miben végződik! Lesokkolt és nem tudtam levenni róla a szemem.
-Mi a baj?- vette le szeméről az anyagot és rám vigyorgott.
-Semmi.- nyeltem egy nagyot. 
-Akkor jó.- kelt fel és csatlakozott Liamhez a bohóckodásban. Én csöndben figyeltem őket. Egyszer csak valami rám esett. Hideg volt és vizes. Pont a fejemen landolt.
-Bocs Lou!- rohant hozzám Niall. Meztelen volt. Fürdőgatyáját a kezemben tartottam.- Ide akartam feldobni.- rakta a gatyát a szárítókötélre fölöttem.
-Semmi.- mosolyogtam rá. Kissé irritált, hogy nem volt rajta ruha. Nem, Niall nem indít be, de akkor is! Felöltözött. Mikor már mindenki kimászott a vízből 4 óra volt. Összepakoltunk és hazamentünk. 
-Tetszett?- ölelte át a vállam Harry.
-Nagyon.- adtam neki egy puszit. Rám mosolygott és elment a szobájába. Én is birtokba vettem a sajátomat. Nekem kell Harry! Tudni akarom, hogy ő az enyém! Lementem TV-t nézni. Nem hittem a szememnek! Harry egy lánnyal csókolózott a kanapén. Riadtan felrohantam. Nem tudtam melyik szobába rohantam, csak levetettem magam az ágyra. Valaki fájdalmasan felnyögött.
-Louis!- lökött le magáról Zayn.- Mi van veled?
-Harry!- kezdtem könnyezni.
-Megsérült?- ijedt meg. Megráztam a fejem. Remegett az állam. Nehezen tudtam elérni, hogy ne sírjak.
-Egy lány.- suttogtam.
-Harry egy lánnyal van?- húzta föl a szemöldökét. Csöndben bólogattam.- És az miért baj?- húzott maga mellé. Riadtan ránéztem. Nem akartam, hogy akárki is tudja a titkom! De Zaynben megbíztam.
-Mert szeretem őt.- sóhajtottam.
-A lányt?- lepődött meg.- Akkor miért van vele Harry?- kérdezte.
-Nem, Zayn!- csóváltam a fejem.- Én Harryt szeretem!- böktem ki. Rám mosolygott.- Miért mosolyogsz? Most vallottam be neked, hogy buzi vagyok!- akadtam ki.
-Louis. Tudtam.- ölelt át.- Láttam, hogy nézel rá. Mindenki látta. Csak nem akartunk szólni.
-És most utálsz?- hajtottam le a fejem.
-Már miért utálnálak? Ugyanaz vagy aki eddig voltál!- kócolta össze a hajam. Ránevettem. 
-Köszönöm.- öleltem át erősen.- De Harry!- ijedtem meg. Megint rám jött a sírhatnék. Most nem próbáltam visszatartani könnyeim. Engedtem, hadd follyanak. 
-Nyugi.- csitított Zayn.- Biztos csak megint egy egy éjszakás  kaland.
-De én nem akarom, hogy egy éjszakás kalandjai legyenek!- ordítottam. Ekkor megjelent Harry az ajtóban oldalán a lánnyal. Szerencsére nem hallotta meg amit mondtam. Ekkor felismertem a csajt. Ez Taylor! 

2013. június 6., csütörtök

2. fejezet

2. fejezet

*Reggel*
-Lulukám.- simogatta valaki a hasam. Morogtam egyet.- Unatkozom.
-Harry. Álmos vagyok.- nyöszörögtem.
-Én meg unatkozom!- ismételte meg.
-Játssz Niallel papás-mamásat.- nevettem el magam. Vigyorogva megpuszilt.
-Ma van a NAP?- kérdezte szomorkásan.
-Igen.- öleltem erősen magamhoz.- Félek.- vallottam be.
-Én is.- nézett mélyen a szemembe. Ma van a NAP. 3 hónapja erre készülünk. Ez lesz eddigi életünk legfárasztóbb napja. Fotózás, interjú, még egy interjú, fotózás, próba, stúdió, főpróba, interjú, koncert. Előre rettegek, hogy a koncerten össze fogok esni.
-Nem akarom.- bújtam olyan közel Harryhez, amennyire csak tudtam.- Hazza...- ugrottam fel.- Te meztelen vagy!- lepődtem meg.
-Hát igen, mivel este nem repültek rám rejtélyes módon a ruháim.- vigyorgott.
-De ráfeküdtem a...- vakartam meg a tarkóm.
-Louis.- húzott az ölébe.- Szerinted hogyan aludtál egész este?- nevette el magát.
-Jesszus!- fogtam be a szám.- Sajnálom.
-Hidd el, ha zavart volna lelöktelek volna!- röhögött. Meglepődtem. Tetszett neki? Nem, nem ezt mondta. Csak nem zavarta. De hát Harry nem buzi! Vagy az? Egész este a farkán feküdtem, de őt nem zavarta? Sokáig gondolkodtam.
-Úgy szeretem mikor figyelsz rám.- mosolygott.
-Bocs. Mi?- eszméltem fel.
-Mondom úgy szeretem mikor figyelsz rám!- bújt hozzám.
-Sajnálom.- pirultam el. Elkezdődött a nap. A második interjú után már semmi kedvem nem volt folytatni ezt a napot. Kaptunk egy kérdést, ami igazából hozzám szólt, csak diszkréten az egész bandának tették föl.
-Vannak problémáitok a magasságotokkal? Esetleg megszóltak már titeket ez miatt a rajongók?- nézett végig rajtunk a műsorvezető. Mindenki nem-el válaszolt rajtam kívül.
-Igen.- mondtam halkan.- Alacsony vagyok.- vallottam be.
-Értem.- bólintott. A nap haladt tovább. A többi minden jól ment. Jött este a koncert. Előre rettegtem. A fellépés közben semmi szokatlan nem történt. Jött a dedikálás. Katasztrófa volt. A srácok engem ültettek az első helyre, így ahogy engedték be a fanokat hozzám jöttek először. Először még nem volt probléma. Kedvesek voltak. Majd jött egy lány. Hihetetlenül bunkó volt. Alá akartam írni a poszterét mire elhúzta előlem és a mellettem ülő Harry elé nyomta. A pólóján is Hazza göndör feje díszelgett. Elkezdett sikítozni. Eleve Harry gyűlöli ha valaki sikít. De mikor látta, hogy a csaj mit csinált velem nem válaszolt neki egy kérdésére sem és nem engedte neki, hogy megölelje vagy, hogy közös képet készítsen vele. És ezt mind a 4-en megtették vele. Kicsit kiborult a lány. Majd ezt mindenkivel így folytatták, aki velem nem volt normális. Köszönettel a szememben figyeltem a fiúkat. Értem tették. Ezek után jött csak a legrosszabb. Jött egy anyuka is. Köszöntem neki, mire annyit válaszolt, hogy a lánya megmondta neki, hogy tőlem ne kérjen aláírást, mert az elrondítaná a többiek összhangját. Hihetetlenül letörtem. És ezt így a szemembe mondta.
-Sajnálom, hogy ilyen lánya van.- szólt neki Harry.
-Tanulhatnál egy kis tiszteletet fiam!- mordult rá a srácra. Erre Hazza kiöltötte a nyelvét. Hatalmasat nevettem. A hölgy felháborodva az aláírásokkal elment.
-Köszönöm.- öleltem át legjobb barátomat.
-Óóóó...- olvadtak el a rajongók. Csak úgy kattogtak a fényképezőgépek.
-Louis! Harry!- rohant hozzánk egy gyönyörű lány.- Írjátok alá! Imádunk titeket!- mosolygott és elénk nyomott egy képet.- Persze titeket is!- fordult a többiek felé. Na ő az igazi rajongó! Még azt is ráírtuk neki, hogy szeretettel Nikének. Mivel, mint megtudtuk ez volt a neve. Sokkal jobban éreztem magam. Hulla fáradtan értünk haza. Mindenki bedőlt a saját szobájába. Azon gondolkoztam, hogy lezuhanyozzak-e vagy majd reggel. Hát a második lehetőség nyert és piszkos ruhában elaludtam.

*Reggel*
Ma végre szabadnapunk van! Ezzel a tudattal keltem délben. Egy törülközőt megfogva elindultam a fürdő felé egy alsógatyában. Az ajtóban már ott állt Niall és Harry. Mosolyogva figyeltem a szöszit. Látszott rajta, hogy neki bizony sürgős lenne. Ír néptáncot járt az ajtó előtt.
-Zayn, a rohadt életbe!- dörömbölt az ajtón.- 1 órája bent vagy! Ide fogok pisilni!
-Hát arra még várhatsz mire kijön.- mosolyogtam rá.
-Kösz a biztatást.- sóhajtott. Fájdalmas arccal várt tovább. Végigmértem Harryt is. Meztelen volt. Mint mindig. Ő nyugodtan állt egy törülközővel a nyakában, miközben a telóján twitterezett. Odamentem hozzá.
-Jó reggelt.- pusziltam meg.
-Neked is.- mosolygott és lefényképezett így, alsóban.- Had olvadozzon a nép.- nyomta fel a közösségi oldalra. Vigyorogva kikaptam a kezéből a készüléket és én is lefotóztam.
-Ezt azért nem rakom fel.- adtam vissza neki. Nevetve nézte a képet.
-Miért ne?- kuncogott. Ki cenzúrázta amit ki kellet majd felnyomta. 10 másodpercen belül 1000 like volt a képen.- Tudom mi kell a csajoknak.- mutatott magára. Megnéztem a képet a neten.
-Aha, meg "Robika Vok Puszcsi"-nak.- röhögtem fel hangosan.
-Részletkérdés.- vette vissza és tovább kockult. Sorban mindenki végzett a fürdőben. Mivel nem volt semmi dolgunk kitaláltuk, hogy elmegyünk szórakozni. Egy jó kis klubba mentünk. Elég jó hely. Már az elején sikerült kiválasztanunk a legdurvább piákat, így volt részünk a jó hangulatban. Egy valami nem tetszett. Mikor kimentünk Hazzával levegőzni, arra jött néhány csaj. Az egyiknek olyan dekoltázsa volt! Komolyan, még nekem is megmozgatta a fantáziám! Na de Harrynek! Istenem! Olyan merevedése lett! Oldalazva mert elmenni mellettük. Röhögve figyeltem bénázását. Visszamentünk a többiekhez. Ahogy sejtettem, mindenki segg részeg volt! Kivéve Liamet. Ő még csak simán részeg volt. Mikor indultunk volna haza, Harry felszedett valami csajt és hazahozta. Mérgesen figyeltem a lányt, aki elveszi tőlem a barátomat. Egész este nem tudtam aludni a sikításoktól és a lihegéstől. De nem csak Harryéktől jött! Zayn, Niall és Liam is hozott fel egy-egy lányt. Szörnyű éjszakám volt. Végül a fejhallgatóval a fejemen aludtam el. Gyűlölöm Harry ágyasait! 

1. fejezet

1. fejezet

Nem olyan vagyok, mint a többiek. De miért kéne, hogy olyan legyek? Hogy elfogadjanak mások? Nekem nem éri meg. Én így érzem jól magam! Nem érdekel, hogy ki mit gondol! Én mindig is más leszek! Én boldog vagyok! Ha nem is úgy mint mások, de boldog! Ezt az érzést a világon semmire nem cserélném el. Miért vagyok más? Szerelmes vagyok! Tudom, átlagosnak hangzik. Néha azt kívánom bár az lenne! De pár pillanat múlva rájövök, hogy nem! Ez így jó, ahogy van! Nem érted miről beszélek? Nem lényeges!
-Louis!- hallottam meg a nevem. Tudtam ki kiáltotta, mivel hangja hallatán lágy bizsergést éreztem a hasamban.
-Megyek.- suttogtam. Nem érezhetek ilyet! Lefutottam a lépcsőn Harryhez. Mosolyogva ránéztem és megjegyeztem magamnak, hogy ma is olyan dögös, mint minden nap. Én meg egy buzi. Nem, nem kell túlkomplikálni! A szó valódi értelmében. 14 éves koromban rájöttem, hogy én nem olyan vagyok mint a többi korombeli srác. Egyáltalán nem izgattak a lányok. Nagyon sokan próbálkoztak, de mind hidegen hagytak. Viszont mikor találkoztam Harryvel első látásra beleszerettem. Olyat éreztem, amit eddig még senki másnál. Göndör haja láttán úgy éreztem, hogy muszáj beletúrnom és mikor megpillantottam gyönyörű, rózsaszín ajkait nehezen tudtam visszafogni magam, hogy ne támadjam le azonnal.
-Mehetünk?- ölelte át a vállam.
-Persze.- erőltettem arcomra egy mosolyt. Beültünk fekete Range Roverébe. Imádom ezt a kocsit! Olyan illata van, mint Hazzának!
Mikor megérkeztünk a stúdióhoz a fiúk már idegesen vártak minket.
-Hol voltatok?- támadott le minket Liam.
-Csak hosszú volt az út!- próbáltam magyarázkodni.
-Louis.- sóhajtott.- Reggel direkt mondtátok, hogy később indultok, de mi szóltunk, hogy siessetek! UGYANABBAN A HÁZBAN LAKUNK!- üvöltött. 
-Jó, bocsi.- próbáltam lenyugtatni, kevés sikerrel.
-Siessünk!- rohantunk be az épületbe.
-Lám, lám.- tapsolt a menedzserünk.- Ma csak fél órát késtetek! Még soha nem értetek ide ilyen gyorsan.- vigyorgott.- Gratulálok.
-Köszönjük.- mosolyogtam. Elkezdtünk próbálni. Ma este lesz egy nagy koncertünk, itt Londonban. 

*Koncert*
Hihetetlen érzés volt a színpadon állni. Egyszerűen nem vagyok képes megszokni! Rámosolyogtam Harryre, majd belevágtunk az első számba, ami a Na na na volt.
Elképesztő volt figyelni a tömeg reakcióját. Sikítottak és üvöltöttek. Hirtelen megláttam egy plakátot. Nem volt túl nagy és szerintem ötünk közül csak nekem tűnt fel. Hihetetlenül rossz érzés volt. Én voltam rajta. Meg Harry. Egy kép volt. Tudtam, hogy minket ábrázol, mert nagyban alá volt írva, hogy Larry Stylinson. Majd még alatta ott volt, hogy Louis elveszi tőlünk Harryt. Nagyon mélyen megbántott. Meg azt is láttam egy másik táblán, hogy imádom a magas pasikat és egy kép amin ugyancsak mi állunk egymás mellett és eléggé látszik, hogy alacsonyabb vagyok Harrynél. És én egy nagy X-el át vagyok húzva. Az én szólóm következett. Egy pontnál nem bírtam és elsírtam magam. Miért utálnak az emberek? Odabújtam Liamhez. Harry és Niall folytatták a számot. Liam csöndben simogatott. 
-A táblák?- súgta a fülembe. Szóval látta. Ránéztem és bólintottam.- Ne figyelj rájuk!- törölte le a könnyeim.  Az arcomra erőltettem egy mosolyt és nyomtam egy puszit Liam arcára és folytattam az éneklést. Nem voltam túl jól, de be kellett fejeznünk a koncertet. Mikor végre végeztünk fáradtan estem be az öltözőnkbe. 
-Mi történt?- ült mellém Hazza és a fejét az ölembe hajtotta. 
-Semmi.- sóhajtottam. Megint bevillantak a táblák. Engem mindenki utál! Ki kéne lépnem a bandából.
-Louis.- ült az ölembe Harry.- A semmiért nem sír az ember.- adott egy puszit. 
-Harreh.- suttogtam.- Nem láttad a táblákat?
-Nem. Miért? Mik voltak rajtuk?- simogatta a kezeimet. Elmeséltem neki.- Istenem Boo Bear!- ölelt szorosan magához.- Ne is figyelj rájuk! Te vagy a világ második legjobb pasija!- vigyorgott.- Bocs, de az első hely foglalt. Zac Efront senki nem veri le!- nevette el magát. Nagyot nevettem. Boldogan dőltem a mellkasának. 
-Szeretlek.- suttogtam.
-Én is téged.- mosolygott. Nyomott egy puszit a fejemre és felkelt.- Na gyere! Dedikálás!- húzott fel és elindultunk. Mosolyogva leültünk az asztalhoz és beengedték a tömeget. Válaszolgattunk a kérdéseikre és osztogattuk a neveinket. Azt hittem leszakad a karom! Ekkor jött 5 lány. Barátnők lehettek, mert egymás közt nevettek. Rájuk mosolyogtam. Nem is vettek figyelembe. Én ültem az asztal végén. Mind a 4 srácot megölelgették és kedvesen beszélgettek velük. Előttem meg lazán elsétáltak. Mind az 5-en. Még soha nem éreztem ekkora fájdalmat. Zayn ült mellettem.
-Minden oké?- fordult felém.
-Persze.- töröltem le a könnyeim. 
-Ne is vedd tudomásul az ilyeneket!- veregetett hátba. Nem sokat segített, de örültem, hogy a srácok támogatnak. Elém állt egy 15 év körüli csaj. Egy boríték volt a kezében. Odatolta nekem. Mosolyogva elvettem és kibontottam. Nem hittem a szememnek! Növekedési hormon serkentő tabletta volt benne. Nem bírtam tovább. Elsírtam magam. Zayn erősen átölelt.- Nyugodj meg Tommo!- simogatta a hajam.- Ők nem látják, hogy neked ez mennyire fáj és bele sem gondolnak. Te így vagy tökéletes ahogy vagy!- törölte meg az  arcom.
-Ja. Persze!- ordítottam.- egy kislány megijedt tőlem, de azért megszólított. 
-Louis.- hangja félénk volt.
-Igen?- néztem rá. Rettegett tőlem.
-Aláírnád ezt nekem?- nyújtotta nekem a Louis poszterét. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Elvettem tőle.
-Mi a neved?- kérdeztem meg tőle halkan.
-Beca.- most már nem volt úgy megijedve.
-Gyönyörű neved van! Megölelhetlek?- vigyorogtam rá.
-Igen!- nevetett boldogan. Felkaptam az asztalra és sokáig ölelgettem.- Köszönöm.- integetett mikor elment.
-Nem.- mondtam még neki.- Én köszönöm Beca!- majd boldogan folytattam az írogatást. 

*Otthon*
-Mit kaptál Macikám?- kapott fel a karjaiban Hazza.  
-Tegyél le!- nevettem el magam. Mosolyogva maga elé rakott és maga felé fordított. Homlokunkat egymásnak döntöttük.- Én tényleg visszataszító vagyok?- suttogtam, hogy csak ő hallja.
-Nem, Louis. Te beteg vagy!- ültünk le a kanapéra.- Nálad tökéletesebb férfi nincs a világon!- adott egy puszit.
-Köszönöm.- öleltem át boldogan. Nekem csak az számított, hogy ő szeressen. 
-Na, jó! Zac Efron...- gondolkozott el.
-Hazz...- vágtam játékosan mellkasba. Nevetve magához húzott.
-Louis. Ne figyelj a rajongókra! Nem mindegyik teljesen normális!- puszilgatta a nyakam.
-Rendben.- keltem fel.- Én megyek zuhanyozni.- mentem fel a fürdőbe. Beálltam a zuhanykabinba. Magamra engedtem a vizet és hagytam, hogy végig follyon a testemen. Nagyon jól esett. Becsukott szemmel élveztem. 
-Oda adnád a tusfürdőt?- hallottam meg valaki hangját mögülem. 
-Basszameg!- üvöltöttem. Harry állt mögöttem meztelenül. Ő is zuhanyozott.- A szívbajt hozod rám!
-Bocs, nem akartam!- vigyorgott.
-Amúgy mi mióta használjuk közösen a fürdőt?- próbáltam takarni azt, amit takarni kell. 
-Ugyan Lulu! Nem egyszer láttalak már meztelenül!- puszilt meg.
-Én is láttalak már, mivel úgy mászkálsz itthon, de akkor is! Ez más!- pirultam el. 
-Lou. Ne csináld már! Így sokkal gyorsabb!- vette el a tusfürdőt. Sokáig kenegette magát. Én gyorsan végeztem és kiszálltam a kissé zsúfolt kabinból. Derekamra tekertem egy törülközőt. Harry is kiszállt. Tökéletes teste van! Gyorsan megtörülközött és meztelenül sétált le a nappaliba. Én magamra kaptam egy boxert és siettem utána. Ádám kosztümben nézte a TV-t. A többiek is ott voltak. Csatlakoztam hozzájuk. Valami elég szánalmas vígjátékot néztünk. Nem nagyon kötött le. Azt vettem észre, hogy a srácok sorban dőlnek ki. Az első Zayn volt, akit a párnájának használt Niall követett. Liam is bealudt, majd Harry is a vállamra dőlve horkolt. Mosolyogva figyeltem ahogy szuszog. Fedetlen mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Nem bírtam megállni és végignéztem egész meztelen testén. Nagyon beindultam tőle! Féltem, hogy felébred, mert az első amit látott volna, az az igen szűkös alsóm volt. De szerencsére senki nem kelt fel. Kinyomtam a TV-t és én is bealudtam.