2013. december 25., szerda

51. fejezet

Tudom, nem valami Karácsonyi hangulatú, de ennek is meg kellett lennie és sajnálom, hogy pont Karácsony napján. Remélem mindenkinek szépen telik az ünnep és Boldog Karácsonyt mindenkinek! :')

***

*1 hét múlva*
*Harry Styles*

Egy barátot elveszteni hatalmas kínokkal jár, hát még egy szerelmet! Az elmúlt 1 hétben nagyon sokat voltam depresszió közeli állapotban, de egy apró fényes pont kihúzott belőle. Louison még a gyász is édes módon jelentkezik, így Ő volt az, aki túlsegített életem eddigi legszörnyűbb időszakán. Nagyon sokat sírtunk, kivéve szerelmemet, aki csak az első napokban hullajtott könnyeket, azután pedig folyamatosan mosolygott. Igen, mosolygott, mivel Niallre gondolva csak a boldog közös pillanataik jutottak az eszébe, igaz láttam néha, hogy közben egy-egy kósza könnycsepp is megjelent orcáján, mégis a mosolya nekem így is gyönyörűnek tűnt. Liam teljesen összetört, már nem is sír, csak üveges tekintettel jár-kel a házban, néha kinyög pár szót, de teljesen magába roskadt, természetesen megértem. 

***

Mind a négyen teljesen feketében feszítettünk a nappaliban ácsorogva és csak bambultunk magunk elé. Ma van a temetés, mely annyi érzelmet indít meg bennem, hogy legszívesebben ordítanék. Niallnél jobb embert soha nem ismertem és mégis őt vette el a sors, bár biztos megvolt az indoka. 
-Mehetünk? - vezettem tenyeremet kedvesen Liam hátára, aki csak egy aprót bólintott. Egész úton némán figyeltük a tájat, egy pisszenés sem hallatszott.
-Annyira hiányzik.- suttogta alig hallhatóan Liam, mire Zayn szorosan magához ölelte őt, így mikor Li könnyei elkezdtek hullani, azok Zayn pólóján kötöttek ki, de ez nem érdekelte a feketét, csak csöndben simogatta. Hatalmas fájdalom telepedett a mellkasomra és nedvessé váltak a szemeim.
-Nyugi.- hajtotta a fejemet mellkasára Louis, így hallgattam szíve dobogását, ami nagyon jól esett.
-Annyira fáj.- markoltam meg a mellkasomnál az inget, mire csitítgatva szétfeszítette öklömet.
-Tudom, nekem is, de sajnos semmit nem tehetünk.- sóhajtott és egy apró puszit nyomott a számra, melybe összes kínját belevegyítette, így szemeim egyre vizesebbek lettek.
-Nem akarok senkivel sem beszélni.- ordított Liam egyre csak Zaynt szorongatva.
-Cs... Li, nyugi. Senkivel nem kell.- törölte le könnyeit gyorsan a fekete. Észre sem vettük, de megérkeztünk, így mind a négyen karikás szemekkel kivánszorogtunk a kocsiból.
-Sziasztok.- mosolyodott el elkeseredetten Gemma, a nővérem, majd kezeibe temette arcát és elsírta magát, amint meglátta Liamet.
-Utálom ha sírsz.- szorítottam a mellkasomhoz és Louis is csatlakozott az ölelésbe. Hárman hullajtottuk a könnyeinket egymásra, mikor megéreztem egy kezet a hátamon. Megfordulva egy hihetetlen kék szempárral találtam szembe magam, pont mint Niallnek volt.
-Köszönöm, hogy ilyen széppé tettétek az életét.- vont karjai közé Greg, Niall bátyja.
-Nem mi voltunk. Ő csinálta nekünk. Mindig a szépet és a jót látta, ezért mindig mindenki boldog volt körülötte.- szipogtam, egyre csak az idősebb Horant szorongatva.
-Nagyon szeretem őt. Vele nőttem fel.- bújt a nyakhajlatomba és háta egyre csak rázkódott.
-Greg.- hallottam meg egy vékony, női hangot, ami Maurához tartozott, Niallék anyukájához. Szemei üvegesek voltak a rengeteg sírástól, kezei remegtek, ahogy fia felé nyúlt velük.
-Bocs, srácok.- mentek el egymást támogatva, de még láttam Maura tekintetét, mely meggyötörten nézett az én szemembe, így újra elkapott a fájdalom és Louis vállára borultam.
-Gyere, Haz, mennünk kell.- csúsztatta a kezét a tenyerembe, így indultunk el a temetőben.
-Nem vagyok képes odamenni.- álltam meg, mikor megpillantottam a tömeget, volt köztük lesifotós is, így nagyon ideges lettem, aminek az lett az eredménye, hogy a düh ellepte az agyam és odarohantam az emberek közé és elkezdtem ordítani.- Ennél nagyobb taplóság nincs a földön!- pillantottam végig a fotósokon.- Szerintem maguknak még nem kellett átélniük, hogy milyen elveszíteni a legjobb barátjukat, de ha mégis, akkor viszont tudják, hogy az egyik legszörnyűbb érzés a világon.- törölgettem a szemem folyamatosan.- Az, hogy ma már egy temetést sem lehet tiszteletben tartani, felháborító! Niallnél nem sok jobb embert ismerek, szóval szerintem megérdemli, hogy méltóképp búcsúzzunk el tőle.- éreztem, hogy könnyeim folyamatosan potyognak le arcomról. Ahogy láttam a sok ember arcát, volt, aki sírt, de volt, aki lehajtott fejjel állva szipogott.- Csak annyi lenne kérésem, hogy ezt a napot ne piszkítsák be, mivel ez életünk egyik legszörnyűbb napja és nem kell, hogy még jobban elrontsák.- fejeztem be a mondandómat, mire Lou rohant hozzám és arrébb húzott.
-Nálad jobb embert még nem láttam.- tapadt hanyagul ajkaimra és éreztem, hogy könnyeink eggyé válnak. - Kérlek, Harry, soha ne hagyj egyedül!- nézett szemembe gyönyörű szemeivel, melyek enyhén vörösek voltak.
-Ígérem.- simogattam a hátát nyugtatólag, majd elindultunk vissza a tömegbe, ahol megtaláltuk Liamet és Zaynt, akik zokogva álltak a koporsó előtt és mereven bámulták azt.
-Itt van előttem és mégsem.- vezette végig ujjait a kemény fán, mely mintha kiröhögött volna minket.
-Ő mindig velünk lesz.- bújt a hátához Louis édesen, hogy megnyugtassa, de ez lehetetlennek bizonyult. Mikor a pap elkezdett beszélni megláttam a sok ember között anyát, aki némán sírt és egyre csak engem figyelt. Gyorsan odamentem hozzá és átöleltem, olyan erősen ahogy csak tudtam, mégis gyengéden. Nem kellettek szavak, tudtam, hogy mit érez. Féltett engem, mivel velem is megtörténhetett volna és nagyon sajnálta Niallt.
-Nem jössz oda a többiekhez?- simítottam végig arcán, mire csak megrázta a fejét egy halvány mosollyal, ami nagyon erőltetett volt, de miattam tette. Ekkor azonban két kezet éreztem meg a hasam körül összefonódni, az ingem pedig egyre nedvesebb lett hátul. Megfordulva Lottieval találtam szembe magam, Louis húgával. Remegve nézett fel rám. Tudtam, hogy nagyon jó barátok voltak Niallel, így teljesen megértettem őt. Némán öleltük egymást, majd hátrébb húzódott.
-Szeretem őt.- fordított hátat és elindult az anyukája felé.
-Hé.- kaptam el a vállát.- Ő is téged.- suttogtam a fülébe, mire adott egy puszit és elment. Nem mentem vissza a srácokhoz, innen figyeltem őket. Louis távolabbról figyelte, hogy Zayn csitítgatja Liamet. Szerelmem egyre csak a földet kémlelte, így nem vette észre mikor mögé léptem és egy puszit nyomtam a nyakára, mire kisírt szemeivel az én szemembe nézett.
-Vége mindennek.- csuklott el a hangja. Nem sokkal később befejeződött a ceremónia és már csak négyen álltunk a temetőben a sötét kő mellett. Egy kép volt rajta, ami tökéletesen bemutatta, hogy milyen volt Niall. Mosolygott rajta.
-Ő volt a legvidámabb a világon, akármi történt.- mosolyodott el Zayn.
-Mindenkiben a szépet látta.- figyeltem egyre csak a képet.
-Gyönyörűen énekelt, mégis piszkálták mindenért, akármilyen tökéletes is volt.- ölelte át a derekam Louis.
-Most már nem fáj neki semmi. Most már gondtalan és biztos gitározik.- kuncogott a fekete.
-Egyszer mindennek vége lesz. De Niall örökké bennem fog élni.- hajtotta le a fejét Li, miközben halkan szipogott.
-Mindegyikünkben ott fog élni.- simítottam végig a hátát, mire szeretetteljesen rám nézett.
-Csak az hal meg, akit elfelejtenek.- suttogta Lou.
-Ő már egy szép helyen van és soha ne feledd, örökké velünk lesz.- mondtam halkan Liam fülébe.- Niall örökké fiatal marad.
-Ez volt életem legszebb időszaka és a legszörnyűbb is.- sóhajtott Zayn.
-De ennek vége és egy új kezdődik.- néztem végig a srácokon. A hideg kőre helyeztem a kezem, mely alatt Niall nyugodott. Egy hatalmas levegőt vettem és felnéztem a fiúkra, akik ugyanúgy tettek, mint én. Egymás kezét fogtuk, így hullottak könnyeink a fekete táblára. Egyszerre lendült a kezünk a magasba és felkiáltottunk, éreztük, hogy most utoljára.
-One Direction! 

2013. november 21., csütörtök

50. fejezet

*Liam Payne*

Lemerevedve álltam szerelmem mozdulatlan teste előtt és csak figyeltem őt. Nem mozgott, nem lélegzett. Megéreztem, hogy könnyeim megállíthatatlanul elöntik arcomat, majd elé léptem és összeestem. Lábára hajtva fejemet zokogtam. 
-Niall!- néztem fel csukott szemeire, ekkor Zayn guggolt le mellém és gyengéden megfogta a vállaimat. 
-Nem lesz semmi baj.- suttogta a fülembe, ám mikor oldalra néztem ő is sírt, így én sem tudtam hinni szavainak. 
-Semmi nem lesz rendben.- kapaszkodtam pólójába, majd újra életem felé fordultam. Remegve szorítottam magamhoz és egyre csak szólongattam, de nem kelt fel. Tudtam, nem is fog...

*Harry Styles*

Nem tudom mikor sikerült nekem is elaludnom, de amikor felkeltem Louis halkan szuszogó alakjával találtam szemben magam. Hatalmas mosoly szökött az arcomra és csak figyeltem őt, nem bírtam levenni róla a szemem. Eszembe jutott minden egyes közös pillanatunk, rosszak és jók egyaránt. Vigyorogva idéztem fel elmémben az összes apró érintést, pillantást és szót, melyek életem legszebb pillanatai voltak, ha rosszak voltak, akkor is, mert ez mind Louishoz köthető, így fájó emlék nem lehet. Hatalmasat sóhajtva fordultam az oldalamra, így szembe kerültem életem értelmével, aki csak nem akart felkelni, amin ugyancsak mosolyogtam.
-Idegesít, hogy bámulsz.- jelent meg egy halvány vigyor arcán, mire elnevettem magam. Nagyon óvatosan magamhoz öleltem, majd mély levegőt véve fogadtam be émelyítő illatát, mely teljesen elbódította az elmémet.
-Akkor máskor ne nézzelek?- böktem meg orrommal arcát, mire felmordult.
-Álmos vagyok.- húzta a fejére a takarót, mire röhögve lerántottam róla és gyengéden ajkaira tapadtam.
-Nagyon imádlak.- hunytam le szemeimet, miközben az ajkira suttogtam a szavakat.
-Van arra szabály, hogy kórházban nem lehet?- vigyorodott el. Kérdő tekintettel vizslattam arcát, mire kuncogva a fülemhez hajolt.- Ha nincs, akkor ha jól tudom, még kórházban nem is rontottalak meg.- nyalta meg a cimpámat, mire szavainak és nyelve hatására akaratlanul is egy hatalmas nyögés hagyta el ajkaimat. Felszabadultam nevetett, miközben mérgesen néztem őt, de aranyos hangja gyorsan mosolygásra késztetett.
-Valaki nagyon kis pajkos.- kezdtem simogatni lágyan alhasát, a lehető legközelebb ágyékához, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Gyűlöllek Styles!- kapta el az arcomat és követelően tapadt ajkaimra. Egy idő után kuncogva húzódtam el tőle.
-Mi lenne ha szeretnél?- nyúltam be pólója alá és oldalán húztam fel végig a kezem, mire tiszta libabőrös lett.
-Demonstráljam?- nyalta meg a szája szélét, mire hatalmas nyeléssel válaszoltam. Egyre gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt, mivel hideg tenyere megtalálta V vonalamat és előszeretettel simította végig azt. Remegve próbáltam leállítani, de nem voltam képes, egyszerűen elvette az eszemet, mint minden nap. Ekkor a farszememben megcsörrent a telefonom.
-Ki tud ilyen tökéletes pillanatban hívni?- dünnyögtem és előkotortam a készüléket.- Mi van?- szóltam bele meg se nézve a nevet.
-Harry.- hallottam meg Zayn sírástól elhaló hangját. Elakadt a lélegzetem és csak bámultam Louist.
-Hol vagytok?- dadogtam meglepetten.
-Taylor házában.- tört elő belőle a zokogás, mire nekem is megjelent egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában. Szerelmem ijedten mászott közelebb hozzám és hüvelyk ujjával letörölte a sós cseppet.
-Mit csináltok ott?- csuklott el a hangom.- Megtaláltátok Niallt?
-Meg.- ordított fájdalmasan, mire előtört belőlem a zokogás. Mi lehet velük, ha Zayn is zokog, pedig ő aztán igazán nem az a sírós fajta. Lou ijedten kapott a mellkasomhoz és félve leste minden mozdulatomat.- Ide kell jönnötök.- szakadt meg a vonal.

*Zayn Malik*

Miután egy rendőr elvette a telefonomat bömbölve csúsztam le a fal mentén és egyre csak Liamet figyeltem, aki vörös, kisírt szemekkel ölelte szerelme derekát. Egy rendőr fogta meg Li derekát és próbálta elvinni onnan, de Liam ordítva szorította Niallt, aki nem reagált semmire. Hajamat markolva figyeltem a jelenetet könnyeim függönyén keresztül. Végül sikerült nagy nehézségek árán elrángatni őt a szöszitől, de Li tovább küzdött, ezzel megsebesítve 3 férfit is, akik próbálták lefogni. A mentősök ebben a pillanatban érkeztek meg, de egyszerűen nem voltam képes megmozdulni. A sarokban ülve egyre csak törtek elő belőlem a könnyek. Liamet kivitték a szobából, de velem nem foglalkoztak. Niallt eloldozták a széktől és egy hordágyra rakták. Elakadt a lélegzetem, nem láttam rendesen, kapkodtam a levegő után és felüvöltöttem fájdalmamban, mikor a szöszi egész testét letakarták egy fehér lepedővel. Tudtam, ez a vég...

*Harry Styles*

Némán bámultam Louis értelmetlen fejét, amin máskor nevettem volna, de most csak a könnycseppek mosták arcomat rendíthetetlenül.
-Mi történt?- simított végig nedves bőrömön alig érezhetően.
-Zayn sírt. Taylornál vannak.- nyökögtem Lou meleg nyakába, mire teljesen lesokkolva felkelt és elkezdett öltözni.- Mit csinálsz?- emeltem fel a hangomat, de nem dühből és ezt Lou is tudta.
-Oda kell mennünk.- hajtotta le a fejét és fájdalmasan felszisszent.
-Beteg vagy? Feküdj vissza! 2 bordád is törött!- ugrottam fel idegesen, de tudtam, nem cselekszek helyesen, így én is elkezdtem felöltözni. Ketten mentünk le a parkolóba, elsurranva az orvosok mellett. Némán vezettem egészen a házig, ahol már 3 rendőrautó és 1 mentő is állt. Mikor kiszálltunk mindketten ledermedtünk. Két mentős éppen egy hordágyat hozott ki, egy fehér lepedővel leterítve. Nem...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tudom, nem ez a leghosszabb rész, de ma szerettem volna kirakni, mivel ez egy szülinapi ajándék tőlem nektek. :) Ma van a szülinapom, ezért most nem vagyok képes tovább írni. :) Nemsokára folyt. köv. :D

Mikor befejeztem ezt a részt és kiraktam nem hittem el, hogy mi történt. Megvan a Bravoból a 3 részes 1D poszter és miután kiposztoltam ezt a részt, az a része a képnek, amin Niall van egyedül leesett...

2013. november 17., vasárnap

49. fejezet

*Harry Styles*

1 óra elteltével könnyeimet nyelve rohantam a közös házunkba, de Louis sehol nem volt. Magamból kikelve rontottam ki a házból és csak rohantam egészen Taylor házáig. Egy egész mutatósra sikeredett rúgással döntöttem be a lakásba az ajtót, majd átugorva azt léptem be a szőnyeggel borított padlóra. Feldühödve néztem körbe, majd meghallottam egy vékony hangot a pince felől, így arra felé indultam el, ahol meg is találtam szerelmemet. Hatalmas kő esett le a szívemről, miközben átöleltem és éreztem, hogy lélegzik. 
-Harry.- nézett fel rám erőtlenül, majd hatalmasat ordított. El sem akarom képzelni, hogy milyen szörnyűségeket csinálhatott vele ez a ribanc. Kínszenvedés volt nézni, ahogy küzd a fájdalom ellen. 
-Annyira sajnálom.- töröltem le a könnyeimet és eloldoztam a kötelet, mire újra egy kiáltás tört elő belőle. Csuklóin az anyag a húsáig kidörzsölték, mire azt hittem elájulok.- Minden rendben lesz.- húztam a mellkasomra a fiút, aki remegve szorította a pólómat. 
-Meg fogok halni.- zokogta el magát újra.- Ezt nem lehet kibírni.- bújt a lehető legközelebb hozzám. 
-Nem fogsz. El fog múlni.- emeltem fel gyöngéden karjaimban, de egyre jobban ordított. Már én is üvöltöttem, mivel kibírhatatlan érzés volt, hogy fájdalmat okozok neki. Ő az utolsó ember a földön, akivel ezt meg tudnám tenni önszántamból, most mégis ezt teszem. 
-Harry! Ölj meg! Kérlek!- feszült meg karjaim között. Már a nappaliban jártam vele, ahol óvatosan leraktam a kanapéra. 
-Soha nem tudnám megtenni.-hullottak a könnyeim pólójára, amitől megszabadítottam, mivel nagyon zavarta. A szám elé kaptam a kezeimet mikor megláttam felsőtestét. Hatalmas zúzódások éktelenkedtek rajta és mély vágások. Remegve léptem egyet hátrébb, de nem bírtam tovább és elhánytam magamat. Rendíthetetlenül sírt, de természetesen megértettem. Szörnyű fájdalmai lehettek. Már felhívtam a mentőket, így szerencsére egy percen belül már hallottam is a megnyugtató sziréna hangot. 4 mentős rohant be a szobába és rögtön Louis elé léptek, akit így nem láttam, ezért kitört rajtam a pánik. Tudtam, hogy csak segítenek neki, de nem bírtam ki ezek után, hogy nem látom törékeny alakját. Egy hordágyra helyezték, majd a kocsiba cipelték, ahova én is követtem őket. 
-Kérlek, ne hagyj magamra!- fogta meg a kezemet erőtlenül.
-Soha többé nem foglak.- simítottam végig rajta másik kezemmel megnyugtatólag. Egy évnek tűnt mire végre elértük a kórházat, ahol Louist elvitték, amíg én kint vártam a folyosón és magamban sírdogáltam. Minden olyan rossz. Nekünk már soha nem lesz átlagos életünk, mégis azt hittem, hogy mi is megérdemeljük boldogságot. Vagy rosszul gondoltam? Már nagyon régóta vártam, mikor végre megjelent egy orvos, aki Lou kórterméből lépett ki.
-Mr. Styles?- mosolygott rám.- Mr. Tomlinson állapota javul. 2 bordája tört el, a jobb csuklóján elfertőződött a seb és súlyos ágyék sérülései vannak, de már jobban van és remélhetőleg csak javulni fog.
-Köszönöm.- nevettem el magamat örömömben. Soha nem gondoltam volna, hogy az a hír, hogy Louisnak eltört 2 bordája ekkora örömet fog okozni egy nap.

*Liam Payne*

A félelemtől remegve kopogtam be Niall házába. Kérlek, Istenem, legyen itt! Sajnos csalódnom kellett, mivel semmilyen válasz nem érkezett. A lábaim elgyengültek és sírva kapaszkodtam meg Zaynben.
-Maradj erős Li!- szorított magához, majd a kocsihoz támogatott és elvitt Swift házához. Mire odaértünk sikerült lenyugodnom, vagyis inkább átvette az uralmat a testem fölött a düh. Berohantam az épületbe és elüvöltöttem magam.
-Taylor Swift, te rohadék! Most azonnal gyere elő és ajánlom, hogy Niall is legyen veled!- rontottam be minden egyes szobába, de mindenhol csak az üresen tátongó terekkel találtam szemben magamat. Mikor már minden egyes helységet végigjártam egy nevetést hallottam meg a padlás felől. Reménykedve futottam fel és ahogy kinyitottam az ajtót, Taylor nyögve hasra esett. Mikor megláttam Niallt kikötözve egy székhez megállt bennem az ütő. Nem lélegzett...

*Harry Styles*

1 óra múlva bemehettem hozzá, de nagyon féltem. Mi lesz ha engem fog okolni és egy életre megutál, mert egyedül elengedtem? Rettegve léptem be a szobába, ahol csukott szemekkel feküdt az ágyon. Elakadt a lélegzetem és csak figyeltem őt. Annyira gyönyörűen nézett ki, hogy egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy hogyan szerethet pont engem, mikor én szerencsétlen, mindig csak rosszat teszek vele. Tudom, nem szokás fiúra ilyet mondani, de egyszerűen szép volt. Csak álltam az ajtóban, mint egy szerencsétlen és figyeltem tökéletesen ívelt ajkait, lassan mozgó, fedetlen mellkasát, mindenfele meredező haját, szóval Őt magát. Annyi fájdalmat okoztam már neki, hogy megérteném, ha már rég nem lett volna velem, de Ő mindig adott egy új esélyt. Én pedig mindig elszúrtam. Megéreztem, hogy könnyek kezdenek hullani az arcomról.
-Csak ott állsz és nézel, vagy végre ide is jössz?- jelent meg egy mosoly arcán, mire melegség öntötte el az egész mellkasomat. Félénken közeledtem hozzá, majd leültem az ágya szélére. Szemeit kinyitotta, mire eltátottam a számat. Emlékeztem csillogó íriszeire, de lenyűgözött, hogy kék szemei milyen elbűvölően figyelték minden mozdulatomat. Soha nem láttam hozzá fogható embert.
-Annyira sajnálom.- dadogtam halkan.
-Nem a te hibád.- fogta meg óvatosan a kezemet kissé esetlenül. Nagyon sok érzéstelenítőt kapott, tudtam.
-Nagyon féltettelek.- döntöttem a homlokomat az övéhez. Vigyorogva nézte az arcomat, mire elnevettem magamat.
-Hát még én téged.- simított végig arcomon, mire értetlenül néztem rá.
-Miért? Én csak a buszban voltam.- húzódtam kicsit hátrébb, hogy lássam szerelmem egész valóját.
-Igen, de ott volt Paul is és csak hárman voltatok.- sóhajtott hatalmasat.
-Louis.- leheltem lágy csókot ajkaira.- Én ki szeretnék lépni a bandából. Nem szeretném folytatni ezt a folytonos utazgatást és gürizést. Én csak azt szeretném, hogy nyugodt életem lehessen életem szerelmével egy vidéki, kis házban.
-Harry, tudod, hogy ez a legnagyobb álmom, de nem hagyhatjuk cserben a srácokat. Te is tudod.- mosolyodott el édesen, mire nem bírtam tovább magammal és erőteljesen tapadtam szájára. Fájdalmasan felnyögött, ettől úgy megijedtem, hogy felugrottam az ágyáról.
-Sajnálom! Nem akartam fájdalmat okozni!- jelent meg egy könnycsepp a szemem sarkában.
-Ha most azonnal nem jössz vissza, én kiakadok!- nézett rám vágyakozó tekintettel, mégis dühösen.- Leszarom, hogy fáj, érezni akarlak magamon!- kapta el a karomat és magára rántott, szerencsére még időben le tudtam tenni a kezeimet mellé, így nem estem rá teljes súlyommal. Boldogan bólintott egyet, mire kuncogva újra bevettem ajkait. Olyan édesek voltak az ajkai, mint még soha. Már remegtek a karjaim, de Ő nem engedett el, egyre vadabbul csókolt, aminek lassan érezni kezdtem az eredményét és tudtam, ha nem állunk most le, akkor nem is fogunk tudni, így fájdalmasan ugyan, de arrébb húzódtam. Csukott szemekkel, hangosan fújtatva próbáltam lenyugodni, de sajnos úgy elég nehezen ment, hogy közben Lou a combomon körözött ujjaival, egyre csak közeledve a növekvő dudorhoz gatyámban.
-Kérlek Baby! Ne csináld, nagyon kivagyok!- néztem a plafont, de ő csak nem tágított. Egy idő után megunta és nevetve elhúzta a kezét.
-Imádom, hogy ennyire képtelen vagy uralkodni a testeden.- hunyta le fáradtan a szemeit.
-Melletted senki nem tudna.- bújtam óvatosan közel hozzá, mire kicsit felszisszent.- Bocsi.- ijedtem meg.
-Ne kérj bocsánatot. Nem is fáj annyira.- mosolygott, majd lassan egyenletes lett a légzése és elaludt. Soha nem voltam még ilyen boldog, mint most. Remélem minden megváltozik és jobb lesz, mint eddig volt. 

2013. november 14., csütörtök

48. fejezet

Nem értem miért tett velünk ilyet a saját testőrünk.
-Meg kell keresnünk őt.- csuklott el Harry hangja.- Nélküle nem fogunk énekelni.- rázta meg a fejét. Mindenki egyet értett, így már meg is volt a tervünk. Amikor 8 óra múlva újra tankolni kellett én nem mentem le a buszról, a srácok azt mondták, hogy alszok. Amíg állt a jármű, a sötétben kimásztam az ablakon és elbújtam a benzinkút fala mögé, ott vártam meg, hogy elmenjenek. Mikor végre egyedül maradtam egy kocsi felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy az illető Londonba tart.
-Jó estét!- kopogtattam be az ablakán. Egy 30-as éveit taposó, öltönyös úriember nézett velem farkasszemet.
-Jó estét. Louis, ha jól tudom.- nyújtotta a kezét mosolyogva.
-Igen.- ráztam meg hevesen.- Esetleg nem London felé mennek?- kérdeztem reménykedve.
-De, pont oda tartunk. Fuvarra lenne szüksége?- vigyorgott.
-Igen, ha nem lenne gond.
-Természetesen nem. Üljön csak be.- nyitotta ki nekem az ajtót. Bent már ült 1 lány, akit 12 év körülire saccoltam és egy nő, akinek köszöntem, de a nevét nem tudtam meg. 10 perc múlva már visszafelé tartottam Londonba. Ideges voltam, mégis tudtam, hogy ezt meg kell tennem, Niallért, Liamért, a bandáért. Az izgalomtól nem voltam képes elaludni, így csak a tájat figyeltem, majd már reggel volt, mikor felébredt a kislány. Meglepetten figyelt, majd előre szólt az apukájának.
-Azt hiszem betörtek, amíg aludtam.- dadogott még egy kicsit álomittasan. Elnevettem magamat, majd megnyugtattam, hogy én csak egy stoppos vagyok. Kicsit fura volt nekem a csaj, talán a legjobb szó a stílusára a rocker. Bőrkarkötő díszelgett a csuklóján ezüst szegekkel megáldva. A pólóján az Iron Maiden volt látható és szőke hajában egy fekete csík húzódott.
-Mikor érünk Londonba?- nézett rám kicsit gyanúsan.
-Fél órán belül ott vagyunk.- néztem rá az órámra. A kis "rém" betette a fülhallgatóit és csak bámult ki az ablakon. Férfiasan bevallom, kicsit paráztam tőle. Mikor végre megláttam a London Eye sziluettjét kirajzolódni egy hatalmas sóhajtás hagyta el a számat. Itthon vagyok.
-Merre laksz?- kérdezte mosolyogva az apuka.
-Nem tudom merre mennek.- nem akartam, hogy miattam kelljen egy kört menniük.
-Igazából először a Természettudományi múzeumhoz megyünk, de még van időnk.- nézte meg az óráját.
-Ott nekem tökéletes lesz!- csillant fel a szemem. Onnan a szőke ribanc 4 utcára lakik. Egyszerűen biztos, hogy az ő keze is benne van a dologban. Egy bő fél órán belül már ott is voltunk.- Nagyon szépen köszönöm.- pattantam ki a kocsimból. Előhúztam a pénztárcámat, hogy fizetek neki, de csak leintett.
-Hagyja csak! Mi is erre jöttünk, akkor meg nem mindegy, hogy 1 utassal kevesebb vagy több.- vigyorgott.
-Köszönöm, de tényleg ne?- néztem kételkedve az arcát.
-Nem. Remélem megtalálod azt, akiért jöttél.- kacsintott és elmentek. Útközben meséltem neki, hogy egy barátomat kell megtalálnom. Elkezdtem rohanni az utcán olyan gyorsan, ahogy csak bírtam. 10 perc futás után már Taylor háza előtt álltam. Mikor már egy jó ideje dörömböltem az ajtaján végre kinyitotta és egy gúnyos mosollyal a képén vizslatott.
-Mi járatban erre Tomlinson? Nem a buszon kéne ülnöd?- kuncogott.
-Fogd be a pofádat! Hol van Niall?- kaptam el a pólóját és a falnak löktem. Nevetve figyelt.
-Azt hiszed most nagy fiú vagy? Visszajöttél megmenteni a kis szöszit! A bátor hős! Nemes cselekedet, de mi van ha azt mondom, hogy akit keresel, már nem él.- suttogta a fülembe a végét. Elborult az agyam és ökölbe szorult kezemmel egy akkorát csaptam a képébe, hogy hallottam az orra reccsenését.
-Tom!- sikított, mire egy hatalmas ütést éreztem meg a fejemen és elájultam.

*Harry Styles*

Amióta Louis elment minden pillanatban elkap a sírógörcs. Mi lesz ha baja esik? A szobánkban ültem és csak bámultam a falat, mikor kopogtak az ajtónkon.
-Hol van Louis?- jelent meg Paul feje, amikor kinyitottam a nyílászárót.
-Öhm... Még alszik.- próbáltam meg minél jobban takarni előle a rálátást a szobára.
-Engedj be.- lökött arrébb.- A rohadt életbe! Tudtam!- csapott a falba.- Hova ment?- nézett rám vérben forgó szemekkel.
-Nem tudom. Csak WC-n van.- dadogtam ijedten.
-Nekem ne hazudjál Styles!- kapta el a nyakamat és olyan erővel kezdte el szorítani, hogy nem kaptam levegőt.- Nem tudom a kis rajongóid mit szólnának, ha a szeretett kis bongyori énekesük többet nem lenne csak holmi csonthalom.- vigyorgott gonoszan.- Hidd el, hogy nekem egyáltalán nem hiányozna az az egoista sztár pofád.- köpte a szavakat az arcomba.
-Azt hittem te mellettünk állsz.- nyögtem ki a szavakat, mivel egyre kevesebb oxigén jutott a tüdőmbe.
-Naivak vagytok mind az öten. Naiv kis tini fiúk.- nevetett ördögien.- Nem látjátok, hogy ki a barátotok és ki az ellenségetek.- térdelt a gyomromba, így minden levegőm elfogyott. Hörögve próbáltam meg lefejteni ujjait, de szorítása egyre csak erősödött.- Most megkegyelmezek.- engedett el hirtelen, mire összerogytam a padlón.- Ha egyikőtök is szól akárkinek, esküszöm, hogy kinyírom a One Directiont. Csak, hogy tudd, ezért a kis húzásáért Tomlinsonnal fogom kezdeni. Bár lehet, hogy nem kell a kisujjamat sem megmozdítanom az ügy érdekében. Remélhetőleg Taylor már intézkedett.- röhögött, majd egyedül hagyott. Könnyeim széles csíkokat hagytak arcomon és egyre csak remegtem. Egyre csak próbáltam biztatni magamat, hogy Louis erős srác, semmi baja nem esett, de egyre rosszabbul éreztem magamat. Nagy nehezen felmásztam az ágyamba és a párnámba fúrtam az arcomat, miközben megállíthatatlanul sírtam. Nagyon hiányzik az életem.

*Louis Tomlinson*

Fájdalmas nyögéssel nyitottam ki a szemeimet, mire hihetetlen fájdalom hasított a tarkómba. Üvöltve hajoltam előre, de nem tudtam lefeküdni a földre, mivel egy vastag kötél erősen a falhoz szögezett. Ordítva próbáltam szabadulni, de csak egyre jobban a húsomba vágott az anyag. Fáradtan ernyedt el a testem a reménytelen próbálkozások után, majd egy vékony alak jelent meg a látókörömben.
-Taylor.- nyökögtem érthetetlenül.
-Mi van Tommo? Már nem vagy olyan erős, mint az előbb?- rúgott belém egy hatalmasat, mire minden izmom összeugrott.- Ez miattad van, amit nagyon meg fogsz keserülni.- mutatott az orrára, amit egy hatalmas kötés díszített. Ekkor lábával erőteljesen ágyékomba lépett, ami olyan szörnyű volt, mint amilyet az életben nem éreztem.  Cipőjének a hatalmas sarka kibírhatatlanul nyomódott egyre csak belém. Sírástól remegve üvöltöttem, de nem hagyta abba, így az intenzív érzés sem csökkent. Hirtelen megint minden elsötétült és a fájdalomtól újra elájultam.

*Harry Styles*

-Meghalt!- ordítottam Liamnek, aki a nyugtatólag simogatta a hátamat.
-Ne mondj ilyet. Louis jól van és csak arra vár, hogy hazamenjünk hozzá.- adott egy puszit. Már visszafordultunk London felé és egyre csak közeledtünk. Nagyon rossz előérzeteim voltak szerelmemmel kapcsolatban. Akkora üresség volt a szívemben, mint még soha ezelőtt. Kisírt szemekkel néztem ki az ablakon és egyre csak zokogtam.
-Mindjárt haza érünk és hidd el, hogy Lou ott fog várni rád.- ölelte át hátulról a hasamat Zayn. Szembe fordultam vele és erősen nyakába fúrtam az arcomat. Olyan érzés volt, mintha kiszakították volna a lelkemet a helyéről és már nem is kapnám vissza soha többet...

2013. október 26., szombat

47. fejezet

*Louis Tomlinson*

Egész testem remegett a vágytól. Kezeimmel vadul túrtam göndör hajába, miközben puha tenyereit alsógatya fedte fenekemre vezette. Mikor erőteljesen bele markolt, egy kéjes nyögés szökött ki számon. Ahogy áttért számról a nyakamra, valami nagyon erős vágy kerített hatalmába. Ilyet még soha nem éreztem, de hihetetlen érzés volt. Úgy éreztem, hogy Harry egyetlen érintésétől képes lettem volna elmenni. Lassan haladt lefele fedetlen felsőtestemen, majd elérkezett alsóm széléhez. Hangosan lihegve figyeltem minden apró tettét. Ujjait a fekete anyagba akasztotta és egy gyors rántással lehúzta. Ahogy a ruhadarab végigsimította már ágaskodó férfiasságom egy olyan hullám söpört végig rajtam, hogy egyszerűen fájdalmat okozott az orgazmusom visszatartása. Szuszogva próbáltam lehiggadni valamennyire, de Hazza nem hagyott erre időt. Istenem, Tomlinson! Légy már férfi! Jó ha 3 perce kezdtük! Apró puszit lehelt az ágyékomra és egyre nehezebben fogtam vissza magamat. Már így is olyan közel voltam a gyönyörhöz, hogy ha hozzám ér, biztos, hogy végem van. De én nem szeretnék ezzel beégni Haz előtt! Letoltam magamról és felülve próbáltam rendbe tenni a légzésemet. Furcsán figyelte, hogy mit csinálok. Hasamnál átkulcsolt a karjaival, így merev büszkeségem, miközben levegőt vettem, hozzá ért az alkarjához. Fejemet hátra hajtottam a vállára és egyszerűen minden erő elszállt a testemből. Nyögve markoltam göndör tincseibe, mire mosolyogva egy puszit nyomott az orromra. Megéreztem, hogy egyik kezével óvatosan körbe fogja erekcióm. Ordítva feszültem meg ölében, de nem voltam képes tovább tartani magamat. Minden méltóságomat elvesztve adtam át magamat az élvezetnek. Olyan kéjes érzés volt, mint még soha. Leizzadva, remegve öleltem a nyakát, mire maga felé fordított. Még nem voltam képes kinyitni szemeimet.
-Mi a baj?- bökte meg orrával a vállamat, miközben fáradtan lihegett.
-Ez baromi gáz.- hajtottam le a fejemet.- 2 percig nem bírtam.- simogattam gyengéden mellkasát.
-Lou!- fogta meg az arcomat.- Én is elmentem.- adott egy apró csókot. Meglepődve konstalláltam, hogy igazat mondott.
-De hát mikor?- néztem kikerekedett szemekkel szerelmem hibátlan arcát.
-Majdnem egyszerre veled. Miközben próbáltad késleltetni magad, igen rendesen ugráltál az ölemben.- kuncogta el magát, majd elkezdte szívni a nyakamat. Egymással szemben elfeküdtünk és csak csodáltuk egymást.
-Srácok.- kopogott Zayn.- Remélem végeztetek, mert mennünk kell fotózásra.- nevetett.
-Mindjárt megyünk.- szóltam vissza, majd kiugrottam Hazza mellől és őt is kihúztam az ágyból. Kitoltam a szobámból, majd becsuktam az ajtómat. Gyorsan felöltöztem és lerohantam a srácokhoz. A többiek már készen vártak, kivéve Harryt. Mikor ő is leért, már indultunk is.

*Este*

Fáradtan estünk haza és mindenki beesett a nappaliba.
-Holnap indulás van gyerekek.- nézett végig rajtunk Zayn. Mindenki fájdalmasan sóhajtott.
-Ugyan már!- mosolyogtam.- 1 és fél hónapig együtt fogunk lakni!
-Ne már!- nézett rám megrökönyödve Liam.- Nem akarom ennyi ideig a hülye vicceidet hallgatni!
-Mi?- tátottam el a számat.- Te utálsz?- néztem rá mérgesen. Kikerekedett szemekkel figyelt.
-Csak hülyéskedtem!- csuklott el a hangja.
-Nyugi már Li!- rúgtam sípcsontba.- Vicceltem. Lassanként mindenki kidőlt.

*Reggel*

-Adja már valaki oda az alsómat!- rohangált Harry idegesen meztelenül. Mindenki kapkodott. Valaki szerelmemhez vágott egy boxert. Mikor úgy tűnt, hogy mindenki kész van bepakoltunk a buszba és már indultunk is. Első állomás Spanyolország. Hosszú út lesz. 2 óra múlva viszont már meg is kellett állnunk, mivel tankolni kellett. Kicsit kiszálltunk, majd már vissza is a buszra. Mentünk tovább.
-Niall!- kopogtam be Liamék közös szobájába.
-Ni nincs itt!- jelent meg Liam feje.- Azt hittem veletek van!- ijedt meg. Átmentünk Zaynhez. Ott sem volt. Már mindenhol megnéztük, sehol nem volt. Idegesen rohantam előre Paulhoz.
-Niall nincs meg!- markoltam a hajamba üvöltve.- Vissza kell mennünk!
-Nincs időnk Louis! El fogtok késni.- vigyorgott. Mi van vele?
-De Paul! Niall nélkül nem fogunk fellépni!- jelent meg Liam vörös szemekkel.
-Hát pedig muszáj lesz. Aláírtátok a szerződést! Niall a legjobb helyen van!- küldött vissza minket hátra. Mindenki ledöbbenve ült le a közös helységbe. Liam halkan szipogott.
-Paul elárult minket...

2013. október 23., szerda

46. fejezet

*6 hét múlva*

Fáradt vagyok. Úgy érzem magam, mintha szültem volna egy kisbuszt. Remegő karokkal ülök Harry mellett és bőröndjébe pakolok. Végre hazaengedik. Szemeinek édes csillogása visszatért és perverz humora is.
-Annyira szeretlek.- tapadt ajkaimra.
-Na! Csibéim! Először érjünk haza.- jött be mosolyogva Zayn.- Ne itt essetek egymásnak!- Mióta Hazza állapota javul senki nem beszél a betegségéről és ez így van jól. Mindenki tudja, hogy bármikor bekövetkezhetek a tragédia, de senki nem szeretne tudomást venni róla. Hatalmasat sóhajtva kaptam fel a táskáit és lecipeltem a kocsihoz.
-Kicsim.- simította végig a karom, mire kirázott a hideg.- Én is elbírom.- mosolygott aranyosan.
-Jó, de te ugyan nem fogod cipelni! Most én szolgállak ki téged!- loptam tőle egy puszit.
-Annyira imádlak.- markolt a fenekembe. Aprót nyögtem, válaszul kuncogva a nyakamba nyomott egy nyálas puszit.
-6 hét, Haz. Most ne szórakozz velem!- csuktam be a szemeim és gyorsan bepakoltam a kocsi hátuljába. Remegve fogtam a kormányt és úgy éreztem, hogy menten elalszok. Gyorsan hazaértünk, de semmi erőm nem volt kipakolni, így a srácok hozták a cuccokat. Felmásztam a szobámba és, mint egy hulla bedőltem az ágyamba. Harry mosolyogva mellém feküdt, majd átölelte a derekam és hüvelyk ujjával a hasfalamat simogatta. Tiszta libabőrös lettem, mire szerelmem felkuncogott. Puha ajkait lágyan enyémeknek nyomta, de nem mélyítettük el a csókot. Ez most így volt tökéletes. Az álom karjai erősen ragadnak magukkal az ő világukba.

*Reggel*

-Annyira unatkozom!- hallottam meg Hazza vontatott nyavajgását.- Kelj már fel!- kezdte el pöckölgetni a fülemet.
-Korán van.- húztam a fejemre a takarómat.
-Korán?- mászott a hasamra.- Fél 2 van Lou!- bújt mellkasomhoz. Ágyéka az enyémhez ért, ami egy apró nyögést váltott ki belőlem. Huncutul mosolyogva kezdte el mozgatni a csípőjét, mire megmarkoltam a vállait és csukott szemekkel nyöszörögtem.
-Kérlek, Haz!- suttogtam nyakába.- 6 hete nem... Ah!- tolta teljes erővel nekem magát. Alsógatyám fájdalmasan tartott ellent kitörni készülő férfiasságomnak.
-Paul keres minket...- jelent meg az ajtóban Niall, de elakadt a szava. Kanosan vigyorogva csípőre tette karjait.- Látom elvagytok, de ezt nektek is hallanotok kell.- indult el lefele. Hatalmasat sóhajtva kelt fel rólam Haz és együtt vánszorogtunk le a nappaliba.
-Most, hogy mind itt vagytok, azt szeretném mondani, hogy turnézni megyünk.- nézett végig rajtunk.- 1 és fél hónapig csak menni fogunk és nyomjuk!- csapott a vállamra. Ha tudná, hogy én mit szeretnék nyomni...- Holnap indulunk, pakoljatok össze mindent, ami kell. Busszal megyünk, ott is fogtok aludni.
-Rendben.- bólogattunk egyszerre majd mindenki eltűnt a saját szobájában. Kirámoltam az egész szekrényemet és benyomkodtam két bőröndbe, majd egy hátizsákba raktam a laptopomat, a töltőket és az elsősegély csomagot is. Fő a biztonság!
-Lulu!- ölelt át hátulról, morogva Hazza. Éreztem, hogy kemény férfiassága fenekembe nyomódik, mire hevesen fordultam szembe vele és vadul letámadtam ajkait. Belemosolygott csókunkba, majd lelökött az ágyra és kezét levezetve gyengéden férfiasságomra markolt. Szemeim kikerekedtek a rég nem érzett érintéstől. Nagyon vágytam már Harryre és ma végre az enyém.

*Taylor Swift*

-Sikerült?- mosolyogtam gonoszul a magas férfialakra előttem.
-Sajnálom, de kiszabadították.- hajtotta le a fejét bűnbánóan a több, mint 2 méter magas férfi.
-Ezt most komolyan mondod? Nem bírtál el pár tinédzser fiúval?- kezdtem el dörzsölni halántékomat. A hegyomlás méretű ember csak megrázta, kerek, busa fejét.- Inkább menj, és etesd meg a kutyát te szerencsés!- csuktam le szemeimet fújtatva.
-Értettem.- indult el a raktárba a kutyakajáért.
-Addig kitalálok egy új tervet.- ültem le sóhajtva a fotelbe.- Holnap turnéra mennek. Nem tudom mit fognak szólni, ha a kis szöszi nem tart velük...

2013. október 19., szombat

45. fejezet

Remegve nyúltam a készülékért, majd hatalmasat sóhajtva olvastam el a nevet. Niall.
Gyorsan visszahívtam.
-Louis! Segíts!- hallottam meg ahogy sír a telefonba.
-Niall!- ijedtem meg.- Hol vagy?
-Itt. Taylor házában.- zokogott.
-5 perc és ott vagyok!- raktam zsebre a telóm és lerohantam, majd kabátomat felkapva a kocsiba ugrottam és már indultam is. Még láttam Zayn halálra vált arcát. Nem sokkal később már Swift háza előtt álltam. Erősen dörömböltem az ajtaján, de nem nyitotta ki senki. Hatalmas lendületet véve betörtem és a sírás hangjának irányába kezdtem futni. A szobába érve egy hatalmas alakot pillantottam meg, ki Niallt szögezte egy falhoz késsel a kezében. Akkora adrenalin löket érte a testem, hogy nem gondolkozva az ismeretlennek ugrottam, aki elveszítve egyensúlyát nekiesett az üveg falnak, azt darabokra törve kizuhant a házból. Hatalmas csattanással ért földet. Remélem nem élte túl.
-Lou.- csuklott el a szöszi hangja.
-Nini!- ugrottam hozzá és erősen karjaim közé szorítottam. Remegve bújt a nyakamba. Könnyei átáztatták pólómat, de örültem neki.- Gyere. Haza megyünk.- fogtam meg csuklóját és másik kezemet derekán tartva levezettem a kocsihoz. Óvatosan besegítettem és hazamentünk.
-Niall!- rohant ki Liam könnyes szemekkel.- Istenem, mennyire aggódtam!- tapadt a szöszi ajkaira hevesen.- Taylor mindent elmondott.- sírt barátja vállán. Betereltem őket a házba.
-Louis.- nézett rám Zayn vörös, kisírt szemekkel.- Harry...- törölte meg az arcát.
-Nem!- kerekedtek ki a szemeim, miközben suttogtam.
-Lou!- ölelt magához erősen Liam és Zayn egyszerre.
-Nem lehet!- tőrt ki belőlem a zokogás.
-Nyugodj meg Louis!- simogatta az arcom Zayn.- Javul az állapota!- nevette el magát boldogan. Mintha egy sziklát emeltek volna le a szívemről. Örömömben sírva szorítottam magamhoz őket.
-Be akarok menni hozzá! Most!- kaptam fel a kabátomat levakarhatatlan mosollyal az arcomon. Nedves arcomat letörölve rohantam ki az éjszakába. Már elég késő volt, de nem érdekelt. Én látni akarom a szerelmemet! Nem volt kedvem vezetni és a kórház sincs messze ezért futni kezdtem. Egy kocsi lassított le mellettem.
-Mit csinálsz?- vigyorgott Liam.
-Megkeresem az életemet.- lihegtem, de nem lassítottam a tempón. Mikor a kórházhoz értem berontottam és rögtön Harry kórterméhez rohantam. Mikor benyitottam egy lélegeztető maszkkal az arcán aludt. Annyira törékenynek nézett ki. Legszívesebben karjaimba zártam volna és soha többé nem engedtem volna el. Csöndben mellé sétáltam és óvatosan hajába túrtam.
-Mr. Tomlinson?!- jött be egy orvos.- Maga nem lehet itt! Azonnal hagyja el az intenzív osztályt!- terelt ki az ajtón, de jó kedvem ettől sem lankadt. A srácok a folyosón vártak és egyszerre öleltek át. Mindenki mosolyogva, némán állt. Leültem egy műanyag kórházi székre. A srácok furán figyeltek.
-Nem fogok hazamenni. Csak Harryvel vagyok kilépni azon az ajtón.- mosolyogtam.
-De Lou! Lehet, hogy még hetekig nem fog kijönni!- ült mellém Liam.
-Nem baj. Én megvárom. Soha többé nem hagyom egyedül.- ráztam a fejemet.- Ti menjetek haza. Én elleszek itt.
-Biztos vagy benne?- kérdezte kissé idegesen Niall.
-Persze.- adtam egy-egy puszit mindegyikőjüknek.- Nagyon vigyázz magadra.- súgtam a szöszi fülébe. Mikor elmentek lecsúsztam a fal mentén és egy halvány mosollyal az arcomon álomba merültem.

*Reggel*

Kinyitottam a szemem, de a fehér falak vakítólag hatottak. Hunyorogva ültem fel, de fájdalmasan összegörnyedtem, mert a hátam teljesen el volt zsibbadva. Mikor már rendesen láttam észrevettem egy lányt a széken.
-Szia Louis.- mosolygott.
-Eleanor?- lepődtem meg és boldogan felugrottam hozzá, majd mellkasomhoz húztam és egy puszit nyomtam a fejére.- Te mit keresel itt?
-Haza látogattam a szüleimhez, de holnap után már megyek is vissza. Gondoltam meglátogatlak. A fiúk már mindent elmondtak.- mosolygott kissé szomorúan.
-Köszönöm.- sóhajtottam és fel-alá kezdtem sétálni.
-Nemrég ment be hozzá egy orvos.- fogta meg a kezemet vigyorogva.
-Oké.- ültem le mellé. Ekkor azonban ki is jött a doki.
-Láttam Mr. Tomlinson nem volt valami kényelmes éjszakája.- mosolygott gúnyosan.- Mr. Styles percről-percre jobban van, de még életveszélyes állapotban van. Már levettük róla az oxigén maszkot, de infúziót még kap. Ha szeretne bemehet hozzá, mivel nemrég ébredt fel. Ne nagyon fárassza ki.
-Köszönöm.- pattantam fel és beléptem a szobába. Hazza szemei résnyire voltak nyitva és hatalmas karikák húzódtak alatta. Mikor meglátott egy apró mosoly jelent meg ajkain.- Istenem, Harry!- rohantam hozzá és nagyon lágyan ajkaira tapadtam. Gyengéden viszonozta, majd fáradtan hunyta le szemeit.
-Annyira hiányoztál.- fogta meg a kezem. Érintése nyomán libabőrös lettem, mivel tenyere jég hideg volt.
-El sem tudod képzelni, hogy mennyire szenvedtem, amíg nem voltam veled.- bújtam hozzá.
-Haza szeretnék menni.- sóhajtott.
-Nem tudom mikor engednek ki, de addig itt leszek veled.- ígértem meg neki.- Most kimegyek, de amikor akarod bejövök. Akármikor hívhatsz. Itt a telefonod.- nyomtam a kezébe.- Csörgess meg és már bent is vagyok.- tettem le mellé a készüléket.- Most pedig pihenj.- leheltem egy csókot szájára és kimentem. A falnak dőlve lecsúsztam a földre. Ennyire még soha nem volt hatással rám egyetlen csókja sem. Igaz, egyikben sem volt ennyi érzelem mint ebben. Mintha a szívét rakta volna ebbe.

2013. október 17., csütörtök

44. fejezet

*Liam Payne*

"Készüljetek fel, hogy Louis szörnyű állapotban van. Nemsokára hazamegyünk, de kérlek valahogy Niallt tüntesd el a házból. Tudod milyen tud lenni. Nagyon kedves és csak segíteni próbál, de Louisnak csöndre van szüksége. Majd otthon elmondok mindent." 
-Ugye nem?- suttogtam magamban. Remegő kezekkel írtam be egy számot. Hallgattam, hogy kicsöng. Vedd már fel!
-Szia Liam.- hallottam meg Taylor hangját. Nemrég ment el vásárolni, de most ő az egyetlen, aki eszembe jutott.
-Figyelj, hatalmas segítség kéne! El kéne vinned Niallt valahova, de egész estére. Szervezzetek valami bulit, vagy mit tudom én, csak segíts!- csuklott el a hangom.
-Nekem ebből mi hasznom?- kérdezte gúnyosan.
-Az, hogy nem raklak ki a házból!- szorítottam össze fogaimat, hogy ne üvöltsek.
-Rendben, 1 perc és elviszem.- tette le és egy percen belül már itt is volt. Aprót bólintva köszönetemet kinyilvánítva becsuktam mögöttük az ajtót. Némán ültem a nappaliban. Ekkor kopogtak és rögtön ugrottam. Zayn volt az Louisval a karjaiban. Sírva nézett rám, haja kócosan meredezett mindenfelé és szemei teljesen vörösek voltak. Zayn szomorúan, lehajtott fejjel a karjaimba adta Lout és halkan megkért, hogy vigyem fel a szobájába.
-Minden rendben lesz.- suttogtam nyugtatólag a srácnak, de ekkor már az én könnyeim is potyogtak. Bevittem a szobájába és leraktam az ágyára. Össze gömbölyödve rázkódott a háta. Lágyan simogattam és dúdoltam neki. Lassan lenyugodott a légzése és elaludt. Teljesen összetörten mentem le Zaynhez. Maga elé meredve ült a kanapén. Mellé telepedtem és erősen hozzá bújtam.- Vége?
-Nem.- hajtotta le a fejét.- De az orvosok letettek róla. Az éjszakát túlélte, ami már magában is hatalmas csoda. De a mai napot már nem fogja. Ezt az orvos belemondta Louis szemébe!- üvöltött könnyes szemekkel.- Hogy lehet ilyen tapintatlan bunkó?- markolt a hajába. Derekát átölelve húztam magamhoz.
-Jól lesz. Biztos, hogy jól lesz.- bizonygattam inkább magamnak, mint Zaynnek.
-Értsd már meg, hogy az esélye egyenlő a nullával!- ordított.
-Fel fog ébredni Lou.- simogattam oldalát.- Nyugodj meg.
-Hogyan.- nézett a szemembe elkeseredetten.- Lehet, hogy már nem is él. Csak azért jöttünk el, mert az orvos nem engedte Louisnak, hogy bent legyen Harryvel és inkább haza küldött minket. Mi lesz velünk ha Harry nem lesz? Mi lesz Louisval?- törölte meg pólójában könnyes szemeit.
-Tudod mi lesz? Egy hatalmas űr. De sajnos az élet megy tovább.- tört ki belőlem is a zokogás. Álomba sírtuk magunkat.

*Délután* *Niall Horan*

Annyira fura, hogy Taylor elhívott bulizni, de nem mondtam nemet, mert érdekelt, hogy mit tervez. Egy elég klassz helyre hozott, de nem sokáig élvezhettem társaságát, ami személy szerint nem túlságosan zavar. Találtam magamnak társaságot, mivel nem egy csinosabbnál csinosabb lány jött az asztalomhoz. Elég jól elbeszélgettem velük, de a piát sem vetettem meg. Néha csak azt vettem észre hogy megint mással táncolok. Egyre jobb kedvem lett és legszívesebben haza sem mentem volna, de Taylor elkapta a kezemet és a kocsiba rángatott.
-Ezt most miért?- lepődtem meg.
-Mert teljesen kikészített ahogy a fenekedet ráztad.- nyalta meg az ajkát.- Nagyon akarlak.- nyalta meg a fülcimpámat. Hatalmasat nyeltem és éreztem, hogy valami megmozdul a lábaim között. Lenéztem a lány gyönyörű szemeibe és vadul ajkaira tapadtam.

*Louis Tomlinson*

Nyűgösen keltem fel és amikor tükörbe néztem egyszerre minden eszembe jutott. Megint egy könnycsepp futott le arcomon, de valahogy lejutottam a nappaliba, könnyeimen keresztül nézve. A kanapén Liamet és Zaynt láttam aludni, így közéjük másztam és csöndben zokogtam. Annyira fájdalom járta át a testemet, mint még soha.
-Nem hagyunk egyedül.- hallottam meg Liam hangját és magához húzott. Jó érzés volt szíve dobogását hallgatni. Ekkor megéreztem, hogy Zayn hátulról karol át, így biztonságban éreztem magam.
-Szeretünk.- suttogta a fülembe. Hatalmasat sóhajtottam és becsuktam a szemeim. Akaratlanul is Harry jutott eszembe. Puha, göndör tincsei, csillogó, zöld szemei és felejthetetlen mosolya. Azt szeretném, hogy mellettem legyen és minden rendben legyen. Ne érezzünk fájdalmat, haragot, dühöt. Csak a jót. Minden olyan szép lenne.

*Este*

Idegesen járkáltam a konyhában és vacsorát próbáltam csinálni magamnak, de semmi nem jött össze. A só kiborult, a tej kifutott és egybevéve minden tönkre ment.
-Miért vagyok ilyen kibaszott szerencsétlen?- vágtam egy tányért a földhöz és lerogytam egy székre.
-Louis!- rohant be Zayn.- Mit csinálsz?
-Minden rossz! Engem utál Isten! Nem látod mit tesz velünk?- téptem a hajamat.
-Nyugi.- ölelt magához szorosan.- Csinálok neked kaját.
-Már nem is vagyok éhes.- ráztam meg a fejem és felrohantam a szobámba. Megláttam a telefonomat az éjjeliszekrényemen, ami egy nem fogadott hívást mutatott. Kérlek, ne...

2013. október 15., kedd

43. fejezet

*Louis Tomlinson*

-Hol van? Mikor ment el?- borultam Niall a vállára zokogva.
-Még délelőtt. De azt kérte, hogy ne engedjünk be hozzá.- tört elő belőle megint.- Nagyon rosszul volt.- ölelt át szorosan.
-Muszáj bemennem!- rohantam a cipőmhöz és a kocsikulcsot felkapva rohantam a garázsba. Meglepődve vettem észre, hogy a kocsi nincs a helyén. Ordítva dobtam el a kulcsokat és elkezdtem rohanni. Meg sem álltam a legközelebbi kórházig. Lihegve löktem be az ajtót és az információs pulthoz szaladtam. Mikor megtudtam, hogy hol van Harry, tovább rohantam a kórteremhez. Megláttam Zaynt, aki a folyosón ült.
-Ne.- suttogta, mikor felnézett rám, vörös, kisírt szemeivel.- Megmondtam Niallnek, hogy ne engedjen be!- kelt fel a székről és mellkasához húzott.
-Hogy van? Bemehetek hozzá?- szorítottam Zayn karjait. Bömbölve megrázta a fejét.
-Senki nem mehet be.- törölte meg az arcát.- Emlékszel a 10%-ra?- nézett a szemembe. Aprót bólintottam.- Most már nincs annyi.- nyomta fejét nyakamba. Lemerevedve bámultam magam elé.- Szerencsés, ha túléli az estét.- dőlt vissza a kórházi, műanyag székre. Leültem mellé és a hátára dőlve zokogtam.
-Én annyira szeretem őt.- csuklott el a hangom.
-Tudom. Ő is tudja. Nem lesz semmi baj.- simogatta az oldalamat nyugtatólag.
-Mr. Tomlinson?- jelent meg egy orvos. Remegve keltem fel.
-Igen?- dadogtam.
-Mr. Styles azt szeretné, hogy mondjuk meg, szereti önt.- nézte meg a papírjait, majd fájdalmasan felnézett rám.
-Nem!- üvöltöttem.- Be akarok menni hozzá!- törtem utat magamnak és berontottam a kórterembe. Zokogva estem össze az ajtóban. Soha nem láttam még Harryt ennyire rossz passzban. Arca teljesen beesett volt, sápadt. Olyan volt, mint egy porcelán baba. Egy nagyon szép porcelán baba. Nem láttam semmit, csak őt. Lecsukott szemhéjai ellenére is láttam gyönyörű, csillogó, zöld szemeit. Úgy éreztem, hogy megszűnt a világ. Egyszerűen tudtam, hogy mától minden más lesz. Sajnos nem biztos, hogy pozitív irányba fog változni. Egész testem reszketett, de valahogy felálltam. Némán figyeltem szerelmemet. Mikor levegőt vett, alig emelkedett mellkasa. Csontomig hatolt a félelem. Igen. Ekkor tudatosult bennem, hogy elveszíthetem. Minden elsötétült és csak azt éreztem, hogy kivisznek tőle. Az utolsó, amit láttam, hogy Harry elmosolyodott. Nagyon halványan, de egy mosoly jelent meg ajkain.

*Reggel*

Csipogó hangra ébredtem fel. Kórházban voltam. Mikor felültem az ágyban megláttam Zaynt. A kanapén fekve aludt. Elkapott a sírógörcs, mikor felrémlettek a tegnap történtek.
-Harry!- üvöltöttem el magam. Zayn riadtan ugrott fel, majd rám nézve tisztázódott előtte minden. Lemerevedve bámult rám.
-Lou...

*Liam Payne*

-Hol vagy Babe?- futottam le a lépcsőn Niallt keresve.
-Itt.- lépett elő a konyhából könnyes szemekkel.
-Mi a baj?- húztam karjaim közé.
-Harry.- akadozott a hangja.
-Nyugi. Minden rendben lesz vele.- adtam egy puszit a fejére, majd elkezdtem simogatni a mellkasát.- Felvidíthatlak?- emeltem fel fejét és gyengéd csókot nyomtam ajkaira, mire elvigyorodott.- Na azért! Nem akarom látni a szomorú Niallt!- húztam végig mutató ujjam alhasán, mire halkan nyöszörgött.- Tudom, hogy te is szeretnéd.- nyaltam meg fülcimpáját. Remegő lábakkal állt előttem.
-Nagyon.- szólt sokkal mélyebb hangján, mire megnyaltam az alsó ajkamat. Morogva rámarkolt a gatyámra, mire megfogtam a kezét és elkezdtem fölráncigálni a szobámba. Egymás ajkait tépve estünk be az ágyamba és rögtön lekaptam a pólóját, majd a nadrágjától is megszabadítottam. Hihetetlen hévvel csókoltam végig egész felsőtestét. Hangosan szuszogva tűrte egy ideig, majd fennhangon rám szólt.
-Ha nem csinálsz velem valamit most azonnal, esküszöm neked esek.- markolt az elég rövid hajamba. Nevetve lehúztam alsógatyáját és ráérősen rámarkoltam büszkeségére. Lassan kezdtem el mozgatni rajta kezem, miközben óvatosan megnyaltam makkját. Nyögve próbált segíteni magán, de ez semmit nem ért. 5 percen belül már nagyon közel járt.
-Tartsd még! Légy férfi!- leheltem férfiasságára. Ordítva szorította meg saját magának és lihegve próbált lenyugodni. Sikerült visszatartania előtörni készülő orgazmusát, ezért folytattam a kényeztetését. Már elérte a 10 percet, mire leizzadva, nyögve, morogva próbálta tovább késleltetni magát, de elérte azt a szintet, amikor már nem bírja visszafogni magát az ember. A takarót tépve érte el a csúcsot, miközben én még mindig dolgoztam rajta. Mikor lenyugodott elengedtem és mellé feküdtem.- Szép volt Nini.- böktem meg az orrommal az állát.
-Minek mérted?- nevette el magát. Megrántottam a vállaim és lágyan elkezdtem simogatni mellkasát. Csöndben feküdtünk, de hirtelen felült.- Te?- nézett a szemembe. Mosolyogva lenéztem alsómra. Elég szűknek bizonyult.
-Nyugi.- húztam vissza magam mellé. Most csak azt szerettem volna, hogy Niall elfelejtse azt, amiért szomorú volt. Némán hallgattuk egymás légzését, de egy idő után a szöszi megunta.
-Éhes vagyok.- kelt fel és meztelenül elindult az ajtó felé. Elnevettem magam.- Mi bajod van?- nézett vissza rám.
-Megölted a romantikus pillanatunkat.- vigyorogtam és elindultam utána. A konyhába mentünk és Niall nekiállt a szendvicsek készítésének.- Légyszíves vegyél fel valamit.- csuklott el a hangom.
-Miért?- nézett hátra lepetten, de mikor észrevette egyre jobban feszülő boxerem megértette. Gonosz mosollyal a képén mellém lépett és lassan az ölembe ült a tányérral a kezében. Aprót nyögtem, mire kuncogni kezdett. Nekiállt a szendvicsének és közben lassan mozgott előre és hátra ölemben. Azt hittem megőrülök, de ő csak evett nyugodtan. Néha leírt csípőjével egy kört, ilyenkor nagyot morogtam. Már a harmadik kenyér végénél járt, mikor éreztem, hogy már nagyon kicsi kell a gyönyörhöz. Ekkor teljes testsúlyát ágyékomba nyomta, amitől üvöltve dőltem hátára és olyan orgazmus söpört végig testemen, mint még soha. Lihegve markoltam a vállait, majd felkelt rólam és kezét végighúzta nedves alsómon.
-Ni...Nia...- néztem fel rá hálásan.
-Nem maradsz kanos.- adott egy lágy csókot ajkaimra. Ekkor meghallottam a telefonomat. SMS-em jött. Mikor megnyitottam ledöbbenve olvastam. Ilyen nincs...

2013. október 13., vasárnap

42. fejezet

*Reggel*

-Boo. Nagyon fáradt vagyok.- nyöszörgött Harry, amikor próbáltam kiugrasztani az ágyból. Ráültem a hasára, mikor különös dologra figyeltem fel.
-Azt hiszem Hazza baba valami nagyon pajkosat álmodott.- kezdtem el mozogni úgy, hogy dörzsöltem már eleve merev férfiasságát.
-Lou!- lökött le magáról és kiugrott az ágyból, a takaróval a derekán. Hangosan nevettem. Ő is röhögött velem.- Inkább kimegyek a mosdóba.- nyúlt a kilincsért, de elkaptam a kezét. Hatalmasat nyelt.- Ne.- mondta vágytól elhaló hangon. Lassan lenyúltam és takarón keresztül rámarkoltam büszkeségére. Fejét nyakamba hajtotta és hangosan nyöszörgött. Gyengéden elkezdtem simogatni. Erősen markolta a vállaimat.
-Szeretlek.- suttogtam fülébe. Óriásit morgott, mire én is felnyögtem.
-Engedj el.- nézett a szemembe hirtelen. Nem tudtam mire vélni ezt a kitörését.- Louis! Most azonnal engedj el!- emelte fel a hangját. Ijedten elhúztam a kezem, mire leesett a takaró és Haz kis terpeszben állva, hátra hajtott fejjel mélyet üvöltött. Fehér alsógatyáján megjelent egy sötét folt, amitől úgy éreztem, hogy mentem elélvezek. Kétségbe esetten markoltam rá magamnak, de teljesen feleslegesen. Szememet becsukva éreztem, hogy testemet átjárja a gyönyör, majd nagyot nyögve elmentem. Ekkor döbbentem rá, hogy kezem még mindig alsógatyámon van. Hazza mosolyogva figyelt, majd elhúzta onnan a karomat és tenyeremet óvatosan lenyalta. Tudtam, hogy megint merevedek. Mikor megláttam Harry alsóját nyöszörögni kezdtem, mivel a fehér, nedves anyag tökéletesen engedte, hogy lássam büszkeségét. Mutató ujját végighúzta rajta saját magának, mire karjaiba omoltam. Minden erő elszállt a lábaimból. Ágyékomat erősen az övének nyomtam, mire ledőlt velem az ágyra.
-El sem tudod képzelni, hogy most mennyire akarlak.- harapdáltam fülcimpáját.
-Hidd el, hogy igenis eltudom.- nyalta meg az államat.
-Kérlek Haz! Muszáj!- próbáltam lemászni lábai közé, de nem engedett. Tovább puszilgatott.- Ne csináld!- nyúltam le kettőnk közé, de Harry felhúzta a kezeimet.
-Azt akarom, hogy kéz nélkül élvezz el!- suttogta, mire nyakába haraptam.
-Ne! Azt akarom, hogy érj hozzám!- kulcsoltam kezemet az alkarjára, de ellent tartott.
-Ne csináld Louis!- morgott dühösen, majd kirántotta kezét a szorításomból. Tovább folytatta a csókolgatást. Már nagyon közel voltam, de így nem voltam képes elmenni. Ezt Harry is érezte, így nekem lökte magát, mire elértem azt a pontot, ahonnan nincs visszaút. Levegőt kapkodva feküdtünk egymás mellett, duplán kielégülve mindketten, boldogan.
-Nagyon makacs vagy.- ültem fel és elkezdtem levenni koszos boxerét. Mosolyogva figyelte mozdulataimat.
-Tudom.- emelte fel a csípőjét, hogy le tudjam húzni róla. Mikor már meztelenül ült előttem egy apró puszit nyomtam ágyékára, vészesen közel férfiasságához, mire belemarkolt a hajamba és felnyögött.- Ne kezdd megint!- tolt arrébb vigyorogva. Ő is megszabadított engem utolsó ruhadarabomtól.
-Szerintem zuhanyozzunk le.- kaptam fel két törülközőt, az egyiket magamra csavartam, a másikat pedig Hazzának dobtam, de ő csak a vállára terítette. Egymás derekát ölelve mentünk ki a folyosóra.
-Most, hogy végre le tudtatok szakadni egymás farkáról, igazán segíthetnétek!- jött szembe velünk mérgesen Liam.- Taylor nem hagy minket élni!- kapta el a vállaimat és megrázott.
-Hazza!- jelent meg az emlegetett, kikerekedett szemekkel.- Legyél figyelemmel arra, hogy nő is van a házban.- takarta el a szemét sipítozva. Harry csak megforgatta a szemeit és magára tekerte a törülközőt.
-Megfelel?- sóhajtott.- Olyan szar. Mintha fogságban lenne a kicsi.- nézett le ágyékára szomorúan. Hatalmasat nevettem.
-Amúgy is! Hol voltatok tegnap! Úgy unatkoztam!- fonta össze karjait mellkasa előtt. Utánozva mozdulatát elkezdtem nyávogni.
-Pont ott.- éreztem, hogy leesett a derekamról az anyag, ami eddig takart. Ekkor lépett ki Zayn a szobájából. Amikor rám nézett lemerevedett és megnyalta az alsó ajkát.
-Húzz vissza a szobádba, Malik!- mutatott az ajtajára szerelmem és elém tartotta a kék törülközőt. Mosolyogva adtam neki egy csókot és újra magamra csavartam.
-Swift, drága! Lassan lejár az a "kicsi"!- figyelmeztettem.- Jó lenne, ha inkább mennél és összepakolnád a cuccod, hogy útra kész legyél, ha véletlenül kidobnánk innen.
-Fogd be a pofádat, Tomlinson!- rohant le mérgesen.
-Imádlak.- bújt a mellkasomhoz Harry és behúzott a fürdőbe. Megnyitotta a kádban a vizet, ahova 5 perc múlva be is ültünk, egymással szemben. Egy ideig szótlanul vigyorogtunk egymásra, majd megtörtem a csendet.
-Ma nem kellett volna mennünk a csajhoz?- jutott eszembe.
-De.- rántotta meg a vállát Haz.- Na és? Nekem semmi kedvem nem volt. Szerintem nincs rá szükségünk.- húzott az ölébe, így háttal feküdtem a mellkasán. Lágyan simogatta az alhasamat. Éreztem, hogy nem felizgatni akar, hanem csak nyugtatólag teszi, így olyan kellemes volt! Elbóbiskoltam karjai közt. Arra eszméltem fel, hogy Harry próbál ébresztgetni.- Kelj már fel Boo!- pakolgatta az arcom.- Teljesen elzsibbadt a karom és a víz is kihűlt!
-Bocsi.- kaptam fel a tusfürdőt és gyorsan bekentem vele mindkettőnket, majd miután lemostuk magunkat kiszálltunk. Törülközőkkel felszerelkezve mentünk vissza a szobánkba, ahol kipakoltuk a fél ruhatárat és felöltöztünk.
-Mit csináljunk?- húzott közel magához Haz.
-Menjünk medencézni!- kezdtem el pattogni boldogan. Aprót bólintott és lekapta a pólómat, majd a sajátját is és a gatyáinkat is. Harry hibájából tanulva már fekete alsót viselt mindkettőnk, így mentünk ki a kertbe.
-Hideg van.- nyavajgott Haz.
-Nem is!- próbáltam nem mutatni fogaim vacogását. Inkább beugrottam a vízbe.- Á!- ordítottam.- Ez baromi hideg!- másztam ki hihetetlen gyorsasággal. Remegve álltam a fűben.- Lefagy a farkam.- kocogtak össze a fogaim.
-Inkább ne!- nézett riadtan szerelmem, majd odafutott hozzám és átölelt.- Menjünk be, te kis majom!- kapott fel a karjaiba, így cipelt be. A nappaliban letett a kanapéra és jól betakargatott. Olyan jó érzés volt, hogy törődött velem. Vállánál fogva magamhoz húztam és ráérősen egy csókot nyomtam ajkaira, amit rögtön el is mélyített. Mosolyogva oda feküdt mellém és mindketten elaludtunk.

*Délután*

Három óra körül keltem fel, de Haz már nem volt mellettem. Elindultam megkeresni, de csak Niallt találtam, aki sírva ült a konyhában.
-Mi történt?- ültem le mellé riadtan. Szipogva nézett fel rám.
-Ha...Harry.- kezdett újra zokogni.
-Mi történt Harryvel?- uralkodott el rajtam a pánik.
-Nincs remény.- suttogta a könnyeit nyelve.
-Ugye nem?- fagytam le. Niall csak aprót bólintott.
-Rák...

2013. október 10., csütörtök

41. fejezet

*Louis Tomlinson*

-Akkor szólok Paulnak.- sóhajtott és elindult.
-Miért? Te erről beszéltél vele?- kerekedtek ki a szemeim.
-Igen.- hajtotta le a fejét elszégyellve magát.
-Ugye most csak hülyéskedsz?- emeltem fel a hangom. Megrázta a fejét.- Azt nem beszéltétek meg, hogy mennyi idő alatt megyek el, bassza meg!- akadtam ki teljesen. Most ezt komolyan is gondolta?- Te ismered azt a szót, hogy magánélet?- hadonásztam.
-Kérlek ne üvölts velem. Ő ajánlott egy szakembert.- gyűltek könnyek a szemébe. Hajamat markolva sétáltam föl és le a szobájában.
-Menj!- mutattam az ajtóra. Értette, így el is indult. Feldúltan terültem el ágyán, de 10 percen belül már vissza is ért.
-Holnap már mehetünk is.- nézett rám félénken.
-Miért félsz tőlem?- fogtam meg karjait és ölembe ültettem őt úgy, hogy arca szemben legyen az enyémmel.
-Nem félek.- játszott zavartan ujjaival. Óvatosan felemeltem állánál tartva a fejét, hogy a szemembe nézzen.
-Látom rajtad.- simítottam ki puha tincseit szeméből.
-Igen, félek! Nem is! Rettegek tőled.- sírta el magát újra.- Tudod miért? Mert soha nem voltál még mérges rám. Megijedtem. Egyszerűen nem voltam képes egyedül feldolgozni.
-Annyira sajnálom.- bújtam közel hozzá és eldőltünk oldalra, így, némán, egymás karjaiban aludtunk el.

*Reggel*

-Kelj fel Boo.- lehelt apró csókot ajkaimra Harry.- Mennünk kell.
-Fent vagyok.- ültem fel kómásan és kimásztam az ágyból és mindketten összekészülődtünk.- Mehetünk?- vettem föl a cipőimet. Bólogatva kapta magára bokacsizmáit. Némán tettük meg a terapeutához vezető 5 perces utat gyalog. Hatalmasat nyelve léptem be a nagy üveg ajtón.
-Á!- jött elénk mosolyogva egy elég fiatal, szőke hajú lány. Nagyon fiatal volt, nem képzeltem volna róla, hogy doki.- Mr. Styles, Mr. Tomlinson.- terelt be minket egy elég modernül berendezett szobába.- Dr. Robertson vagyok, de szólítsatok csak Jessinek.- ültünk le egy kanapéra, ő pedig velünk szembe egy fotelba.- Az első feladat igen egyszerű lesz.- tett elénk egy-egy lapot.- Rajzoljátok le a másikat.- adott a kezünkbe tollat is. Felhúzott szemöldökkel néztem Hazra, de ő már nagyban dolgozott. Gátlásokkal ugyan de nekiálltam a képnek. Nem tudom. Leginkább egy lufi fejű, bozontos, japán hastáncosra hasonlított az elkészült "Harrym".
-Mutasd csak Louis.- vette el a képet.- Nem lett rossz.- vigyorgott és megmutatta szerelmemnek.- Ebből azt a következtetést tudom levonni, hogy Harry szerinted okos és vidám fiú. Az sem elhanyagolandó, hogy elég jól dudorodó ágyékot rajzoltál neki.- adta vissza mosolyogva a lapot. Hazza kuncogva teljesen elpirult.- Harold.- nyúlt az ő rajzáért. Sokáig figyelte, majd összeráncolt szemöldökkel felnézett rá.- A képeden az látszik, hogy egyszerűen imádod Louist. Nélküle nem tudnál élni.- mosolyodott el.
-Ez igaz.- fordult felém Hazza, majd gyönyörű, zöld szemeivel elmerült az én kék íriszeimbe. Vigyorogva bólintottam.
-Nagyon jó.- tapsolt a csaj.- Következő az lesz, hogy mondjátok el, hogy mit nem szerettek a másikban. Kezdd, Harry!
-Azt nem szeretem, amikor ordítasz velem.- hajtotta le a fejét szégyenlősen.
-Én mindent szeretek benned.- fogtam meg az állát és felemeltem, hogy rám nézzen.- Szeretem ha boldog vagy, szeretem ha rossz napod van. Természetesen nem azt hogy rosszul érzed magad, hanem azt, hogy ez mind Te vagy! Ha mással történik az nem érdekel! Ezeket csak miattad szeretem!- csókoltam meg gyengéden. A doki boldogan figyelt minket.
-Akkor most meséljetek nekem az ágybeli kapcsolatotokról.- nézett ránk. Kikerekedett szemekkel figyeltük.
-Aha. Utána meg vonjuk is be?- kuncogtam, de ő egyáltalán nem tartotta viccesnek.
-Ne poénkodjon Tomlinson!- nézett kissé mérgesen. Harry csak halkan nevetett.- Szóval, éltek rendes szexuális életet?
-Persze. Pont, mint a normális kapcsolatokban.- előzött be Harry, mielőtt megint mondtam volna valami nem túl modorosat.
-Értem. Akkor a probléma nem ezzel van.- jegyzetelt a noteszébe. Kissé feszült voltam. Harry azt mondta, hogy, mint a normális kapcsolatokban. Akkor szerinte a miénk nem normális? Ez egy kicsit elgondolkodtatott. Fura, mi? Én is szoktam gondolkozni! Hazza biztatóan megfogta a kezem.
-Szerintem mára végeztünk. Holnap újra találkozunk.- csukta be a füzetkéjét. Elköszöntünk, majd távoztunk.

*Este*

Egy törülközővel a vállamon sétáltam a fürdő felé, majd nagy lendülettel léptem be a helységbe. Harry ijedten kapta fel a fejét. Meztelenül állt a tükör előtt és éppen a fogát mosta. Egy kanos vigyor jelent meg a képemen, mire Haz elpirult. Röhögve figyeltem, ahogy pillantásom kereszttüzében igencsak merevedik. Oda mentem mögé és átkaroltam a derekát. Apró puszikat nyomtam a nyakára.
-Csak rád néztem.- suttogtam fülcimpáját harapdálva.
-Pont elég indok.- vezette kezét hátra alhasamra és pólóm alá benyúlva elkezdte simogatni. Vágytól euforikus állapotban nyöszörögtem.
-Ne, Haz!- fogtam le csuklóját.- Ma már ne.- tapadtam ajkaira, majd lezuhanyoztam. Mikor visszamentem a szobánkba, Harry már édesen aludt. Boldogan bújtam be mellé és az oldalát ölelve aludtam el.

2013. október 7., hétfő

40. fejezet



*Louis Tomlinson*

Mekkorát tévedtem... 
-Hazza!- lépett be a szobába a szőke hajú sátán.- Lenne egy kis gond.- intett szerelmemnek, hogy menjen vele. Harry morogva sétált Taylor után. Kissé szomorúan bámultam a falat. Hatalmasat sóhajtottam, majd inkább lementem a konyhába. Zayn éppen vacsorázott.
-Mit eszel?- feküdtem hátára, hogy átlássak a válla fölött.
-Mit tudom én.- nézte a tányérját.- A hűtőben találtam. Szerintem pizza, de ha jól érzem valaki ráborította a tejszínhabot.- elemezte az "ételt".
-Jól hangzik.- ültem le mellé fintorogva.- Maradt még abból a krémesből, amit tegnap vettünk?
-Asszem igen. Nézd meg.- mutatott a hűtőgépre. Amilyen mázlista vagyok, még pont volt egy szelet. Mosolyogva leültem mellé és elkezdtem falatozni.- Úgy eszel, mint egy kismalac.- törölte meg az arcom nevetve Zayn. Mérgesen ránéztem.
-Azt mondod, hogy kövér vagyok?- kulcsoltam össze karjaimat mellkasom előtt. Kikerekedett szemekkel bámult rám.
-Nem is ezt mondtam!- hebegett. Elröhögtem magam.
-Nyugi már!- ütöttem vállba barátilag.
-Te szemét!- húzott ölébe és elkezdett csikizni. Hangosan nevettem.
-Hagyd abba!- próbáltam eltolni magamtól kezeit. Ekkor megtalálta a gyenge pontom és ott folytatta a kínzásomat. Nagyot ugrottam és mikor visszaértem elég "rossz" helyre érkeztem, mivel hatalmasat nyögött.
-Louis.- nézett arcomra vágytól egyre sötétedő szemekkel. Hatalmasat nyeltem, mire hihetetlen gyengéden ajkaimra tapadt. Annyira édes volt a csókja, hogy azt akartam örökké tartson, de egy idő után el kellett válnunk a levegő hiány miatt.
-Zayn.- simítottam végig kissé borostás arcán.- Én... szeretném.- dadogtam. Becsukta szemeit és gyorsabban lélegzett. Éreztem, hogy egyre keményedik alattam.
-Biztos vagy benne?- nézett a szemembe, már-már fekete íriszeivel.
-Nem, de mit számít.- vigyorogtam, mire óvatosan gatyámba markolt. Rájöttem, hogy mi most mire is készülünk. Megcsalom Harryt, de egyszerűen nem voltam képes leállni. Akartam Zaynt, úgy éreztem, hogy muszáj megkapnom.
-Úgy meg foglak baszni, hogy nem fogsz tudni járni.- keltünk fel és felhúzott a szobájába. Mosolyogva figyeltem, hogy milyen hevesen lök az ágyra, miközben már a pólóját dobta le. Kicsit feljebb húzta a pólóm és az így felfedett területre nyomott egy nedves puszit. Egész testem beleremegett, mire elnevette magát.- Tetszik?- nézett fel a szemembe.
-Majd tetszeni fog, ha lejjebb mész!- túrtam hajába és megpróbáltam letolni.
-Ne türelmetlenkedj.- húzta végig mutató ujját bokszerem mentén. Legszívesebben megfojtottam volna. Elkezdte kikapcsolni az övemet, de direkt jó sokszor hozzám ért.
-Ne csináld már!- emeltem meg a csípőmet.
-Csak lazulj el.- nyomott le a derekamnál fogva.
-Zayn!- nyöszörögtem, mivel még mindig rajtam volt a farmer, ami már hihetetlenül idegesített.
-Louis!- röhögte el magát.- Rosszabb vagy, mint egy éhes óvodás.- simította tenyerét kemény férfiasságomra. Hatalmasat nyögtem, mire még hangosabban nevetett.
-Kérlek!- néztem rá fájdalmasan. Vigyorogva lerántotta a nadrágjaimat, majd pólómból is kibújtatott. Meztelenül feküdtem előtte rajta sem volt már semmi.- Istenem.- néztem le közénk, mikor ágyékát nekem lökte, így merev péniszeink egymásnak ütköztek.- Bazd meg!- tapasztottam tenyerem V vonalamra.
-Ah...- borult a nyakamba remegve.- Kérlek, érj magadhoz.- suttogta, majd felnézett a szemembe. Meglepődve lenyúltam és nagyon óvatosan rámarkoltam férfiasságomra. Egyszerre nyögtünk fel mindketten.-  Gyerünk!- biztatott mosolyogva, mire lassan elkezdtem mozgatni a kezemet. Valahogy olyan hihetetlen érzés volt, ahogy tudatában voltam annak, hogy Zayn figyel. Egyre gyorsítottam, miközben másik kezemmel Zayn vállát szorítottam.- Hé!- húzta el hirtelen a kezem, mikor meglátta, hogy már nagyon közel vagyok.- Bizony nem így fogsz elmenni.- nyalta meg az ajkait, majd lassan lemászott lábaim közé. Apró puszikat hintett ágyékomra, majd végignyalta egész hosszomat. Becsukott szemekkel szenvedtem. Egy hirtelen mozdulattal tövig bekapott és éreztem, hogy torkába ütközök. Felordítottam a hihetetlen érzéstől.
-Imádlak!- markoltam meg fekete haját. Feje a lehető legjobb tempóban mozgott rajtam.- Zayn!- lihegtem.- Mindjárt!- de mintha meg sem hallotta volna, folytatta. Én nem szeretnék a szájába! Gyorsított, de próbáltam tartani. Már fizikai fájdalmat okozott, hogy nem engedhettem a kitörni készülő orgazmusomnak. Fájdalmasan karmoltam végig hátát. Ekkor azonban megadta a végső löketet, ugyanis egyik herémre markolt, amitől rögtön a mennybe éreztem magamat. Megfeszült izmokkal markoltam a lepedőt. Mikor kezdett rendeződni légzésem, Zaynre néztem, aki éppen szája sarkából nyalta le örömnedvem. Aprót nyeltem a látványtól.- Ezt most miért csináltad?- tapadtam ajkaira.
-Mert tudni akartam milyen ízed van.- mosolygott csábítóan, majd fújtatva lenézett ágyékára. Büszkesége mereven állt combjai között.- Te nem vagy rá kíváncsi?- kérdezte reménykedve.
-Hogy milyen ízem van? Kihagynám.- húztam az agyát.
-Nem.- emelte tekintetét a plafon felé.
-Értelek.- adtam egy gyors puszit nyakára.
-Louis.- hallottam meg egy halk hangot. Riadtan néztem az ajtóra. Harry állt ott szomorúan.
-Kérlek Haz, ne.- csuklott el a hangom. Szerelmem elsírta magát és eltűnt a szemünk elől. Ijedten rohantam utána.- Harry!- fogtam volna meg vállát, de becsapta az orrom előtt az ajtót. Kétségbe esetten simítottam végig a sötét fát.- Légyszíves nyisd ki!- kezdtem el dörömbölni.
-Oké.- lépett az ajtóhoz és szélesre tárta.- Most ha azzal fogsz jönni, hogy kvittek vagyunk, közlöm, marhára nem.- ült az ágyára és könnyes szemekkel bámult maga elé.- De ha mégis, akkor sincs rendben semmi. Nem látod hogy mit csinálunk? Folyton megcsaljuk egymást. Valami nincs rendben velünk Lou és ezt te is jól tudod!- temette arcát kezeibe.
-Igen, érzem.- hajtottam le fejem megbánóan.
-Arra gondoltam, hogy pár terápiára kéne mennünk.- pillantott fel rám.
-Már bocs, de ez baromság.- nevettem el magam.
-Nem Louis. Nekünk szükségünk van rá és ezt te is tudod!- húzott le maga mellé az ágyra.- Kérlek! Tedd meg kettőnkért.- adott egy puszit.
-Legyen.- bólintottam rá. Na, hogy ebből mi fog kisülni!

2013. október 5., szombat

39. fejezet

*Louis Tomlinson*

-Veszel nekem fagyit?- mosolyogtam édesen Zaynre.
-De csak mert kedves vagyok.- indultunk a fagyi árus felé. Zayn fizetett, majd leültünk egy padra, a kis tó partján.
-Köszi!- hajtottam fejem vállára.- Tudod, néha úgy érzem hogy minden olyan nehéz. Ma is. Elküldtem Taylort a búbánatba, erre Harry elment, hogy megvigasztalja pedig előtte nekem adott igazat.
-Hidd el, hogy Harry nagyon szeret téged és mindenben melletted áll, de volt egy Swift korszak az életében, ami a mai napig benne van, így Taylorért is ő vállal felelősséget.- simogatta nyugtatólag a combom.
-Ekkora marhaságot még az életben nem hallottam!- nevettem el magam.
-Szerintem sem volt túl sok értelme.- röhögött.- Van valami, amit el kell mondanom.- sóhajtott fel.
-Mit?- fordultam szembe vele hogy hatalmas, barna szemeibe tudjak nézni. Mosolyogva figyelt.
-Annyira nyálasak vagytok Harryvel, hogy hidd el, hogy nem fog elhagyni azért a ribancért.- kócolta össze a hajam kuncogva. Boldogan mellkasához bújtam.
-Néha úgy érzem, hogy neked kéne a legidősebbnek lenned. Sokkal érettebb vagy.- rajzoltam körbe mutató ujjammal feszes pólóján a kockáit.
-Lou.- emelte fel a fejem az államnál, majd puha ajkait gyengéden enyémekhez érintette. Nem gondolkodtam  csak hagytam, hogy tegye. Bekapcsolódtam a csókba.- Ezt azóta meg szeretném tenni, amióta lefeküdtünk.- vált el tőlem és kicsit hátrébb húzódott.
-De Zayn!- kerekedtek ki a szemeim.- Te nem vagy buzi!
-Nem is.- vigyorgott.- Biszex vagyok.- hajtotta le fejét.
-Mi van?- tátottam el a számat.- Ez most komoly? Komolyan bejövök neked?- fordítottam magam felé arcát.
-Hát... Eléggé.- pirult el. Nagyon édes volt, ahogy zavarban érezte magát. Miket beszélek én? Én Harryt szeretem! Nekem Hazza a mindenem! Nekem nem tetszik Zayn! Vagy mégis... ?
-Ne!- ugrottam fel és elmentem messzebb tőle, de hallottam, hogy már fut is utánam.
-Kérlek, Lou, most ne utálj meg!- fogta meg a vállam.
-Nem tudnálak megutálni.- mosolyogtam rá halványan.- Mindig is a barátom maradsz, de én Harryt szeretem, nagyon sajnálom.- folyt le egy könnycsepp arcomon.
-Ne sírj.- törölte le gyorsan hüvelyk ujjával.- Semmi baj. Én voltam olyan hülye, hogy beléd szerettem.- túrt lágyan hajamba.- De nyugodj meg! Tiszteletben tartom a döntésedet természetesen.- tette zsebre kezeit szomorúan.- Nem is tudom ezt, hogy képzelhettem.- rázta meg a fejét egy gyenge vigyorral az arcán.
-Hidd el, hogy bármelyik pasit megkaphatod a világon, és Perrie is ott van!- jutott eszembe hirtelen.
-Bármelyiket. Csak téged nem.- sóhajtott.- De szerintem erről ne is beszéljünk.- legyintett.- Menjünk haza?
-Igazából nekem még nincs sok kedvem. Nincs kedved esetleg hajókázni?- néztem a csillogó vízre.
-De, persze.- mentünk is a kis fabódéhoz, ahol béreltünk egy kis csónakot.
-Öhm...- vakartam meg a tarkóm.- Ez biztonságos?- kopogtattam meg a tákolmányt. Nem egy mai darab, az biztos.
-Nyugi már! Nem.- kuncogott Zayn.- Nincs túl hideg, a víz is kellemes.
-Biztató.- ültünk bele és elkezdtünk evezni. Már a tó közepén jártunk mikor feltűnt valami.- Te nem tudsz úszni!- néztem kissé félénken Zaynre.
-Na és?- húzta fel a vállait.
-Te tényleg ennyire felelőtlen vagy?- kerekedtek ki a szemeim.- Nem hoztunk mentőmellényt!
-Ki vagy te és mit csináltál Louisval?- rázott meg a vállaimnál fogva. Nevetve lefogtam és miután elengedett, tovább eveztünk.
-Tudod Zayn, igazából bennem is volt egy érzés, ami nem hagyott nyugodni, azután az este után.- néztem a hullámzó vízre.- Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Hiányzott az érintésed, de próbáltam elnyomni magamban, mert tudtam, hogy köcsögség lenne Harryvel szemben. Soha nem mondtam senkinek erről semmit.- játszottam az ujjaimmal.
-Annyira aranyos vagy.- harapott alsó ajkába. Lepetten pillantottam fel szemeibe, amik a barna egy sötétebb árnyalatában tündököltek.- Itt senki nem láthat minket.- nézett körbe. A fák körben benyúltak a víz fölé, így eltakartak egy kis részt, ami elég kihaltnak tűnt.
-Zayn, kérlek.- figyeltem ijedten alakját, ahogy közeledett felém.
-Louis. Én nem bírom tovább.- dobta le hirtelen pólóját. Fedetlen felsőtestét látva, valami összeroppant bennem. Tudtam, hogy mi volt. Az önuralmam. Úgy éreztem, ha most nem kapom meg Zaynt, akkor felrobbanok.
-Ne csináld ezt!- csuktam be szemeim reményvesztetten. Innen még menekülni sem tudok.
-Nem mondjuk el senkinek.- nyalta meg óvatosan ajkait. Egy pillanatra megremegtem és éreztem, hogy merevedek.
-Nem!- ordítottam és kiugrottam a csónakból. Becsukott szemekkel érkeztem a vízbe, majd levegőért kapkodva jöttem fel a felszínre és elkezdtem visszaúszni a partra. Zayn követett a hajóval.
-Te meg mit csinálsz?- nevetett.- Lehiggadtam.- sóhajtott.- Gyere vissza. Megfázol.
-Nem fogok. Kiúszok a partra.- folytattam a kartempót. Elég gyorsan elértem a partot, ahol kissé vacogva másztam ki. Amíg a napon próbáltam egy kicsit száradni, Zayn kifizette a csónakot majd odajött mellém.
-Annyira sajnálom. Egy állat vagyok.- ölelte át a vállam.- Induljunk.- mentünk hazafele. Otthon benyitottunk a házba és meglepődve konstalláltuk az ott lejátszódó jelenetet. Harry ordítva hadonászik Niall előtt, aki a haját tépve mutogat Taylorra Liam pedig némán simogatja a szöszi felkarját.
-Itt meg mi történt?- léptem be, mögöttem viszont meglátszódott a nyomom, mivel eléggé csöpögött belőlem a víz.
-Na és veled?- ijedt meg Harry.
-Csak beleestem a kis tóba.- legyintettem.- De ti mit csináltok?
-Ez a kurva megfenyegetett!- ordított Niall Swiftre mutatva.- Harry meg még őt védi!- simogatta meg a halántékát.
-Igen, mivel nincs rá bizonyítékod!- üvöltött Hazza is.
-Nincs?- szállt be Liam is a vitába.- Ott voltam vele!
-Na és? Szerintem ezt hagyjuk abba!- intette le a srácokat szerelmem, majd felráncigált magával a szobájába.- Miért nem segítettél?
-Mert mondjuk vak vagy!- kocogtattam meg a homlokát.- Vedd már észre, hogy a barátaidat lököd el magadtól, azért a ringyóért! Sőt mi több, a szerelmedet.- adtam neki egy apró puszit. Hatalmasat sóhajtott, majd leült az ágyára.
-Sajnálom, de megrendített ahogy láttam Taylort sírni az utcán. Úgy érzem, hogy meg kell védenem, mert olyan törékeny. Egyszerűen kötelességemnek érzem.- húzott az ölébe.- Annyira sajnálom. Mostantól veled foglalkozok csak.- lehelt egy apró puszit a nyakamra. Mosolyogva konstalláltam, hogy ebben nincs semmi perverz titkolt jelentés, egyszerűen szeretetből csinálja. Egymással szemben végigterültünk az ágyon és csak csodáltuk egymást.
-Tudod Haz, mai napig nem értek valamit.- gondolkoztam mosolyogva. Kérdő pillantással figyelte arcomat.- Hogy tudtál belém szeretni? Bárkit megkaphatnál az egész világon, te mégis velem vagy. Pedig én olyan más vagyok, mint te. Bennem semmi különleges sincs.
-Dehogynem Lou. Te beteg vagy!- csapott fejbe gyengéden.- Nálad jobb pasival még nem találkoztam. Úgy imádlak, ahogy vagy!- húzott közel magához.- Ne gondolkodj ilyen hülyeségeken. Egyszerűen fogadd el a tényeket.- fúrta fejét mellkasomba és egyenletesen szuszogott. Úgy éreztem, hogy minket már soha senki és semmi nem választhat el. Mekkorát tévedtem....

2013. október 3., csütörtök

38. fejezet

*Zayn Malik*

Félve léptem be Taylorhoz.
-Mi az Zaynie?- mosolygott rám sejtelmesen.
-Fogadtunk Louisval és vesztettem, ezért veled kell aludnom.- sóhajtottam és befeküdtem mellé.
-Még fiatal az este. Szerintem még neked sincs kedved aludni.- emelkedett vigyorogva fölém és kezét rögtön levezette alsógatyámhoz. Mikor megéreztem kezét férfiasságomba markolva, kiugrottam mellőle és kikerekedett szemekkel álltam meg a falnak dőlve.
-Hagyj békén! Én nem akarok tőled semmit!- lihegtem idegesen. Felkelt mellém és keze megint megtalálta boxeremet.
-Úgy érzem ezt a kicsi Malik nem így gondolja.- túrt másik kezével hajamba. Bassza meg! Tényleg egyre csak merevedtem. De istenem! Egy csaj a farkamat tapizza! Kinek nem állna fel? Sőt, az a csaj nem is csúnya!
-De, egyre jár az agyunk.- toltam el kezét és ráfogtam saját magamnak. Becsukott szemekkel szenvedtem. Nagyon kívántam őt, de nekem ott van Perrie! Igaz, hogy már 2 hónapja nem láttam, de szeretem!
-Ugyan Zaynie!- éreztem meg nyelvét a nyakamon. Éreztem, hogy ez a vég! Nem fogom tudni leállítani magam.
-Taylor!- sziszegtem, majd fellöktem és kirohantam a helységből. A folyosón Harrybe futottam bele, szó szerint. Hátra esett, én pedig rá.
-Mi van veled?- lepődött meg.- Zayn! Le kell higgadnod!- kezdett el nevetni, mikor megérezte dudorodó alsómat.
-Na nem mondod cseszed!- ugrottam fel és berontottam a szobámba.

*Reggel*
*Louis Tomlinson*

-Te meg mit csinálsz?- ültem fel mosolyogva. Harry egy kirakós játékkal szenvedett.
-Nagyon untam, hogy átalszod az egész napot, ezért le kellett, hogy foglaljam magam valamivel.- nézett rám édesen. Haz annyira szerethető, legfőképpen ezekért a kis egyszerű, hülyeségeiért.
-Mást nem találtál?- másztam mellé és segítettem neki befejezni.
-Nem.- ölelt át szorosan.- Jössz reggelizni? Inkább ebéd.- nézett az órára. Fél 1 volt.
-Persze. Mit eszünk?- pattantam fel.
-Mit tudom én.- tárta szét a karjait, mire felnevettem.- Elmenjünk a KFC-be?- ajánlotta fel.
-Nekem megfelel.- kapkodtam fel a ruháim.- Vezethetek én?- pattogtam. Imádom Haz Range Roverét vezetni, de csak nagyon ritkán engedi meg.- Légyszí!- simultam mellkasához.
-Hát...- nézett kétségbe esetten.- Legyen!- adta be a derekát.
-Köszi!- nyomtam egy gyors csókot ajkaira. Hatalmas jókedvvel ültem be a kocsiba, majd miután beöveztük magunkat beindítottam a motort. Amint felbőgött, már száguldottunk is. Hamar a gyorsétteremhez értünk, majd megebédeltünk. Sehova nem siettünk. Olyan kellemes érzés volt. Annyi értelmetlen témát kiveséztünk, hogy az hihetetlen. Mikor befejeztük ráérősen hazamentünk.
-Hazza! Hol voltál?- jelent meg az ördög kölyke.
-Ebédelni. Vagy már az is baj?- sóhajtott szerelmem.
-Igen! Én mit fogok enni?- akadt ki teljesen.
-Oldd meg magadnak Tündérvirágszálam!- ütögettem meg az arcát.
-Harry! Szólj már rá!- vinnyogott.
-Nem Tay. Igaza van! Nem foglak szolgálni.- rázta meg a fejét Hazza mosolyogva. Swift kisasszony dühtől szikrázó szemekkel sikított egyet.
-Annyira szemetek vagytok!- csapott egyet a levegőbe.
-Ugyan cuncimókus! Miért vagy velünk ilyen szívtelen?- simogattam meg a haját, mire a kezemre csapott, majd a lábát lendítette ágyékom felé, de szerencsére az utolsó pillanatban elkaptam.- Na azt próbáld meg!- emeltem fel sípcsontjánál fogva, mire seggre ült. Remegve figyelt.- Na mi van? Most nincs akkora pofád? Soha nem tudnék bántani egy lányt, de neked röhögve törném be az orrod!
-Louis! Kérlek ne bánts!- kezdtek könnyek potyogni a szeméből.
-Hagyd Boo.- szorított magához Haz.
-Csak, hogy tudd, ha most eltaláltál volna, már az utcán lennél vérbe fagyva!- fenyegettem meg a lábát leengedve. Zokogva felment a szobájába.
-Azért nem kellett volna ennyire durvának lenned.- nézett rám meglepetten Harry.
-Ugye ezt most nem mondtad komolyan?- kerekedtek ki a szemeim.- Te láttad, hogy mit csinált? Egy hajszálon múlt, hogy nem trafált telibe!
-Tudom, de azért kicsit lehettél volna kedvesebb.- ment fel a csaj után. Most mi van? Harry Taylor pártját fogja? Nem úgy volt, hogy ő is utálja? Én már semmit nem értek!
-Na mizu?- jelent meg Zayn.- Ami a fogadást illeti, baszódj meg!- lökött meg óvatosan.
-Miért?- nevettem el magam. El is feledkeztem az egészről.- Mi történt?- léptem hozzá közelebb.
-Elkezdett simogatni alsón keresztül, mire inkább elmentem. Bocs, de én ezzel nem fogok eltölteni egy éjszakát!- vont a karjai közé.
-Oké, de akkor mást találok ki neked!- avattam be a megegyezésbe.- 1 hétig te takarítod a szobámat és el van felejtve az eset.- tartottam neki a kezem.
-Volt már valaha kitakarítva az a szoba?- nézett kissé gyanúsan.
-Nem tudom. Szerintem még nem. Legalábbis én még soha nem tettem.- rántottam meg a vállaim.
-De kurva jó!- sóhajtott, majd kezet ráztunk.- Nincs kedved kimenni a parkba?
-De, persze.- húztam fel a cipőim és vigyorogva Zayn hátára ugrottam.- Cipelsz?
-Persze, majd a fenekedet is fényesre nyalom!- dobott le magáról.
-Tényleg?- villanyozódtam fel.
-Nem.- húzott közel magához. Nevetve mentünk a parkba és minden hülyeségen nevettünk.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tudom, rövid rész, de vissza kell rázódnom, de inkább nem mentegetőzök. :/ Nagyon sajnálom, csak gyakorolok, mivel holnap nyelv vizsgázni megyek, de szerettem volna nektek részt hozni. Ígérem, hogy a következő jóval hosszabb lesz! :)