2014. augusztus 1., péntek

60. fejezet

*Harry szülinapja*

Tortával az anyósülésen róttam London utcáit, majd beálltam a kórház előtti parkolóba és megfogtam az összes szükséges kelléket és becipekedtem Harry kórtermébe, aki halvány mosollyal, majd egy gyenge csókkal köszöntött. Vigyorogva figyelte a színes lufikat, amik a fejem körül repkedtek, majd ágyához kötöztem őket. 
-Tetszenek.- simította végig a karomat. A süteményt ölébe raktam és meggyújtottam rajta mind a 22 gyertyát. Nagyon irigylem, hogy még ilyen fiatal, főleg az én 24 évem mellett. Túl fiatal egy ilyen betegséghez. Nem is a betegséghez, hanem a végéhez... 
Lassan sikerült elfújnia az összeset. Még csak 2 hónapja van bent, de mindketten teljesen ki vagyunk készülve. Akkora karikák vannak a szemeim alatt, hogy egy kiló sminkkel nem lehetne eltüntetni Őket. 
-Istenem, mindig az a hülye Taylor Swift szám jut eszembe!- nevettem el magam, mire Haz is kuncogott. 
-"I know a lot about you but im feeling 22, everything will be alright if you keep me next to you."- énekelte mély, rekedt hangján, amitől ugyanúgy libabőrös lettem akár 3 éve. Hihetetlen, hogy már több, mint 1 éve nincs One Direction, de mi még mindig legjobb barátok vagyunk négyen. Három és fél évet végig dolgoztunk, majd az álmunk egy másodperc alatt ment tönkre, de már nem tudunk mit tenni. 
-Az eleje nem is így van!- simogattam a kézfejét. 
-Szerintem meg igen. Ez az én verzióm!- ült fel és felvágta a tortáját, ami a kedvence volt, joghurtos. Egy kis szeletet tett magának és aranyosan elkezdett falatozni, én pedig az én részemmel a kezemben figyeltem Őt. 
-Nagyon sokat gondolkoztam az ajándékodon.- jelentettem ki hirtelen, mire mérgesen nézett rám. 
-Megbeszéltük, hogy nem veszel nekem semmit!- fonta össze karjait mellkasa előtt. 
-Féltem tőle, hogy nem fogod értékelni, de úgy éreztem, hogy neked is annyira fog tetszeni, mint nekem.- motyogtam és az egyik szatyorból előhúztam egy kis tároló dobozt. Lassan ereszkedtem le féltérdre az ágya elé, mire mindkét kezét szája elé kapta és csak meredt hihetetlenül hatalmas szemeivel.
-Louis! Ugye nem?- nyögte halkan.
-De.- bólintottam hatalmas mosollyal, mire elsírta magát és eltakarta a szemit, hogy ne lássam. Hangosan zokogott, mire felpattintottam a gyűrűt rejtő dobozkát és megfogtam Harry bal kezét.- Tudom, hogy ezt nem ilyen körülmények között kéne, de nem bírom tovább. Az, hogy szeretlek már nem is elég, hogy leírjam mit érzek irántad. Veled voltam a boldog pillanatokban, de a legrosszabb helyzetekben is. Soha nem tudnék mást szeretni, de ezt Te is tudod. Igen, voltak nehéz napok, de Haz, lennél a férjem?
-Persze!- dadogott a sírástól, azonban ekkor már nekem is potyogtak a könnyeim. Felhúztam a gyűrűs ujjára a karikagyűrűt és felkeltem, majd felé másztam és csak csókoltam édes ajkait. Vadul túrt barna tincseim közé és éreztem, hogy a sós cseppek egyre csak csordogálnak arcán.- Miért tetted ezt, Lou? Lehet, hogy egy nap múlva már özvegy is lesz...- kezdte, de befogtam a száját enyémmel.
-Nem, Harry! Ezzel most magamhoz láncoltalak örökre! Nem mész Te sehova, maximum a házunktól 2 utcára lévő kisboltba. Rohadtul velem maradsz kibaszott öregkorodig!- bömböltem a végét.- Nem hagyhatsz egyedül!- szívtam nyakát kétségbeesetten.
-Hihetetlenül imádlak!- nyöszörgött az érzéstől. Felültem, szemben vele, combjain kényelmesen elhelyezkedtem és csak figyeltem Őt. Arca olyan beesett és sápadt volt, hogy úgy tűnt, mintha csak két, óriási, csillogó, smaragd zöld szemből állna, amik nedvesen csillogtak. Óvatosan lehúzta ujjáról a gyűrűt és alaposan megvizsgálta.- Bassza meg!- takarta el újra száját és megint sírni kezdett. Tudtam, hogy megtalálta az apró kis meglepit. Ujjait újra és újra végighúzta a feliraton. Nem volt hosszú, vagy lényeges, de tudtam, hogy neki tetszeni fog. Csupán annyi állt benne, hogy "H+L", neki mégis sokat jelentett.
-Csak, hogy soha ne felejtsd el kitől kaptad.- vigyorogtam, mire felhúzta térdét, ami ágyékomba nyomódott, így tátogva, elkerekedett szemekkel bámultam Őt.
-Csak, hogy ne felejtsd el, hogy ki a vőlegényed.- küldött egy puszit a levegőben, majd elkezdte mozgatni lábát, én pedig nyöszörögve tűrtem a kínzást.- Miattad van, hogy a nővérke kacsintással szokott köszönteni reggelente, ugyanis nem egyszer jött be hozzám, mikor fél perce még rád gondoltam és nem bírtam lelohadni miattad. Próbáltam eltakarni, de mindig kiszúrta. Kurva életbe, Louis! Engedd már el magad!- nyögött hatalmasat és a takaró azon része, ahol ágyékát véltem egyre növekedett.
-Bocsi.- tettem magam mellé a kezeim, amik eddig büszkeségemet simogatták, bár nem feltűnően, csak úgy tettem, mintha ölemben lennének kezeim, de Harry kiszúrta. Lélegzete felgyorsult, a szívritmusmérő pedig rettenetes csipogásba kezdett, ezért leszálltam róla és már meg is jelent az emlegetett nővérke.
-Mr. Styles.- mondta a nő incselkedve, mélyebb, de nőies hangon, amit én a fürdőből hallgattam, ahova elbújtam, mert nekem is voltak problémáim. Valamit nyomkodott a gépeken, így abbamaradt az idegesítő pittyegés.- Ha valamire szüksége van, csak szóljon.- távozott végre a csaj, így újra szerelmem mellé ültem és csak beszélgettünk értelmetlen témákról, így mindketten lenyugodtunk. Láttam, hogy Harry meghatározatlan időközönként ujjára pillant, amin a kis gyűrű fénylett, ez engem pedig hihetetlen boldoggá tett.
-Én szerettem volna megkérni a Te kezed.- nézett rám kissé szomorú arccal, de egy félmosolyt megengedett magának. Szeretetteljesen simogattam a kézfejét, majd egy puszit leheltem rá.
-Mennem kell Alicért Liamékhez. Nem szeretnéd, hogy behozzam holnap?- keltem fel, mire fájdalmasan megrázta fejét.
-Nem szeretném, hogy így lásson.- suttogta megtörten, mire csak bólintottam.
-Napról napra egyre jobban hasonlít rád. Egyre hosszabbak a göndör fürtjei és nevetés közben édes gödröcskék vannak az arcán. Olyan, mint egy kis tündér.- léptem közel hozzá és lehajoltam, hogy összenyomhassuk homlokainkat, végül pedig forró csókban kötöttünk ki, de ennek gyorsan véget vetett, majd mosolyogva elbúcsúzott Tőlem.- Holnap is jövök. Nem kell valami?
-Boo! Hozol nekem barackos Nesteát?- vigyorgott, mire csak nevetve bólogattam, majd elindultam.

*Fél év múlva*

-Mi legyen holnap?- mosolyogtam miközben Harry oldalát simogattam ahogy kis kifli, nagy kifli pózban feküdtünk a kanapén és valami horrort bámultunk.
-El sem hiszem, hogy a mi kis hercegnőnk már 1 éves lesz.- sóhajtott boldogan, miközben a szőnyegen békésen szundikáló kislányt figyeltük, aki elaludt játék közben.
-Én sem.- túrtam rövid, tüsi hajába, mire elégedetten kezdett nyöszörögni.
-Ennyitől felizgultam.- kuncogott én pedig lassan vezettem másik kezem oldaláról egészen ágyékáig és megbizonyosodtam, hogy igazat mond, ugyanis férfiassága keményen lüktetett pamut nadrágja rabságában.- Ennyitől meg el tudnék menni.- fogta le kalandozó tenyeremet és szembe fordult velem. Lassan nyúltam be alsójába, de rögtön leállított.- Az angyalka egy szobában van velünk.- csukta be szemeit és keményen markolt ágyékára. Hatalmas hörgés szakadt fel torka mélyéről és egész teste remegett.
-Minden oké, Haz?- néztem Őt riadtan, majd lihegve felült.
-Majdnem elélveztem.- lélegzett mélyeket, mire elnevettem magam.
-Nem kérsz egy teát?- keltem fel mellőle, mielőtt meggondolatlanul cselekednénk és a konyha felé vettem az irányt. Nem érkezett válasz, így visszasiettem hozzá és láttam, hogy alsó ajkát beharapva, csukott szemekkel szorítja kezét alhasára.- Mi a baj, Harry?- ültem mellé gyengéden magamhoz ölelve.
-Túl közel voltam és nem engedtem. Kibaszott szar.- sziszegte és egy hatalmas levegővétellel rám nézett.- Te főzöd a teát?- mosolygott fájdalmasan.
-Kérlek, baba! Ugye most nem a gyomrod fáj? Mondd meg, ha megint azzal van baj.- adtam apró puszikat ajkaira.
-Nem.- kapta el a kezemet és ágyékára rakta, ami annyira megfeszült csupán az érintésemtől, hogy szerelmem fájdalmasan csukta össze térdeit és elhúzta a karom.- El sem tudod képzelni, hogy milyen kanos vagyok! Több, mint fél éve szinte magamhoz sem nyúltam és elképzelhetetlenül fel vagyok most izgulva.
-Tudom mit érzel, igaz, nekem itthon egy kicsivel könnyebb volt elvonulni és...- pirultam el teljesen.
-Ki ne mondd!- fogta be a számat kezével, majd feltolt a kanapéról.
-Hozzak teát? Nem én csinálom, üveges.- vigyorogtam gonoszan, mire a fenekemre csapott.
-Akkor kérek.- bólintott, mire mérgesen fűztem össze karjaimat mellkasom előtt.
-Szóval az én teám nem finom?- ültem az ölébe, mire kikerekedtek a szemei és visszatartott egy üvöltést.
-Imádom a teád, de most azt kívánom!- lökött le és hátravetett fejjel nyöszörgött.
-Máris hozom.- indultam el és hallottam, hogy vőlegényem elégedetten sóhajt. Direkt lassan szedtem elő a poharakat, hogy le tudjunk higgadni mindketten. Mikor már éreztem, hogy minden oké, egy tálcával a kezemben mentem vissza Hazhoz, aki ugyan olyan állapotban volt, mint 10 perce, így odaadtam az italát és leültem a másik ülő alkalmatosságra, ahonnan figyeltem küzdelmét merevedése ellen, de nagyon úgy tűnt, hogy férfiassága "áll" nyerésre, ugyanis bizonyos időközönként végigsimított ölén és olyankor mélyeket nyögött.
-Jó a tea.- nézett rám mosolyt erőltetve arcára, majd a hideg üdítőt kezdte figyelni.- Most legszívesebben a nadrágomba önteném.
-Apa.- hallottam meg a szőnyeg felől és Harryvel egyszerre kaptuk oda a fejünket.- Apa!- sétált hozzám Alice és felmászott az ölembe, majd mellkasomra hajtotta a fejét és a TV felé mutogatott, amit szerelmem bekapcsolt neki a gyerekcsatornán, ahol a Vízi pók csoda pók ment, ami az egyik kedvence, így boldogan figyelte. Hazza kiosont a szobából, mire majdnem felnevettem, majd 7 perc múlva megjelent boldogan és lenyugodva. Sokáig néztük a meséket, ezért Harry és Alice is elaludt a képernyő bámulása közben. A picit az ágyába cipeltem, Harryt pedig betakargattam, majd felsétáltam a szobánkba és én is álomra hajtottam a fejem.