2013. június 25., kedd

8. fejezet

8. fejezet

Reggel izgatottan ébredtem föl, mert tudtam, hogy ma hazajön a világ legcsábosabb férfija. Egész nap a srácok körül pattogtam.
-Louis!- akadt ki Niall.- Állj már le!- fogott le a vállaimnál lenyomva.- Igen, Harry hazajön. Rájöttél, hogy 1 napot volt bent?
-Tudom!- mosolyodtam el.- De hazajön!
-Igen.- sóhajtott a szöszi és elengedett. Zayn nyakába vetettem magam. Már nem is zavarta, mert 10 percenként megtettem vele. Eljött a várva várt pillanat! MEGYÜNK HAZZÁÉRT!!! Ujjongva ugráltam ki a kocsihoz és elindultunk. Vigyorogva léptem be szerelmemhez. Sokkolt, amit láttam. Harry egy idegen lánnyal feküdt egy ágyban és viháncoltak. Aprót köhintettem, hogy észrevegyenek.
-Ó, szia Louis!- nézett rám Harry. A lány is aprót intett.- Ő itt Lilien.- csikizte meg a csajt.- Ma jött be meglátogatni egy ismerősét, csak rossz szobába jött be és összeismerkedtünk. Meghívtam magunkhoz, ha nem baj.- nézte ámulattal a barna hajú ismeretlent.
-Nem, persze.- sóhajtva rám nézett Liam. Bennem összedőlt egy világ. Elhozza magával. Rá vártam egész nap, erre egy lánnyal állít haza. A legrosszabb ezután jött!
-Hazz!- erőltettem magamra egy mosolyt.- Elmehetnénk moziba. Vetítik a Másnaposok 3-at.- ajánlottam barátomnak.
-Nekem nincs kedvem.- mondta LILIEN!!!- Menjünk inkább a strandra!- kérte Harryt.
-Szerintem is inkább strand.- mosolygott rá. Sokkot kaptam. Nem tudtam mozdulni. Kimentek a kocsiba. Liam átölelte a vállam.
-Sajnálom.- suttogta a fülembe. Megráztam a fejem és megtöröltem kissé könnyes szemem. Szar volt. Nagyon. Kimentem a többiek után Liammel az oldalamon. Mivel én szoktam vezetni Harry az anyósülésen szokott ülni, most viszont hátul viháncolt. Elfoglaltam a kormány mögött a helyem és rápillantottam a mellettem ülő Liamre. Biztatóan rám mosolygott. Először hazamentünk és mindenki átöltözött. Liliennél volt fürdőruha (érdekes). Lementünk a strandra. Harry mosolyogva pózolt az újságíróknak Liliennel. Azt hittem megtépem a csajt.
-Hogy hívják az új barátnődet Harry?- kérdezte egy riporter. Elállt a lélegzetem. Feszülten figyeltem Harryt. 
-Lilien.- vigyorgott. Ledöbbentem! Barátnője?- De nem barátnőm.- tette hozzá. Kicsit megnyugodtam.- Csak egy ismerős.- nézett a lányra. Elmentünk egy napozóágyhoz és lepakoltunk. Bevetettük magunkat a habok közé. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy Hazza nem figyel rám, mikor hozzá beszélek. Lilient kereste. A csaj nem volt sehol.
-Hol van Lilien?- indult el a parton. Szomorúan néztem utána. Könnyen elfelejtett. 
-Gyere Louis!- fogta meg a kezem Zayn.
-Minek?- lepődtem meg.
-Mert nem tudok úszni és nincs kedvem megfulladni!- világosított fel és bevitt a tengerbe. Jól elszórakoztunk.  Megláttam Harryt. Megtalálta drágalátos barátnőjét. Nevetgélve jöttek felénk. Gyorsan elment ez a nap. Este Harry éppen fürdött így bementem hozzá.
-Hazz!- mosolyodtam el. 
-Louis!- üvöltött rám.- Takarodj ki! Kopogni luxus?- húzta el a függönyt, ami takarta.
-Mi bajod van?- ijedtem meg.
-Mondjuk, hogy Lilien is itt van!- mutatott a csajra, aki mellette ült a kádban. 
-Sajnálom.- rohantam ki. A szobámba futottam és bevágtam az ajtót. Bezártam és levetettem magam az ágyamra. Sírtam. Mind a három srác felrohant az ajtó csapódásra.
-Louis!- hallottam meg Liam hangját.- Engedj be minket!
-Nem!- ordítottam.
-Louis!- suttogott Zayn.- Kérlek nyisd ki az ajtót.- kelletlenül felkeltem és beengedtem őket. 
-Mi van?- töröltem meg könnyes szemeim. 
-Tudjuk.- ölelt át Niall.- Harry baromira bunkó.
-Igen.- helyeseltek.- Rá kéne ébreszteni, hogy neked ez, hogy esik. Van egy ötletem.- vigyorgott Liam. 

*Koncert*
Liam kivárta a megfelelő pillanatot. A LWWY végén tartottunk, mikor már csak Zayn szólója volt. Liam Harry mellett állt. Egy jól irányzott ütéssel tökön csapta a mikrofonjával. Hazza fájdalmasan összegörnyedt. Nem tudtam sajnálni. Lement a koncert.
-Ez meg mire volt jó?- üvöltött Liamre. 
-Arra, hogy észrevedd magad!- nézte lesajnálóan.- Ha te fájdalmat okozol Louisnak, te is érezz fájdalmat!- ment el Liam a mosdóba. Rettegve figyeltem, hogy mit fog tenni. 
-Louis.- mondta halkan, de nem fordult felém.
-Igen?- sóhajtottam.
-Nem baj ha ma nem veled alszok?- játszott az ujjaival. Könnyek töltötték meg a szemem. 
-Nem.- mondtam úgy, hogy ne érezze, hogy sírok. Dehogyisnem baj! Sőt! Szörnyen éreztem magam. Liliennel alszik! 
-Köszi.- ment el. Nem tudom hova, de leszartam! Hihetetlen gyűlöletet éreztem! Nem, nem Harry iránt. Lilien volt az aki kiakasztott. 

*Este*
Sírva feküdtem az ágyamban. Nem volt mellettem Harry, hogy megnyugodjak teste melegétől. Egyedül voltam. Megfogtam a párnám és elindultam vele a folyosón. Nem hallottam Harryéktől semmit. Ha lefekszik vele, akkor vége. De nem hiszem, hogy megtették volna. Elcsoszogtam Niall ajtajáig. Halkan kopogtam. Semmi válasz. Már aludt a szöszi. 
-Gyere Louis!- fogta meg a vállam Liam, aki akkor jött ki a mosdóból. Még vizes volt rövid haja. Arcomat oldalába fúrtam és magamba szívtam tusfürdőjének illatát. Kicsit megnyugtatott. Betessékelt a szobájába és befektetett az ágyába. Lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém.- Jóét Louis!
-Jóét Liam!- mosolyodtam el. Ők soha nem hagynának cserben. Liam hátat fordított nekem. Átöleltem a derekát és magamhoz húztam. Nem ellenkezett. Így már el tudtam aludni. 

*Reggel*
-Lulu!- simogatta az arcom valaki. Kinyitottam a szemeim. Egy gyönyörű barna szempárral találtam magam szemben.
-Szia Zayn!- öleltem át a nyakát. Mosolyogva felhúzott. 
-Arra gondoltam, hogy tarthatnánk ma egy bulit.- avatott be tervébe.
-Benne vagyok! DJ Malik és DJ Tommo színre lép!- ugrottam fel.
-Az ám!- vigyorgott rám.- Hívj meg mindenkit, akit ismersz! Meg akit nem! Hívd meg egész Londont!- ugrottunk az ágyra és őrültek módjára elkezdtünk üvöltözni és lég gitározni. Ezért bírom nagyon Zaynt. Mindig fel tud dobni. 
-Hazza!- rohantam be hozzá.- Bulit csapunk!- ugrottam az ágyába. 
-Louis, az Isten áldjon meg!- ült fel. Lilien is fájdalmasan felkelt. Azt hiszem ráugrottam a kezére. 
-Bocsi.- kullogtam el szomorúan. Lent vártam őket a nappaliban. Liliennek szerencsére haza kellett mennie. Harry leült mellém.- Figyelj Hazza. Ezt meg kéne beszélnünk!
-Igen. Tudom. Sajnálom Louis, de ez kettőnk között nem fog működni. Maradjunk csak haverok!- mosolygott rám. Aprót bólintottam. Összekócolta a hajam és elment zuhanyozni. 
-Haverok.- suttogtam. 
-Meg van a kaja meg a pia.- nézte a papírját Zayn. Lehuppant mellém.- Mi kell még?
-Hangulat.- sóhajtottam és az ölébe feküdtem.
-Zene meg van! Mi a baj?- simogatta a hajam. 
-Harry szakított velem!- bámultam magam elé. 
-Istenem Louis!- ölelt magához erősen.
-2 nap. 2 nap után.- remegett az állam, de nem akartam sírni. Nem! Én többet Harry miatt nem fogok sírni! Maradjunk haverok? Nekem megfelel. 
-Tudod mit? Interjú után belevetjük magunkat a buliba és te szerzel magadnak egy jóképű fickót! Van egy ismerősöm.- húzogatta a szemöldökét. Elnevettem magam. 
-Kösz Zayn.- mosolyogtam rá. Elmentünk az interjúra. Betettük a füleseket és Paul kipróbálta, hogy működnek-e. Interjú közben éppen Harryvel dumáltam, mikor meghallottam a fülesben: "Niall! Engedd már el a farkad!" Paul véletlenül úgy látszik nekem mondta nem Niallnek. De rájöttem, hogy nem, mivel Harry felröhögött.


Mind jót nevettünk, Niall pedig elvörösödött. Szóval hozzá is eljutott az információ. "Bocs szöszi!" Hallottuk megint testőrünk hangját. Interjú után ezzel szekáltuk Niallt. 
-Miért markolásztad?- öleltem át a vállát.
-Louis, hogy dögölnél meg!- nevetett. Idegesen megvakarta a tarkóját.- Volt egy csaj.- sóhajtott. 
-Értem.- adtam neki egy puszit. Hazamentünk és belevetettük magunkat az éjszakába. Kicsíptük magunkat és már itt is voltak a vendégek. Vigyorogva köszöntöttem őket, majd DJ Malikkal az oldalamon beálltam a keverő pult mögé. Feldobtuk a hangulatot. Elég rendesen ivott mindenki. Én személy szerint már azt sem tudtam, hogy hol vagyok. 

*Reggel*
Nyöszörögve ébredtem föl. Hihetetlenül fájt a fejem. Fájdalmasat nyögve körbenéztem a szobában. Ez Zayn hálója. Mit keresek én itt? Megláttam valamit, ami nagyon nem illett a szobába (rajtam kívül). Egy lány. Mosolyogva nézett rám. 
-Szia.- jött mellém és leguggolt az ágy mellé. Egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapítót adott a kezeimbe. 
-Öhm... Hello. Nem akarok bunkó lenni, de te ki vagy?- néztem gyönyörű barna szemeibe.
-Vivien.- simogatta meg a karom.- Nem emlékszel a tegnap estére?
-Őszintén?- hajtottam le a pohár vizet.- Semmire.
-Értem.- sóhajtott és kisétált a szobából. Ez fura volt. Csak nem? Benéztem a takaróm alá. Meztelen voltam.  A mellettem lévő üres helyre pillantottam. Nem lehet! Egy használt óvszer volt az ágyon! Szám elé kaptam a kezem. Lefeküdtem Viviennel! Visszajött a csaj.
-Mi... szóval... érted!- nyökögtem és ránéztem a gumira.
-Ja nem! Dehogy is!- vigyorgott.- Tudom, hogy meleg vagy. Ezt elég erősen a tudtomra adtad tegnap, mikor  rád akartam mászni. 
-Sajnálom.- mosolyogtam.- De akkor...- nem tudtam befejezni, mert üvöltést hallottam meg az ágy alól. 
-Basszameg!- mászott ki onnan Zayn. Fájdalmasan siránkozott. 
-Te mit kerestél ott?- nevettem el magam. 
-Louis!- suttogta nekem Vivien.- Vele feküdtél le.- vallotta be. Megállt bennem az ütő. Én? Zaynnel? Az nem lehet! De biztos, mert nagyon nehezen tudott járni és fájt neki. Úgy ment, mintha biciklin ült volna 6 órát. 
-Beszélnem kell veled.- húzott magával a fürdőbe.- Louis!- simogatta a halántékát.- Gondolom rájöttél mi történt az este. Én csak onnan tudom, mert kurvára fáj.- sziszegett.- Ennek az életben nem kellett volna megtörténnie! Én heteró vagyok Louis!- nézett a szemembe.
-Zayn! Én tudom! Nem tehetek róla! Semmire nem emlékszek!- sóhajtottam. 
-Jó, akkor vegyük úgy, hogy ez soha meg sem történt!- legyintett és kiment a nappaliba. Én elmentem a szobámba. Beálltam meztelenül a tükör elé. 
-Zayn.- suttogtam és arra gondoltam, hogy este benne voltam. Olyan közel hozzá, mint fiúhoz még soha. Felöltöztem és lementem a nappaliba. Zayn és Harry egymással üvöltöttek. 
-A rohadt életbe Harry!- ordított Zayn.- Részegek voltunk!
-De akkor is! Miért pont Louisal?- sírva tépte a haját Harry. 
-Tudtommal már szakítottatok, akkor meg mit érdekel?- ment el Zayn. Megtörten leültem göndörke mellé. 
-Mi bajod van?- néztem rá.
-Nem is tudom! Mondjuk este megyek hozzád, mert bocsánatot szeretnék kérni és nem vagy a szobádban. Elmegyek Zaynhez, hogy megkérdezzem hol vagy, de a szobájába lépve annyit látok, hogy te éppen tövig benne vagy és mélyeket nyögtök! Vajon mi a bajom?- fogta meg a kezem.- Lou, az isten szerelmére! Én szerelmes vagyok beléd!- tapadt ajkaimra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése