2013. november 14., csütörtök

48. fejezet

Nem értem miért tett velünk ilyet a saját testőrünk.
-Meg kell keresnünk őt.- csuklott el Harry hangja.- Nélküle nem fogunk énekelni.- rázta meg a fejét. Mindenki egyet értett, így már meg is volt a tervünk. Amikor 8 óra múlva újra tankolni kellett én nem mentem le a buszról, a srácok azt mondták, hogy alszok. Amíg állt a jármű, a sötétben kimásztam az ablakon és elbújtam a benzinkút fala mögé, ott vártam meg, hogy elmenjenek. Mikor végre egyedül maradtam egy kocsi felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy az illető Londonba tart.
-Jó estét!- kopogtattam be az ablakán. Egy 30-as éveit taposó, öltönyös úriember nézett velem farkasszemet.
-Jó estét. Louis, ha jól tudom.- nyújtotta a kezét mosolyogva.
-Igen.- ráztam meg hevesen.- Esetleg nem London felé mennek?- kérdeztem reménykedve.
-De, pont oda tartunk. Fuvarra lenne szüksége?- vigyorgott.
-Igen, ha nem lenne gond.
-Természetesen nem. Üljön csak be.- nyitotta ki nekem az ajtót. Bent már ült 1 lány, akit 12 év körülire saccoltam és egy nő, akinek köszöntem, de a nevét nem tudtam meg. 10 perc múlva már visszafelé tartottam Londonba. Ideges voltam, mégis tudtam, hogy ezt meg kell tennem, Niallért, Liamért, a bandáért. Az izgalomtól nem voltam képes elaludni, így csak a tájat figyeltem, majd már reggel volt, mikor felébredt a kislány. Meglepetten figyelt, majd előre szólt az apukájának.
-Azt hiszem betörtek, amíg aludtam.- dadogott még egy kicsit álomittasan. Elnevettem magamat, majd megnyugtattam, hogy én csak egy stoppos vagyok. Kicsit fura volt nekem a csaj, talán a legjobb szó a stílusára a rocker. Bőrkarkötő díszelgett a csuklóján ezüst szegekkel megáldva. A pólóján az Iron Maiden volt látható és szőke hajában egy fekete csík húzódott.
-Mikor érünk Londonba?- nézett rám kicsit gyanúsan.
-Fél órán belül ott vagyunk.- néztem rá az órámra. A kis "rém" betette a fülhallgatóit és csak bámult ki az ablakon. Férfiasan bevallom, kicsit paráztam tőle. Mikor végre megláttam a London Eye sziluettjét kirajzolódni egy hatalmas sóhajtás hagyta el a számat. Itthon vagyok.
-Merre laksz?- kérdezte mosolyogva az apuka.
-Nem tudom merre mennek.- nem akartam, hogy miattam kelljen egy kört menniük.
-Igazából először a Természettudományi múzeumhoz megyünk, de még van időnk.- nézte meg az óráját.
-Ott nekem tökéletes lesz!- csillant fel a szemem. Onnan a szőke ribanc 4 utcára lakik. Egyszerűen biztos, hogy az ő keze is benne van a dologban. Egy bő fél órán belül már ott is voltunk.- Nagyon szépen köszönöm.- pattantam ki a kocsimból. Előhúztam a pénztárcámat, hogy fizetek neki, de csak leintett.
-Hagyja csak! Mi is erre jöttünk, akkor meg nem mindegy, hogy 1 utassal kevesebb vagy több.- vigyorgott.
-Köszönöm, de tényleg ne?- néztem kételkedve az arcát.
-Nem. Remélem megtalálod azt, akiért jöttél.- kacsintott és elmentek. Útközben meséltem neki, hogy egy barátomat kell megtalálnom. Elkezdtem rohanni az utcán olyan gyorsan, ahogy csak bírtam. 10 perc futás után már Taylor háza előtt álltam. Mikor már egy jó ideje dörömböltem az ajtaján végre kinyitotta és egy gúnyos mosollyal a képén vizslatott.
-Mi járatban erre Tomlinson? Nem a buszon kéne ülnöd?- kuncogott.
-Fogd be a pofádat! Hol van Niall?- kaptam el a pólóját és a falnak löktem. Nevetve figyelt.
-Azt hiszed most nagy fiú vagy? Visszajöttél megmenteni a kis szöszit! A bátor hős! Nemes cselekedet, de mi van ha azt mondom, hogy akit keresel, már nem él.- suttogta a fülembe a végét. Elborult az agyam és ökölbe szorult kezemmel egy akkorát csaptam a képébe, hogy hallottam az orra reccsenését.
-Tom!- sikított, mire egy hatalmas ütést éreztem meg a fejemen és elájultam.

*Harry Styles*

Amióta Louis elment minden pillanatban elkap a sírógörcs. Mi lesz ha baja esik? A szobánkban ültem és csak bámultam a falat, mikor kopogtak az ajtónkon.
-Hol van Louis?- jelent meg Paul feje, amikor kinyitottam a nyílászárót.
-Öhm... Még alszik.- próbáltam meg minél jobban takarni előle a rálátást a szobára.
-Engedj be.- lökött arrébb.- A rohadt életbe! Tudtam!- csapott a falba.- Hova ment?- nézett rám vérben forgó szemekkel.
-Nem tudom. Csak WC-n van.- dadogtam ijedten.
-Nekem ne hazudjál Styles!- kapta el a nyakamat és olyan erővel kezdte el szorítani, hogy nem kaptam levegőt.- Nem tudom a kis rajongóid mit szólnának, ha a szeretett kis bongyori énekesük többet nem lenne csak holmi csonthalom.- vigyorgott gonoszan.- Hidd el, hogy nekem egyáltalán nem hiányozna az az egoista sztár pofád.- köpte a szavakat az arcomba.
-Azt hittem te mellettünk állsz.- nyögtem ki a szavakat, mivel egyre kevesebb oxigén jutott a tüdőmbe.
-Naivak vagytok mind az öten. Naiv kis tini fiúk.- nevetett ördögien.- Nem látjátok, hogy ki a barátotok és ki az ellenségetek.- térdelt a gyomromba, így minden levegőm elfogyott. Hörögve próbáltam meg lefejteni ujjait, de szorítása egyre csak erősödött.- Most megkegyelmezek.- engedett el hirtelen, mire összerogytam a padlón.- Ha egyikőtök is szól akárkinek, esküszöm, hogy kinyírom a One Directiont. Csak, hogy tudd, ezért a kis húzásáért Tomlinsonnal fogom kezdeni. Bár lehet, hogy nem kell a kisujjamat sem megmozdítanom az ügy érdekében. Remélhetőleg Taylor már intézkedett.- röhögött, majd egyedül hagyott. Könnyeim széles csíkokat hagytak arcomon és egyre csak remegtem. Egyre csak próbáltam biztatni magamat, hogy Louis erős srác, semmi baja nem esett, de egyre rosszabbul éreztem magamat. Nagy nehezen felmásztam az ágyamba és a párnámba fúrtam az arcomat, miközben megállíthatatlanul sírtam. Nagyon hiányzik az életem.

*Louis Tomlinson*

Fájdalmas nyögéssel nyitottam ki a szemeimet, mire hihetetlen fájdalom hasított a tarkómba. Üvöltve hajoltam előre, de nem tudtam lefeküdni a földre, mivel egy vastag kötél erősen a falhoz szögezett. Ordítva próbáltam szabadulni, de csak egyre jobban a húsomba vágott az anyag. Fáradtan ernyedt el a testem a reménytelen próbálkozások után, majd egy vékony alak jelent meg a látókörömben.
-Taylor.- nyökögtem érthetetlenül.
-Mi van Tommo? Már nem vagy olyan erős, mint az előbb?- rúgott belém egy hatalmasat, mire minden izmom összeugrott.- Ez miattad van, amit nagyon meg fogsz keserülni.- mutatott az orrára, amit egy hatalmas kötés díszített. Ekkor lábával erőteljesen ágyékomba lépett, ami olyan szörnyű volt, mint amilyet az életben nem éreztem.  Cipőjének a hatalmas sarka kibírhatatlanul nyomódott egyre csak belém. Sírástól remegve üvöltöttem, de nem hagyta abba, így az intenzív érzés sem csökkent. Hirtelen megint minden elsötétült és a fájdalomtól újra elájultam.

*Harry Styles*

-Meghalt!- ordítottam Liamnek, aki a nyugtatólag simogatta a hátamat.
-Ne mondj ilyet. Louis jól van és csak arra vár, hogy hazamenjünk hozzá.- adott egy puszit. Már visszafordultunk London felé és egyre csak közeledtünk. Nagyon rossz előérzeteim voltak szerelmemmel kapcsolatban. Akkora üresség volt a szívemben, mint még soha ezelőtt. Kisírt szemekkel néztem ki az ablakon és egyre csak zokogtam.
-Mindjárt haza érünk és hidd el, hogy Lou ott fog várni rád.- ölelte át hátulról a hasamat Zayn. Szembe fordultam vele és erősen nyakába fúrtam az arcomat. Olyan érzés volt, mintha kiszakították volna a lelkemet a helyéről és már nem is kapnám vissza soha többet...

8 megjegyzés:

  1. végre jajde jóó lehet látni! nagyon jó részlett!*-* szegénylouuuTT-TT most egy kicsit összegabajodtam...Niall időközben meglett?xd gyors kövit tetszik nagyonxd:)
    am jó a kinézet*-* (most tünt felxd)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Basszus! Köszi, hogy szóltál! Na ezt jól elrontottam! XD Már ki is javítottam és nagyon sajnálom! XD Örülök, hogy tetszett, ennek ellenére is.

      Törlés
  2. Először is nagyon jó a kinézet! :D Másodszor meg wáóó, imádom, egyre izgibb, szegény Louis :/ Várom a kövit :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen. :) Igen, én is sajnálom a pasimat! :D Csak hülyültem. :) Nemsokára lesz! :D

      Törlés
  3. Ha bármelyik fiút kinyírod, megütlek xD Amúgy most is imádtam, mint mindig, és várom a kövit... a kinézet pedig valami borzasztóan gyönyörű, legalábbis nekem iszonyúan tetszik *-* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Rettegek! :) Köszi. Nemsokára lesz kövi. :3

      Törlés
  4. most akkor mivan? Niall akkor most elökerült vagy sem? Am nagyon jó lett gyors kövit! :D
    Bogiii *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Niall nem került elő, de mér kijavítottam, nem? :) Nagyon sajnálom, nem így akartam írni. :D Köszi.

      Törlés