2014. május 2., péntek

53. fejezet

*1 hét múlva*

Mosolyogva ültem a konyhapulton és egyre csak Harryt figyeltem ahogy készíti a reggelinket. Édesen kidugta a nyelvét miközben erősen koncentrált, hogy szakszerűen vajazza meg a pirítósokat. Apró kacaj tört elő belőlem, mire vigyorogva megrázta nekem a fenekét.
-Tudod, Babe, nekem nagyon bejönnek a szakácsok.- lépkedtem mögé és gyengéden hátsójába markoltam. Apró sóhaj bukott ki belőle, mire hatalmas nevetésben törtem ki.
-Mit szeretnél?- fordította felém fejét és lágy csókot nyomott ajkaimra. 
-Gondolkoztam ezen a gyerek témán.- billegtem idegesen, mivel nem voltam biztos benne, hogy Harry egyet fog érteni velem. Meglepetten emelte rám tekintetét, mire csak elpirulva lehajtottam a fejem. 
-Mire jutottál?- folytatta az étel gyártást. 
-Én nagyon szeretnék egy gyereket.- fújtam ki az eddig benntartott levegőmet. Hatalmas mosoly jelent meg ajkain, amiből tudtam, hogy ebben a témában egyet értünk. A csempe a lábam alatt hihetetlen hidegnek hatott, de abban a pillanatban még az is felmelegedett.
-Ajjaj.- kuncogott, mire a gyomrom a torkomba ugrott, édes nevetése ellenére is.
-Mi a baj?- nyeltem egy nagyot, majd a következő másodpercben már Harry ölelő karjai közt voltam.
-Akkor el kéne kezdenünk próbálkozni ezzel a témában kapcsolatban.- lehelte a nyakamra, ahova apró puszit hintette, mire egész testemben megremegtem.- Nehéz lesz, de megpróbálni szabad.- simította kezét alhasamra, amitől kicsit előre löktem a csípőmet, így újra hallhattam csilingelő kacaját.- Itt van a reggelid.- nyomta a kezembe a tányért, mire csak becsukott szemekkel sóhajtottam egy hatalmasat. Lassan foglaltam el a helyem és próbáltam nem barátomra nézni, mert tudtam, hogy engem figyel én viszont elég instabil állapotban voltam, így meleg, zöld tekintete nem tett volna jót.
-Köszi.- emeltem rá tekintetemet végül, majd együtt mentünk fel a szobánkba és elkezdtünk készülődni, mivel megbeszéltük, hogy ma elmegyünk vásárolni Zaynnel, mert új ruhákra van szüksége. Nem tartott sokáig a procedúra, de éreztem, hogy Zaynnek kell a támogatásunk. Már hazafelé mentünk, mikor szorítást éreztem az ágyékomban. Óvatosan férfiasságomra markoltam, mire Harry hatalmasat nyelt.
-Mit csinálsz? Meg akarsz ölni? Engedd el magad!- próbált az útra koncentrálni, de mindig rám tévedt pillantása.
-Hazz, pisilni kell.- nevettem, mire hatalmasat röhögött.
-Minek nekünk gyerek? Itt vagy te!- rázta meg a fejét mosolyogva, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra, mikor a piros lámpánál álltunk.
-Álljunk meg valahol.- doboltam a lábammal, mivel tényleg eléggé kellett, ugyanis reggel óta nem voltam WC-n és most 2 óra van, méghozzá az a Fanta sem segített a büfében, ahol ebédeltünk.
-Édes, észrevetted, hogy a londoni dugó kellős közepén állunk?- sóhajtott, majd kezét az enyémre vezette, amivel még mindig magamat fogtam.- Ezt pedig hagyd abba, mert nem lesz jó vége.
-Ne már Harry! Bepisilek!- nyöszörögtem, de nem nagyon hatotta meg, csak araszoltunk tovább. Kezeimet összekulcsoltam a mellkasom előtt és csak duzzogtam. Már nem voltunk messze az otthonunktól szerencsére, mikor egy baleset miatt elakadtunk.- Én hazasétálok.- akadtam ki, de barátom megfogta a kezem és gyöngéd csókot váltottunk.
-Nyugodj meg. 2 perc és otthon vagyunk.- suttogta fülembe amitől kirázott a hideg és hihetetlen vágy járta át testem. Valahogy alhasam sokkal jobban bizsergett, mint normális esetben szokott és sokkal gyorsabban felizgultam.
-Addig nem bírom.- emeltem el csípőmet az üléstől amire Harry hirtelen felnyögött.
-Ülj vissza!- nézett rám szinte fekete szemekkel. Nem értettem, hogy hirtelen miért lett ilyen mérges, de gyorsan megkaptam a választ.- Honnan van ez a gatyád?
-Tőled.- néztem érdekesen az anyagot, mikor rájöttem mi a baja. A fekete farmer természetesen szűk szabású volt, Harrynek szinte csak ilyen nadrágjai vannak, most viszont ahogy felemelkedtem az ülésből tökéletesen kirajzolódtak benne a domborulataim... és nem csak hátul.
-Kibaszottul jól áll.- harapott alsó ajkába és akkor észrevettem kellemetlenül szűk nadrágját. 10 percig csak némán ültünk egymás mellett és hallgattuk egymás egyenletlen lélegzetvételeit, de egyikünknek sem sikerült lenyugodni.- Elegem van!- fejelte le a kormányt szerelmem, mire csak mosolyogva hozzábújtam. Puha nyakára tapadtam és néha óvatosan megharaptam, amivel azt értem el, hogy remegve simogatta magát nadrágon keresztül, majd az én farmeremre vezette tenyerét, de rögtön elkaptam onnan kezét.- Mi bajod?- lepődött meg, amitől elpirultam.
-WC-re kell mennem, most ne piszkálj!- mosolyogtam lehajtott fejjel, majd inkább a hátsó ülésre másztam, mivel mindkettőnkre túl nagy volt a kísértés.
-Lou!- nyüszögött Harry édesen, de tudtam, hogy mi a baja. Hihetetlenül gyűlöli, ha a nadrágja szorítja merevedését, amit természetesen megértek, én sem rajongok az érzésért.
-Mi a baj, baba?- kuncogtam, majd inkább az utat figyeltem, de Haz nyögései egyre csak sokszorozódtak.
-Megőrülök!- csapott a dudára, de a sor csak nem akart megmozdulni.
-Nyugi.- sóhajtottam és előkaptam a telefonom, mivel csörgött.
-Hol vagytok már, Louis?- szólt bele köszönés nélkül Zayn, mire csak reménytelenül elnevettem magam.
-Itt ülünk a házunktól 3 utcára a kocsiban, egy dugóban és mindketten szenvedünk.- fogtam meg barátom kezét, hogy még egy kicsit tartson ki. Ekkor viszont Harry egy visszafoghatatlan, hatalmas nyögést hallatott, mire Zayn elnémult.
-Harry most élvezett el?- kérdezte meg halkan, mire hatalmas röhögés tört elő belőlem, amire Haz csak értetlenül bámult.
-Nem tudom.- ziháltam a nevetéstől.- Miért nem kérdezzük meg tőle?- hangosítottam ki a készüléket és visszamásztam szerelmem mellé.- Zayn azt szeretné tudni, hogy most élveztél-e el?- vigyorogtam rá, mire kaptam egy nyaklevest.
-Add át Zaynnek.- nyújtotta ki a nyelvét, én pedig durcásan elfordultam tőle.
-Nem hiszem, még áll a farka.- mondtam a telefonba bosszú gyanánt, mire Hazza nadrágomra vezette kezét és erősen belemarkolt férfiasságomba. Mély morgás szakadt fel torkomból, amitől Zayn csak annyit mondott:
-Jó szórakozást.- majd lecsapta.
-Haz...- markoltam rá magamnak, egyrészt mivel fájt a szorítás, de hihetetlen élvezet járta át tőle testem, másrészt viszont majdnem bepisiltem.- Én mentem haza.- ugrottam ki volna a kocsiból, de eszembe jutott egy kis baki, ugyanis gatyámon szép kis dudor éktelenkedett.
-Én meggondolnám.- vigyorgott a göndör hajú szépség.
-Egyszer megverlek és...- gondolkoztam el valami hatásos befejezésen.- És fájni fog!- fenyegettem, de nem nagyon jött össze, ugyanis nem azt a reakciót vártam tőle, amit kaptam, mivel diszkréten kiröhögött.
-Nagyon félelmetes vagy, Boo.- mosolygott és gyengéden tapadt ajkaimra. Miközben még mindig számat kényeztette észrevétlenül célba vette sliccemet, így mikor váratlanul hozzám ért, erőteljesen löktem előre csípőmet és reménytelenül próbáltam kibontani övemet, de túlságosan remegtek kezeim.- Ne segítsek?- kuncogott, mire csak ordítottam egyet és kezét férfiasságomhoz nyomtam.
-Nem akarok elmenni, Haz!- szuszogtam egyre hangosabban.- Engedj el!
-De Lou! Te tartod ott a kezem!- nevetett édesen, majd hihetetlen sebességgel másztam újra hátra. Néma csöndben figyeltem a mellettünk álló autót, de reménytelen volt a helyzetem. Tudtam, hogy nem fogok lenyugodni segítség nélkül. Áldottam az eget, amikor végre megmozdult a kocsi, mert lassan eljutottam arra a szintre, hogy majdnem kiszakadt a nadrágom. El sem hittem, hogy végre hazaértünk, így rohantam a fürdőbe. Mikor kimentem és szembe találtam magam Harryvel, éreztem, másmilyen törődésre is szükségem van, így közel bújtam hozzá és gyengéden nyakára tapadtam.
-Van egy kis gondom.- suttogtam fülébe és óvatosan rá is haraptam.
-Úgy veszem észre, hogy nem is olyan kicsi ez a gond.- kuncogott, miközben gatyámon járt a keze.
-Gyertek már ti töketlenek!- jelent meg Zayn kissé feldúltan.
-Töketlen?- néztem le nadrágomra, amin ott díszelgett az a bizonyos dudor. Erre a fekete is elröhögte magát, nem tudta megtartani mérges kinézetét.
-Jó, ez tényleg hülyén jött ki.- nevetett megállíthatatlanul, mire mi is hatalmas kacajban törtünk ki. Besétáltunk a nappaliba, ahol Liam várt minket mosolyogva és látszott, hogy ezt most nem csak erőlteti.
-Gyere tökös Lou.- szórakozott és lehúzott maga mellé a kanapéra. Csak kinyújtottam rá a nyelvem, de mivel becsuktam a szemeim, nem vettem észre, hogy valaki közel hajolt hozzám és beleharapott. Riadtan néztem az illetőre, azt hittem Liam az, de Hazz smaragdzöld szemeivel találtam szemben magam, mire mindenki csak kuncogva figyelt minket, majd leültünk körbe.
-Szeretnék bemutatni nektek valakit.- vigyorgott Liam gyanúsan, mire tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Igazam is lett abban a pillanatban, amikor kinyílt a bejárati ajtó...

9 megjegyzés:

  1. Annyira boldog voltam, mikor meglàttam, hogy új rész van! :) Imádom! :3 Larry XD Jót nevettem rajtuk XD Itt abbahagyni?? Ki az?? Nagyon kíváncsi vagyok a kövire! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi. Megpróbálom minél előbb hozni.

      Törlés
  2. csak nem niall az??????????????

    VálaszTörlés
  3. Anyááámmm... itt abba hagyni!! Kesz kinzas! :P:D
    De iszonyatosan megorultem mikor lattam hogy van uj resz.. :)) renelem hamar tudod hozni a kovit! :3
    Iszonyat jo resz ez is mint ahogy a tobbi is.. ;)

    VálaszTörlés
  4. szia mikor esz kövi rész.?? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali. :) Nem tudom, mert holnap utazok Észtországba és csak pénteken jövök haza. :/ Igyekszem!

      Törlés