2014. július 17., csütörtök

59. fejezet

*Másnap reggel*

Tegnap Alice felébredt ránk, de Harry meg sem mozdult, így a kicsit felvittem és leraktam és én is lefeküdtem, de reggel sehol nem találtam szerelmemet, nem volt a házban. Idegesen keltettem fel Zaynt, aki elaludt a fotelben. 
-Tegnap elmentek Liammel sétálni miután felmentetek és szerintem nem is jöttek vissza.- rántotta meg a vállát és felment a kislányunkért, majd vele együtt tért vissza. Tisztába tette, megetette, majd játszott vele. 
-Elmegyek Liamhez, megnézem ott vannak-e.- kaptam fel a kabátomat.- Vigyáznál rá egy kicsit?- rohantam, meg sem vártam a válaszát, féltettem Hazt. Futva 2 perc alatt elértem a srácok házát. Liam nyitott ajtót, de sokkot kaptam arcától. Szemei teljesen vörösek voltak, arcán látszottak a megszáradt könny csíkok. 
-Louis!- ölelt magához. 
-Mi van Harryvel? Hol van? Ugye nem esett baja?- hadartam és csak simogattam társam hátát. Ekkor megjelentek a göndör fürtök látóteremben, így boldogan engedtem ki az eddig benntartott levegőmet. 
-Annyira hiányzik Niall!- suttogta a nyakamban Li, így még erősebben tartottam.
-Nekem is.- toltam el óvatosan és gyengéd puszit nyomtam arcára, mire halvány mosoly jelent meg ajkain.
-Arra gondoltunk Zaynnel tegnap amikor még nem értetek haza, hogy el kéne mennetek valahova kettesben, mi meg addig vigyáznánk a kicsire. Csak egy hétvégére, hogy végre kiélhessétek magatokat, mert a gyerekre is kezd átragadni ez a frusztráltság.- veregette meg a vállam és odatolt szerelmemhez, aki édes csókkal köszöntött.
-Köszönjük.- fordultam újra felé.- De nem lenne baj?- néztem félve Li szemébe, de Ő csak kedvesen megrázta a fejét.
-2 és fél napig csak kefélni foglak, de ha szeretnéd akkor néha le is szoplak.- suttogta hátulról a fülembe Harry, mire szinte egy pillanat alatt nőtt tekintélyes dudor nadrágomban és haraptam be alsó ajkamat.- Vagy kezdjük már ma?- fedte le hatalmas tenyerével egész ágyékomat.
-Inkább menjetek haza!- lökött minket ki az ajtón Liam nevetve és gyorsan becsapta utánunk, így hazasétáltunk, de nekem elég nehezen ment. Otthon senkit nem találtunk, így Haz idegesség nélkül esett nekem és meg sem álltunk a hálóig. Tudtam, hogy Zayn elment Aliccel sétálni, mert a babkocsi sem volt itthon. Berúgtam a szobánk ajtaját és egyszerre ugrottunk el egymástól riadtan, ugyanis Eleanor nézett velünk farkasszemet. Lihegve igazítottam el merevedésemet, hogy ne nyomja a nadrág annyira, de barátom észrevette és nyüszítve adta a tudtomra, hogy hagyjam abba, pedig igazán kellemes volt érezni saját érintésemet.
-Sziasztok!- vigyorgott El mindentudóan. Olyan ideges voltam, hogy egész testem remegett és nem csak a vágytól. Nem igaz, hogy nem lehet egy nyugodt percem kettesben Harryvel!- Nem baj ha áthívtam pár ismerősötöket egy csajos délutánra? Csak néhány órára!- húzott le mindkettőnket maga mellé az ágyunkra, majd lerohant és beengedte a lányokat. Összesen csak öten ültünk a szobában és kitalálták, hogy felelsz vagy merszezzünk. Persze, mert mi mást is csinálhatnánk!
-Harry!- pörgetett egy 10 perc után Jessica, az egyik ismerősünk.- Te már csak merhetsz, így cserélj ruhát Eleanorral.
-Oké.- kelt fel az említett srác és indult kifele a mosdóba, de Jess elkapta a lábát.
-Itt, mindenki előtt és MINDENT át kell vennetek!- vigyorgott gonoszan a nőszemély, mire kicsit feldobódtam.
-Nem!- ellenkezett Harry, amitől meglepődtem, mert nem az a szégyenlős típus.

*Harry szemszöge*

Biztos, hogy nem fogom megtenni, mert farkam még mindig keményen feszült combomnak a farmer szorítása végett.
-Hang vagy!- nézett rám Beca, Eleanor barátnője.
-Hang?- lepődtem meg.
-Aha. Aki csak dumál, de nem cselekszik.- segített ki a magyarázattal. Idegesen doboltam a lábammal, de sehogy sem lohadtam le.
-Nem vagyok hang, de ezt nem fogom megcsinálni!- ellenkeztem és próbáltam semleges dolgokra koncentrálni. Jessica körömlakkjának színe, hogyan fogja lemosni, Louis szeméhez illik az a szín, Louis gatyája is olyan színű, Louis gatyáján a visszafogott dudor... Bassza meg! Ez biztos, hogy nem fog sikerülni! Faszom bele, hogy nem lehetek végre Louisval kettesben!
-Mondtam, hogy hang vagy!- röhögött a csaj idiótán, én pedig kezdtem bepöccenni. Nem szerettem volna ennyire lejáratni magam, akkor sem ha mindenki bátornak tart.
-Mi történik ha nem csinálom meg?- jutott eszembe hirtelen.
-Vetkőznöd kell. Teljesen!- vigyorogtak gonoszul, Louis pedig csak elpirulva nézegette a földet. Ebből sehogy nem jövök ki jól. Hirtelen szemembe nézett szerelmem és láttam tekintetén, hogy akkor esett le neki minden, ezt igazolta is, hogy rögtön utána ágyékomra tévedt pillantása. Alsó ajkamat beszívva figyeltem Őt, de Ő csak a kitörni készülő röhögésével volt elfoglalva.
-Szerintem ez unalmas feladat. Találj ki valami mást!- szedte össze magát Lou és megpróbált segíteni. Hálás voltam neki, de a csajok nem tágítottak.
-Jó, rendben, megcsinálom!- adtam be a derekam és mérges tekintettel figyelve őket gomboltam ki a nadrágom, majd húztam le a sliccem. Mikor letoltam a farmer anyagot éreztem, hogy ágyékom kellemesen lüktetett, nehéz volt megállnom, hogy ne érjek magamhoz. Rohadtul látszott, hogy valami nem oké az alsómban, ugyanis az összes közül ma kellett felvennem a legtesthezállóbb darabot! A pólómat nyújtogatva egyenesedtem ki, de tudtam, hogy most azt kell levennem. Egy mozdulattal eldobtam az anyagot és abban a pillanatban rámarkoltam büszkeségemre.
-Ugyan már! A nagy Harry Styles szégyenlősködik? Ez valami párhuzamos univerzum?- röhögött Eleanor.
-Az! Na passzold a ruháid!- morogtam és egyre csak takartam magam.
-Hé, nagyfiú! A feladat az összes ruha volt!- vigyorgott gonoszan a három lány, mire idegességemben letoltam a boxerem és széttárt karokkal megálltam előttük.
-Megfelel?- vesztettem el a fejem teljesen. Akkora nevetés tört ki az összes csajból, hogy beleremegett a ház.- Remélem boldogok vagytok!- rángattam magamra Eleanor ruháit, természetesen a cicagatyával együtt.
-Baszod, Harry!- dőlt nekem Jessica könnyeit törölgetve.- Erre aztán nem számítottunk! Nem akarsz esetleg kimenni a mosdóba, hogy rendbe szedd magad?- böködte a hasamat, de már kezdtem érezni, hogy lassan lenyugodok.
-Nem, mindjárt oké vagyok.- hajtottam le a fejem szégyenkezve.
Egy fél óra múlva meguntuk, így vissza öltözhettem a saját gönceimbe. Leültünk a TV elé, azonban akkor már szarul éreztem magam, szédültem és hányingerem volt. Louis nyakába nyomtam az arcom, de sehogy nem lett jobb és egyszer csak minden elsötétült.

*Louis szemszöge*

Riadtan vettem észre, hogy Harry elájult, leesett volna az ágyról, ha nem kapom el.
-Hívjátok a mentőket!- ordítottam a lányokra, akik csak bámultak minket.
-Csak egy ájulás. Nem hiszem, hogy ezért mentőt kéne rögtön hívni.- legyintett Jessica.
-Kibaszott módon kell, mivel rákos és a szíve is rossz!- fektettem el a kanapén óvatosan és azonnal tárcsáztam. Gyorsan kiértek szerencsére és hordágyra tették Harryt, de akkor már magánál volt és sírva nézett rám. Egész úton gyenge testét figyeltem és ahogy engem néz átható, zöld szemeivel. A könnyei nem álltak el, folyamatosan potyogtak.
-Vége.- formálta az egyetlen, fájdalmas szót némán, de értettem. Olyan hevesen ráztam a fejem és egyre csak azt hajtogattam, hogy nem, hogy az orvos megkérdezte, hogy jól vagyok-e.
-Igen, remekül vagyok. Végül is csak a szerelmem haldoklik, de semmi gáz. Maga?- néztem idegesen a mentősre. Ekkor Harry halkan elnevette magát, mire boldogan kaptam rá a tekintetem, de látszott, hogy hatalmas fájdalmai vannak. A következő néhány órára azonban nem emlékszem tisztán, leginkább a kórház folyosóján ültem, könnyeimet visszatartva, mivel nem szerettem volna kislányunk előtt sírni, akit behoztak utánunk a srácok.
-Louis Tomlinson?- fordult felém egy orvos, aki Harrytől lépdelt ki.
-Igen, én vagyok.- ugrottam fel és kezet fogtam vele.
-A barátja visszaesett. Kiújult a rák, de még van remény, ha nem is sok.- mosolygott biztatóan.- Egy jó ideig biztos, hogy bent fog maradni és készüljön fel, Mr. Tomlinson. Nehéz időszak vár magukra! Nyugodtan menjen be hozzá, még nem kötötték infúzióra.
-Köszönöm.- töröltem le vizes arcom és halkan nyitottam ki az ajtót. Harry az ágyon ült, nem vette észre, hogy Őt nézem. A falra meredt könnyes szemekkel, majd lehajtotta fejét és válla rázkódásából láttam, hogy elkezdett zokogni. Észrevétlenül lépdeltem mellé, leültem közel hozzá és gyengéden magamhoz szorítottam.
-Nálam nagyobb balfasz nincsen!- szipogott és arcát nyakhajlatomba fúrta, mélyen szívta magába a levegőt.
-Ilyet még csak ne is gondolj! Van egy gyönyörű, egészséges kislányod, szerető családod és rengeteg igaz barátod! Kell ennél több Haz? Mindened megvan, ami kell! Egy hihetetlenül mázlista srác vagy, de gondolj bele, hát még én! Ilyen barátom van, Harry! Nálam boldogabb embert sehol nem találnál! Te vagy az oka, hogy én ennyire szerencsésnek érzem magam, ugyanis Te vagy az én mindenem! Az életemet is odaadnám Érted, ha tudnám. Kérlek ne veszítsd el a hited, oké Haz?- csókoltam meg hatalmas szenvedéllyel a beszédem végén és könnyeink egybefolytak.
-Nem fogom.- csuklott el a hangja.- Érted küzdeni fogok a végsőkig.- fogta meg a kezem és lágyan simogatta a kézfejem.
-Istenem, fiúk!- nyelte a sós cseppeket Liam és Zayn egyszerre, majd egy hatalmas ölelésben forrtunk össze mind.
-Elnézést, de most ki kell menniük. Holnap természetesen újra jöhetnek látogatni.- mosolygott kedvesen Harry orvosa.- Készen áll, Mr. Styles?- fektette le az ágyra a doki barátomat és rögtön be is szúrta neki az infúziót. Leültem a folyosón és rögtön karjaimba vettem Alicet. Ölelve apró kis testét gyorsan megnyugodtam és sikerült hazamennünk, de egész este csak forgolódtam és hallgattam a pici lány lélegzetvételeit. 

5 megjegyzés:

  1. ez nagyon jó rész lett.!! :) istenem ugye nem lesz semmi baja Harry-nek és meg gyógyul.?? :( nekem legyen Happy End a vége mert ha nem sírni fogok.!! siess nagyon a kövi résszel.!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi! :) Majd minden kiderül! :P :D Oké, megpróbálok sietni! :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Úristen de jó lett!!Szegény Harry,remélem nincs semmi komoly baja:( :) Hihetetlen lett a rész:D Imádtam,mint a többit:) Siess a kövivel,mert nagyon izgulok:D:D!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen! :/ Csak ami eddig is. :) Megpróbálok sietni!

      Törlés