45. fejezet

Remegve nyúltam a készülékért, majd hatalmasat sóhajtva olvastam el a nevet. Niall.

Gyorsan visszahívtam.

-Louis! Segíts!- hallottam meg ahogy sír a telefonba.

-Niall!- ijedtem meg.- Hol vagy?

-Itt. Taylor házában.- zokogott.

-5 perc és ott vagyok!- raktam zsebre a telóm és lerohantam, majd kabátomat felkapva a kocsiba ugrottam és már indultam is. Még láttam Zayn halálra vált arcát. Nem sokkal később már Swift háza előtt álltam. Erősen dörömböltem az ajtaján, de nem nyitotta ki senki. Hatalmas lendületet véve betörtem és a sírás hangjának irányába kezdtem futni. A szobába érve egy hatalmas alakot pillantottam meg, ki Niallt szögezte egy falhoz késsel a kezében. Akkora adrenalin löket érte a testem, hogy nem gondolkozva az ismeretlennek ugrottam, aki elveszítve egyensúlyát nekiesett az üveg falnak, azt darabokra törve kizuhant a házból. Hatalmas csattanással ért földet. Remélem nem élte túl.

-Lou.- csuklott el a szöszi hangja.

-Nini!- ugrottam hozzá és erősen karjaim közé szorítottam. Remegve bújt a nyakamba. Könnyei átáztatták pólómat, de örültem neki.- Gyere. Haza megyünk.- fogtam meg csuklóját és másik kezemet derekán tartva levezettem a kocsihoz. Óvatosan besegítettem és hazamentünk.

-Niall!- rohant ki Liam könnyes szemekkel.- Istenem, mennyire aggódtam!- tapadt a szöszi ajkaira hevesen.- Taylor mindent elmondott.- sírt barátja vállán. Betereltem őket a házba.

-Louis.- nézett rám Zayn vörös, kisírt szemekkel.- Harry...- törölte meg az arcát.

-Nem!- kerekedtek ki a szemeim, miközben suttogtam.

-Lou!- ölelt magához erősen Liam és Zayn egyszerre.

-Nem lehet!- tőrt ki belőlem a zokogás.

-Nyugodj meg Louis!- simogatta az arcom Zayn.- Javul az állapota!- nevette el magát boldogan. Mintha egy sziklát emeltek volna le a szívemről. Örömömben sírva szorítottam magamhoz őket.

-Be akarok menni hozzá! Most!- kaptam fel a kabátomat levakarhatatlan mosollyal az arcomon. Nedves arcomat letörölve rohantam ki az éjszakába. Már elég késő volt, de nem érdekelt. Én látni akarom a szerelmemet! Nem volt kedvem vezetni és a kórház sincs messze ezért futni kezdtem. Egy kocsi lassított le mellettem.

-Mit csinálsz?- vigyorgott Liam.

-Megkeresem az életemet.- lihegtem, de nem lassítottam a tempón. Mikor a kórházhoz értem berontottam és rögtön Harry kórterméhez rohantam. Mikor benyitottam egy lélegeztető maszkkal az arcán aludt. Annyira törékenynek nézett ki. Legszívesebben karjaimba zártam volna és soha többé nem engedtem volna el. Csöndben mellé sétáltam és óvatosan hajába túrtam.

-Mr. Tomlinson?!- jött be egy orvos.- Maga nem lehet itt! Azonnal hagyja el az intenzív osztályt!- terelt ki az ajtón, de jó kedvem ettől sem lankadt. A srácok a folyosón vártak és egyszerre öleltek át. Mindenki mosolyogva, némán állt. Leültem egy műanyag kórházi székre. A srácok furán figyeltek.

-Nem fogok hazamenni. Csak Harryvel vagyok kilépni azon az ajtón.- mosolyogtam.

-De Lou! Lehet, hogy még hetekig nem fog kijönni!- ült mellém Liam.

-Nem baj. Én megvárom. Soha többé nem hagyom egyedül.- ráztam a fejemet.- Ti menjetek haza. Én elleszek itt.

-Biztos vagy benne?- kérdezte kissé idegesen Niall.

-Persze.- adtam egy-egy puszit mindegyikőjüknek.- Nagyon vigyázz magadra.- súgtam a szöszi fülébe. Mikor elmentek lecsúsztam a fal mentén és egy halvány mosollyal az arcomon álomba merültem.

*Reggel*

Kinyitottam a szemem, de a fehér falak vakítólag hatottak. Hunyorogva ültem fel, de fájdalmasan összegörnyedtem, mert a hátam teljesen el volt zsibbadva. Mikor már rendesen láttam észrevettem egy lányt a széken.

-Szia Louis.- mosolygott.

-Eleanor?- lepődtem meg és boldogan felugrottam hozzá, majd mellkasomhoz húztam és egy puszit nyomtam a fejére.- Te mit keresel itt?

-Haza látogattam a szüleimhez, de holnap után már megyek is vissza. Gondoltam meglátogatlak. A fiúk már mindent elmondtak.- mosolygott kissé szomorúan.

-Köszönöm.- sóhajtottam és fel-alá kezdtem sétálni.

-Nemrég ment be hozzá egy orvos.- fogta meg a kezemet vigyorogva.

-Oké.- ültem le mellé. Ekkor azonban ki is jött a doki.

-Láttam Mr. Tomlinson nem volt valami kényelmes éjszakája.- mosolygott gúnyosan.- Mr. Styles percről-percre jobban van, de még életveszélyes állapotban van. Már levettük róla az oxigén maszkot, de infúziót még kap. Ha szeretne bemehet hozzá, mivel nemrég ébredt fel. Ne nagyon fárassza ki.

-Köszönöm.- pattantam fel és beléptem a szobába. Hazza szemei résnyire voltak nyitva és hatalmas karikák húzódtak alatta. Mikor meglátott egy apró mosoly jelent meg ajkain.- Istenem, Harry!- rohantam hozzá és nagyon lágyan ajkaira tapadtam. Gyengéden viszonozta, majd fáradtan hunyta le szemeit.

-Annyira hiányoztál.- fogta meg a kezem. Érintése nyomán libabőrös lettem, mivel tenyere jég hideg volt.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyire szenvedtem, amíg nem voltam veled.- bújtam hozzá.

-Haza szeretnék menni.- sóhajtott.

-Nem tudom mikor engednek ki, de addig itt leszek veled.- ígértem meg neki.- Most kimegyek, de amikor akarod bejövök. Akármikor hívhatsz. Itt a telefonod.- nyomtam a kezébe.- Csörgess meg és már bent is vagyok.- tettem le mellé a készüléket.- Most pedig pihenj.- leheltem egy csókot szájára és kimentem. A falnak dőlve lecsúsztam a földre. Ennyire még soha nem volt hatással rám egyetlen csókja sem. Igaz, egyikben sem volt ennyi érzelem mint ebben. Mintha a szívét rakta volna ebbe.